Csak méretében nem a legnagyobb - Ioniq 9

Csak méretében nem a legnagyobb - Ioniq 9

hirdetés
Biztonság dolgában a csúcson van, családi autónak tökéletes, hajtáslánca és kezelőfelülete igazoltan az egyik legkiválóbb a világon. A Hyundai Ioniq 9 pályafutása hibátlanul indult, még ha időközben el is veszített egy rekordot.
Amikor 2025 tavaszán piacra lépett Koreában és Észak-Amerikában, az Ioniq 9 volt a Hyundai legnagyobb villanyautója. Ez ma már nem így van, hiszen azóta megérkezett a közel húsz centiméterrel hosszabb Staria Electric, a három üléssoros SUV tervezőinek azonban aligha lesznek álmatlan éjszakái emiatt: még ha fontosnak tartották is a méretbeli elsőséget, alkotásuk az elmúlt nem egészen egy évben számtalan más, sokkal lényegesebb területen bizonyította, hogy a világ abszolút legkiválóbb konstrukciói közé tartozik.

Az Év autója négy égtájon

Még jóformán forgalomba sem került, az Ioniq 9 máris elnyerte első szakmai díját: a brit Top Gear magazin online szerkesztősége az Év legjobb hétüléses villanyautójának kiáltotta ki az öt méter fölötti szabadidőjárművet. Ezt októberben követte a németországi Év autója-szavazás, ahol az Év legjobb prémiumautójának választották meg az Ioniq család új fejét. Észak-Amerikában több régióban is hasonló elismerésben részesült, méghozzá a hagyományos és az új generációs sajtóban egyaránt: a Car and Driver magazin a legjobb nagy elektromos szabadidőjárműnek választotta meg, a több mint egymillió feliratkozóval rendelkező Auto Focus YouTube-csatornán pedig egyenesen az Év autója díjat nyerte el.
2026-ban ugyanezzel a lendülettel folytatta az Ioniq 9. Észak-Amerikában két mértékadó szervezet, a közel 80 éve működő U.S. News and World Report hírportál és az 1926-ban alapított, kifejezetten családos fogyasztókra szakosodott piacelemző és tanácsadó Parents egyaránt az év legjobb családi autói közé válogatta be a nagy Hyundait.

Az előbbi a nagyméretű elektromos szabadidőjárművek, az utóbbi a három üléssoros szabadidőjárművek között nem talált ideálisabb családtagot az Ioniq 9-esnél.

Minderre pedig a Női Világ Év Autója (WWCOTY) szavazáson elért eredmény tette fel a koronát: az autós témákban legjáratosabb hölgyekből – versenyzőkből, újságírókból, influenszerekből – álló nemzetközi zsűri szerint 2026-ban nem érkezett kiválóbb nagyméretű szabadidőjármű a globális piacokra, mint az Ioniq 9.

Biztonság felsőfokon

Miután az Euro NCAP és annak ausztráliai testvérszervezete, az ANCAP maximális, ötcsillagos minősítéssel jutalmazta a nagyméretű elektromos szabadidőjármű utas- és gyalogosvédelmi felkészültségét, valamint vezetőtámogató rendszereinek hatékonyságát, az USA közlekedésbiztonsági biztosítási intézete, az IIHS is a létező legmagasabb kategóriába sorolta be az Ioniq 9-est (valamint öt másik Hyundai-modellt, köztük az Ioniq 5-öst, a Konát, a Tucsont és a Santa Fét).
Noha Európában elsősorban az Euro NCAP eredményeit szokás figyelembe venni, most érdemes részletesen foglalkozni az IIHS Top Safety Pick+ (TSP+) minősítésével, mert az amerikai szervezet a 2026-os évre jelentősen megszigorította a TSP+ besorolás feltételeit. Magasabbak a követelmények a hátsó utasok biztonságát szavatoló funkciókkal szemben, megnőttek a vezetőtámogató elektronikus rendszerekkel szemben támasztott elvárások (beleértve azt, hogy ezeket minden felszereltségi szinten felár nélkül biztosítsák a járművek), és bevezették a frontális ütközést elkerülő rendszerek hatékonyságát mérő, frissen kidolgozott tesztet. A TPS+ címke tehát az idei évtől még hitelesebb mércéje a díjazottak, így az Ioniq 9 biztonságának.

Mérnöki mestermű

A fent ismertetett elismerések a felhasználó szemszögéből közelítik meg az Ioniq 9 képességeit, a Ward’s Auto kiadvány azonban sokkal szakmaibb perspektívát alkalmaz két mértékadó minősítése során. A szervezet évtizedek óta jutalmazza elismeréssel az adott évben kapható legkiválóbb hajtásláncokat (Wards 10 Best Engines & Propulsion Systems), és valamivel rövidebb ideje, de nem kevesebb szakmai alapossággal minősíti az autók vezetői környezetét és felhasználói élményét (Wards 10 Best Interiors & UX). Az Ioniq 9 mindkét esetben felkerült a top 10-es listára, azaz erőforrása és kezelőfelülete egyaránt az autóipar legjobbjai közé tartoznak.
Az utóbbi a kialakítás, az esztétikum, a kényelem, a kidolgozás és az anyagminőség mellett olyan funkcionális szempontokat is mérlegel, mint a digitális és online technológiai tartalom, a vezetőtámogató funkciók elérhetősége és áttekinthetősége, valamint – ami különösen fontos napjaink információdömpingjében –, hogy a vezető milyen könnyen tud anélkül hozzáférni a számára fontos adatokhoz, hogy ez elterelné a figyelmet a vezetéstől. Az Ioniq 9 tágas, jól variálható, fenntartható forrásból származó nyersanyagokban bővelkedő belső tere lenyűgözte a zsűri tagjait, meglepetést ugyanakkor nem okozott a sikere, hiszen egy évvel korábban a Kona és a Santa Fe is elnyerte ugyanezt az elismerést.
Ami a hajtáslánc kiválóságát illeti, az egy szakmaibb kérdés, ugyanakkor a végső szempont mégis csak az, hogy a felhasználó hogyan éli meg az új generációs technológiát alkalmazó akkumulátor, a nagy teljesítményre hangolt villanymotorok, a takarékosság érdekében lekapcsolható első hajtás képességeit és jellemzőit a mindennapokban. A teszteken bebizonyosodott, hogy az Ioniq 9 képes egyszerre robbanékony és takarékos lenni, hatótávolsága a legjobb a méretosztályban, dinamizmusát pedig még autópályán sem veszíti el.