Így segít terepen a villanymotor

Így segít terepen a villanymotor

hirdetés
kiemelt-opel-ajanlatok-fekvo
Egykor a megállíthatatlanság szinonimájának számított, ma inkább a biztonság és a dinamika szolgálatában áll az összkerékhajtás, amely előtt új lehetőségeket tárt fel a villamosítás – az Opel pedig ki is aknázza ezeket.
A „mi lett volna” történelmileg értelmezhetetlen kérdés. Mégis nehéz nem eljátszani a gondolattal, hogyan alakulhatott volna az Opel története, ha az FIA 1987-ben a rali-világbajnokság B csoportjával együtt el nem kaszálja az akkor még csak körvonalazódó S csoportot is. Így azonban a világszínvonalú Xtrac összkerékhajtási rendszer, amely a Kadett 4x4 fedélzetén mutatkozott volna be a WRC-ben, nem futhatta be ígéretes ívét.

Ahelyett tehát, hogy a motorsportban eltöltött, néhány sikeres év után helyet kapott volna az Opel sorozatgyártású típusaiban, és 4WD-nagyhatalommá tette volna a márkát, feledésbe merült. Az Opelt persze nem olyan fából faragták, amely belenyugszik a veszteségbe. Az 1990-es évek elején, egymástól mindössze pár hónapnyi eltéréssel lépett színre a márka két első olyan szériagyártású típusa, amelyet összkerékhajtással szereltek fel.
Az egyiket úgy hívták, Opel Frontera. A modern szabadidőjárművek egyik korai előfutára egy terepjárásra kitalált, mechanikus rendszert alkalmazott, összhangban a csinos karosszéria alatt rejlő alvázas szerkezettel. A másik ennek szöges ellentéte: az Opel Calibra 4x4 sportkupé volt. Ebben az esetben a hajtott hátsó tengely az alulkormányozottság elkerülését, a turbómotor jelentős csúcsteljesítményének megbízható aszfaltra vitelét, a kifejezetten sportos vezetést segítette.
A bő tíz évvel később színre lépő, és aztán két generáción át gyártásban maradó Opel Insignia 4x4 esetében egy harmadik érv is szóba jött: a fejlett technika magabiztos túrakocsit varázsolt a nagy autóból. Ez máshogy érvényesült a Country Tourer kivitelnél, amely emelt hasmagassággal társította, így úttalan utakon is célhoz ért az ügyfél, és megint máshogy az Insignia OPC verziónál, amely az eső áztatta autópályák koronázatlan királya volt.
A második generációs modellnél a 174 lóerős dízellel és 230 lóerős benzinmotorral egyaránt elérhető Twinster összkerékhajtás fejlett nyomatékvektor-szabályozással segített ráfordítani a hátsó tengelyt az ívre – az Opel utolsó klasszikus nagyautója a maximumot hozta ki a mechanikus összkerékhajtásból. Az Insignia távozásával annak 4WD-rendszere is búcsúzott, az Opel ügyfelei mégsem maradtak összkerékhajtás nélkül. A fejlesztés egyszerre volt elkerülhetetlen és zseniális.
A mechanikus 4x4 hátránya a nagyobb tömeg és a fokozott belső súrlódás, ami kedvezőtlenül hat a fogyasztásra és a menetdinamikára. Ezért a hagyományos 4WD-rendszerek nem tekinthetők környezet- és költségtudatos megoldásnak – eddigre azonban az Opel készen állt a cserére.

A márka szabadidőjármű-zászlóshajójában, a Grandlandban debütált az összkerékhajtás új korszaka, ahol mechanikus osztómű és kardántengely helyet egy nagy teljesítményű villanymotorral valósították meg a hátsó tengely hajtását.

Ez nemcsak csekély helyigénye, minimális plusztömege és csekély veszteségű üzeme miatt kiváló megoldás, de villámgyors aktiválása és pontos vezérelhetősége miatt is.
Az első generációs Grandland hálózatról tölthető hibrid hajtásláncba integrálta az elektromos összkerékhajtást. A 300 lóerő rendszerteljesítményű Hybrid4 konfigurációja 200 lóerős benzinmotort társított 110 lóerős elülső és 113 lóerős hátsó villanymotorral. Az autó 6,1 másodperc alatt gyorsult 0-ról 100 km/órára, végsebessége 235 km/óra volt. A bevezetésekor az Év Magyar Autójának megválasztott modell akár 60 kilométert tudott megtenni tisztán elektromos üzemben – ha gazdája rendszeresen töltötte az akkumulátort, fogyasztása városi forgalomban deciliterekben volt mérhető.
A generációváltást követően már csak elsőkerék-hajtással kapható konnektoros hibrid Grandland. Van viszont helyette tisztán elektromos AWD-rendszer. Ez ugyanolyan rövid idő alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, mint a Hybrid4 tette, és ahhoz hasonlóan az aktuális Opel-paletta legerősebb konfigurációja: 325 lóerejét 213 lóerős első és 112 lóerős hátsó villanymotor dobja össze. Amikor egyébként nem igényeljük a maximális teljesítményt, gyengébben (és takarékosabban) is vezethető az autó: a hajtáslánc maximuma a választott üzemmódtól függően 213–313 lóerő.
Azt gondolhatnánk, a villamosítás korában már egyáltalán nincs helye a klasszikus AWD-rendszereknek, az Opel azonban tisztában van azzal, hogy ez nem ilyen egyszerű. Minden technológiának megvan a maga előnye, az áruszállításban például igenis szükség lehet egy robusztus, mechanikus összkerékhajtásra. Ennek legjobb példája az Opel Combo 4x4, amelynek személyszállító kivitele a 48 V-os hibrid rendszerre épülő, elektromos hátsókerék-hajtással valósítja meg a 4WD-funkciót, ugyanakkor a Combo Cargo 4x4 furgon dízelmotorja hagyományos osztóműves, kardántengelyes kiépítésen keresztül juttat nyomatékot mind a négy kerékre.
Mindkettőhöz 9 centiméterrel növelt szabad hasmagasság társul, így a terepalkalmasság nem katalógusígéret, hanem tény. Három és fél évtized alatt komoly karriert futott be az összkerékhajtás az Opelnél, a német márka szokása szerint mindig a technológia élvonalába tartozó megoldásokkal szerelte fel típusait. Ezért nem megjósolható, hogy milyen 4WD-konfigurációkkal találkozhatunk a következő években, egy valami azonban valószínű: amíg az embereknek szükségük lesz négy hajtott kerékre, addig számíthatnak az Opelre.