A Hyundai Motor hagyományosan Szöulban tartja éves befektetői konferenciáját, ahol a cég legfelső vezetése megosztja közép- és hosszú távú stratégiai elképzeléseit a vállalat jövőjében közvetlenül érdekelt partnerekkel. Idén először azonban New Yorkba szervezték a találkozót, alighanem szimbolikus köszönetképpen azért, hogy a tavalyi, küzdelmes évben az észak-amerikai piac hordozta a vállán a márkát. A nyitásnak egy másik üzenete is volt: a Hyundai olyan jövőképet vázolt fel ugyanis 2030-ig, amely a már most is jelentős autógyártót az iparág meghatározó szereplőjévé emelheti. Ennek legkönnyebben látható és értelmezhető eleme, hogy az évtized végére a jelenleginél harmadával több, 5,55 millió autót tervez értékesíteni globális piacain a cég – jelen pillanatban egyetlen márka eladásai haladják meg ezt a szintet.
Az utóbbi időkben bemutatott, fantáziadús új tanulmányok és szériamodellek csak a kezdeti lépések azon az úton, amely 2030-ra méretében és felkészültségében egyaránt a világ meghatározó autógyártójává teszi a Hyundait.
A darabszámok fontosak, ám lényegesebb, hogy ezt hogyan éri el a Hyundai, és főleg, hogy mit kezd vele. Elsősorban erről beszélt a cég elnök-vezérigazgatója, José Muñoz. Az 5,55 millió autó 60 százalékát villamosított járművek – hibridek, plug-in hibridek és tisztán elektromos autók – teszik majd ki, méghozzá minden elképzelhető méretosztályban és kategóriában.
A fontos globális piacokon a helyi igényekre szabott, helyben fejlesztett, részben vagy teljesen elektrifikált típusokat vezet be a Hyundai – ennek járulékos előnye, hogy a beszállítói kört megerősítve a regionális gazdaságban is fontosabb pozícióba lép a márka.
Ennek a fejlődésnek az európai ágát a hamarosan színre lépő, vadonatúj Ioniq 3 elektromos ferdehátú indítja útjára – a korszakváltó kisautót a Müncheni Autószalon, az IAA egyik nagy szenzációja, a Hyundai Concept Three előlegezte meg (a tanulmányautóról külön cikkben olvashatnak oldalunkon.) A következő lépésre sem kell sokáig várni. 2027-től különleges hibrid modelleket: hatótávolság-növelővel szerelt villanyautókat (EREV) vezet be a Hyundai.
Ezek a tisztán elektromos hajtást fedélzeti áramfejlesztővel kombinálva nyújtják a villamos közlekedés előnyeit, miközben akár 960 kilométert képesek megtenni egy huzamban. Ehhez a járműcsaládhoz különleges akkumulátortechnológiát fejleszt ki a Hyundai: a márkától megszokott nagy teljesítményű, de az eddig ismertekhez képest kevesebb mint fele akkora kapacitású akkumulátorok teljes értékű elektromos vezetési élményt nyújtanak, miközben a felhasználóknak egyáltalán nem kell a töltéssel kapcsolatos aggályokkal foglalkozniuk.
Nem csak az elektromos portfóliót bővíti a Hyundai: az immár ikonikus N sportmárka 2030-ra több mint hét modellből fog állni; a versenypálya-minőségű menetdinamikát teljes hétköznapi használati értékkel társító járművekből világszerte legalább 100 ezer darabot készül értékesíteni a Hyundai.
Ennek az új korszaknak a jelképe a frissen bemutatott Ioniq 6 N, amely az elektromos járműtechnológiát innovatív módszerekkel adaptálja a fokozottan sportos vezetési élmény követelményeihez. Miközben az autóiparban mindenki a szoftveralapú járművek bűvöletében él, a Hyundai egy másik területen is kamatoztatja a digitalizáció legújabb vívmányait.
Ennek az új korszaknak a jelképe a frissen bemutatott Ioniq 6 N, amely az elektromos járműtechnológiát innovatív módszerekkel adaptálja a fokozottan sportos vezetési élmény követelményeihez. Miközben az autóiparban mindenki a szoftveralapú járművek bűvöletében él, a Hyundai egy másik területen is kamatoztatja a digitalizáció legújabb vívmányait.
Ez soha nem látott rugalmasságot, magas fokú automatizálást, és azon keresztül olyan, innovatív gyártásfunkciókat tesz lehetővé, mint a prediktív karbantartás, a digitális szimuláció vagy az öndiagnosztika. Ebben a feladatban kulcsszerepet vállal a Hyundai robotikai szakértője, a Boston Dynamics, amely a gyártóüzemek intelligens automatizálásához, valamint az emberek és a robotok eddigieken túlmutató színvonalú együttműködéséhez biztosítja a tudást és a technológiát.
Ezek a megoldások idővel a gyártáson túli jelentőségre tehetnek szert, és megjelennek a Hyundai logisztikai tevékenységeiben, hozzájárulhatnak intelligens infrastrukturális megoldások megvalósításához, és végezetül a jövőbeli mobilitási alkalmazásokban is szerephez juthatnak.
Az elektromos mobilitás fent vázolt térnyerésének alapvető feltétele az akkumulátortechnológiák folyamatos és gyors ütemű fejlesztése. A Hyundai Motor házon belül dolgozik a világ legmodernebb energiatároló és akkumulátorszabályozó rendszerein, olyan alapvető értékeket tartva szem előtt, mint az élettartam, a költséghatékonyság vagy a biztonság.
Az elektromos mobilitás fent vázolt térnyerésének alapvető feltétele az akkumulátortechnológiák folyamatos és gyors ütemű fejlesztése. A Hyundai Motor házon belül dolgozik a világ legmodernebb energiatároló és akkumulátorszabályozó rendszerein, olyan alapvető értékeket tartva szem előtt, mint az élettartam, a költséghatékonyság vagy a biztonság.
Mindezek nem üres célok: már 2027-re 30 százalékkal alacsonyabb gyártási költségekkel, 15 százalékkal növelt energiasűrűséggel és szintén 15 százalékkal gyorsabb tölthetőséggel számol a Hyundai, ami minden irányból növelni fogja a villamosított járművek versenyképességét. A Hyundai már most is kiválóan teljesít ezen a téren: a cég mérnökei több mint 50 ezer Ioniq 5-ös gépkocsi valós használati adatait kielemezve arra jutottak, hogy a Hyundai új generációs akkumulátorai a garanciális távon eredeti kapacitásuknak nem az előírt minimális 70, hanem több mint 90 százalékát őrzik meg.
A Hyundai 2026-tól vezeti be felhőalapú akkumulátorvezérlő rendszerét (BMS), amely valós idejű adatgyűjtéssel teszi lehetővé a prediktív diagnosztikát vezetés és töltés során, illetve a jármű inaktív állapotában. A fejlesztések során kiemelt szerephez jut a biztonság, különös tekintettel az akkumulátorok mechanikus és elektronikus védelmi rendszereinek a fejlesztésére, hogy minimalizálni lehessen a meghibásodásokból eredő hőmegfutást.
Ami pedig a fent már említett szoftveralapú járműveket illeti, 2026 második negyedévében kezdődik meg a vállalat saját fejlesztésű operációs rendszerének (Pleos), valamint ahhoz kapcsolódó infotainment-technológiájának (Pleos Connect) a bevezetése. Ezeket egészítik ki az olyan különböző, mesterségesintelligencia-alapú szolgáltatások, amelyek új generációs funkciókat tesznek elérhetővé az ügyfelek számára, az autonóm közlekedéstől kezdve az ösztönös, párbeszédalapú kezelőfelületeken át az adatalapú flottakezelésig.










