A dicsőséges múlt egyes autómárkák életében fontosabb szerepet játszik, mint másokéban. Ezen a területen értelemszerűen előnyt élveznek azok az autógyártók, amelyek említésre méltó előélettel rendelkeznek, és fennállásuk során érdemben hozzájárultak az autóipar, a motorsport, a technológia fejlődéséhez. Az sem mindegy persze, hogy a tradíciókat csak dísznek tekintjük, és a külsőségekre ügyelve próbáljuk életben tartani a márka múltját, vagy az alapítók szellemiségét szem előtt tartva, eredeti értékrendjüket a jelen kihívásaihoz és lehetőségeihez igazítva tartjuk folyamatos fejlődésben a brandet. Ez különösen fontos a kevés típust gyártó, kis márkáknál, hiszen ők nem engedhetik meg maguknak, hogy következetlenségen kapják őket rajongóik: minden terméküket, de még csak elképzeléseiket is úgy kell kidolgozniuk, hogy azok kérdőjelek nélkül illeszkedjenek bele a márka múltját, jelenét és jövőjét egységbe foglaló kirakósba.
Harmadik, alighanem utolsó előtti fázisába érkezett az Alpenglow projekt. A hidrogénüzemű versenyautó szériaérettnek tűnik, miközben minden részlete futurisztikus maradt.
Amikor tehát az Alpine megépítette a minden porcikájában formabontó, járatlan utakat feltérképező Alpenglow HY6 V6-ost, az nem azért történt, mert megtehette, hanem mert meg kellett tennie. Mert a márka hetvenéves utazását ehhez hasonlóan vakmerő, előzmények nélküli, előremutató ötletek szegélyezték, és a folytatás is csak ilyen innovatív koncepciók mentén képzelhető el.
Az Alpenglow több lépcsőben jutott el jelenlegi fázisába. A két évvel ezelőtti koncepcióautó nem volt több látványos formatervnél, amelyet a hidrogénüzemű belső égésű motorra vonatkozó, vázlatos ígéret távolított el a valóságtól. 2024 tavaszán aztán jöttek a konkrétumok, amelyekről azonban azonnal közölte az Alpine, hogy ne éljük bele magunkat a látottakba, hiszen hosszú távon nem soros négyhengeres motorban gondolkodnak a projektet vezető mérnökök, hanem egy V6-os blokkban, amely ősszel meg is érkezett – erre utal a prototípus HY6 V6 elnevezése.
Ezt nem valami meglévő erőforrásból alakították át: vadonatúj konstrukciót készítettek, amelynek minden részletét eleve a hidrogén által támasztott sajátos elvárásokhoz optimalizálták. Különleges jellemzője például az üzemanyagnak, hogy fokozottan hajlamos az öngyulladásra, így – hogy a blokk ne eméssze el magát működés közben – a mérnökök olyan vízbefecskendezési rendszert terveztek, amely pontosan a kívánt szinten tartja az égéstér hőmérsékletét, ráadásul a nitrogén-oxidok keletkezését is korlátozza.
Ennek, valamint az erőforrás többi elemének – a speciális szelepvezérlésnek, az extrém rövid löketű kialakításnak, a száraz karteres kenésnek – köszönhetően a motorteljesítményt több mint megduplázták a Hy4 prototípushoz képest: 340 helyett 740 lóerő a csúcsteljesítmény. A legnagyobb elérhető fordulatszám (7000 helyett 9000/perc) és a végsebesség (270-ről 330 km/órára) szintén nőtt.
A márka Forma-1-es tapasztalatainak felhasználásával megalkotott, ikerturbós erőforrást kifejezetten motorsportcélú felhasználásra tervezték, ám az Alpine szerint könnyedén áthangolható közúti használatra.
A márka Forma-1-es tapasztalatainak felhasználásával megalkotott, ikerturbós erőforrást kifejezetten motorsportcélú felhasználásra tervezték, ám az Alpine szerint könnyedén áthangolható közúti használatra.
Ha műszakilag előremutató az Alpenglow Hy6, formai megoldásaiban egyenesen profetikusnak tekinthető. A hajtáslánc értelemszerűen a koncepció legizgalmasabb eleme, ezért átlátszó burkolat alatt helyezték el – felülről, hátulról és oldalról egyaránt akadálytalan rálátás nyílik a motorra és annak izgalmasan, organikusan megformált szívórendszerére, desszertként a futómű egyes elemei is megfigyelhetők. A motor égéstermékeit nem holmi rejtett csőrendszeren vezették el: a függőleges végcsövek közvetlenül a hátsó lámpatestek öblében törnek a felszínre, így a dihidrogén égésekor keletkező vízpára sejtelmes ködbe burkolja az Alpenglow farát.
A tervezők meghagyták az átlátszó hátsó szárnyat, elvetették ellenben a hátsó tengely magasságában korábban alkalmazott keresztirányú merevítőidomot – a hátsó kerékdobok így egyedülálló, a semmiben lebegő elemként húzódnak messze hátra, soha nem látott esztétikumot teremtve. Szintén látványos újdonság az autó gerincének meghosszabbításaként kialakított, prominens cápauszony, amely nemcsak a nagy sebességű menetstabilitást segíti elő, de a motorban végbemenő kémiai folyamat képletét is magán hordozza.
Figyelmes olvasóink talán emlékeznek, hogy a 2022-es tanulmányautóban videojátékba illő, futurisztikus vezetői környezetet alakítottak ki. A cockpit már a Hy4 esetében is klasszikus, praktikus formát öltött, a Hy6 V6 fedélzetén pedig tovább finomodott, egyszerűsödött a belső kialakítás. Ami nem változott, az a három, egyenként 2,1 kg töltetű H2-tartály, amelyek a szűk, de ergonomikusan megformált ajtónyílások alatti gondolákban, illetve a pilótafülke mögött helyezkednek el.
Minden jel arra mutat tehát, hogy az Alpine hidrogénüzemű versenyautója készen áll a bevetésre. Ehhez már „csupán” az alternatív üzemanyag használatát támogató szabályrendszerre, valamint megfelelő üzemanyagtöltő infrastruktúrára van szükség.
Minden jel arra mutat tehát, hogy az Alpine hidrogénüzemű versenyautója készen áll a bevetésre. Ehhez már „csupán” az alternatív üzemanyag használatát támogató szabályrendszerre, valamint megfelelő üzemanyagtöltő infrastruktúrára van szükség.
Az előbbit rábízhatjuk a Nemzetközi Automobil Szövetégre (FIA), amely széles körű erőfeszítéseket tesz a világ legnépszerűbb motorsportágazatainak „kizöldítésére”, az utóbbira pedig a Renault-csoport és a Hyvia nevű hidrogénspecialista közötti, hosszú és sikeres együttműködés lehet a garancia.
Egyre jobbak tehát a kilátások az Alpenglow motorsportprojekt számára – ha pedig egyszer a tisztán elektromos modellek mellé egy hidrogénüzemű belső égésű motorral szerelt szupersportkocsit is felvesz szériagyártmányainak palettájára az Alpine, azzal teljessé válik a tisztelgés az alapító Jean Rédélé szellemisége előtt.
