
Az Alpine márka dicsőséges visszatérésének egyik járulékos ajándéka, hogy a világ, amely időközben kissé megfeledkezett Jean Rédéléről, ismét megismerhette ennek a karizmatikus üzletembernek és tehetséges autóversenyzőnek az élettörténetét.
Néhány éven belül tisztán elektromos márkává alakul át az Alpine, a tervek szerint több villanymotoros modellel örvendeztetve meg a sportautózás rajongóit. Ennek előszele az idén nyáron bemutatott A110 E-ternité tanulmány, ugyanakkor a márka már korábban is kacérkodott az emissziómentes mobilitás gondolatával.
A mai, túlbonyolított világban az Alpine jóformán az egyetlen olyan autómárka, amely sallangok és kompromisszumok nélkül nyújtja a vezetés legtisztább, hígítatlan élményét. Ez a lényegre törő minimalizmus a kezdetektől fogva jellemző az Alpine-ra, amelynek már első autója is a ’kevesebb több’ elvét követve született meg.