Mindenütt beveti a jövő üzemanyagát a Toyota

Mindenütt beveti a jövő üzemanyagát a Toyota

hirdetés
Folyamatosan bővíti a hidrogéntechnológiában rejlő lehetőségeket a Toyota.
Fuvarozásban, versenysportban, de még a főzésben is feltűnik az újító megoldás.
A hidrogén sokak szerint a jövő tökéletes üzemanyaga: teljesen emissziómentesen használható fel, gyártása történhet akár szénsemlegesen is, ráadásul kétféle hajtástechnológiában is alkalmazható – az egyik a hidrogén-üzemanyagcella, amely a hidrogén és a légköri oxigén kölcsönhatásából fejleszt áramot, a másik a hagyományos belső égésű motor, ahol benzin helyett alkalmazzák a cseppfolyós hidrogént.

A Toyota több évtizedes kutató- és fejlesztőmunkával jutott el oda, hogy a mobilitás minden területén – sőt, azokon túl is – igyekszik meghonosítani ezeket a technológiákat. Erre hoztunk néhány példát:

Áruszállítás

A legismertebb hidrogénes Toyota a Mirai, egy üzemanyagcellás szedán, de nem az egyetlen az utakon. A japán gyártó évek óta működtet partnercégekkel közösen teherjárműflottát Észak-Amerikában és Japánban – illetve most már Európában is. A holland VDL Groep által épített, 40 tonnás nehéz teherjárművek a Toyota hidrogén-üzemanyagcellás technológiáját alkalmazzák, teljesítményük összevethető egy dízelmotoros teherautóéval, de használat közben nem bocsátanak ki semmilyen káros anyagot.
A projektben az a legszebb, hogy a Toyota nem csak beszállítója, de ügyfele is a cégnek: a 400 km hatótávolságú, hidrogénnel pár perc alatt feltankolható teherjárművek első példányai ugyanis (logisztikai partnerek bevonásával) a Toyota házon belüli szállítmányozási rendszerében kapnak feladatot: az autógyártó európai raktárbázisai és gyártóüzemei között tartják a mindennapi kapcsolatot.

Motorsport

Az idei Le Mans-i 24 órás futam apropóján mutatta be hidrogénüzemű versenyautó-tanulmányát a Toyota. A GR LH2 Racing Concept a GR Corolla versenyváltozatában már évek óta tesztelt technológiát alkalmazza – vélhetően nagyságrendekkel magasabb szinten, hiszen a hosszú távú világbajnokságban (WEC) megengedett motorteljesítmény nagyobb, mint amire a japán Super Taikyu szériában induló, hidrogénre átépített GR Corolla kísérleti prototípusok képesek. Ma még nem tudni, mikorra fejlődhet homologizációra alkalmas állapotba a jármű, az viszont ígéretes, hogy immár 2. éve demonstrálja élesben a technológiát a Toyota, azaz nem egyszeri szenzációnak szánták azt.

Hajózás

Ha egyszer eljut oda a technológia, hogy olcsón és tisztán tudjanak nagy mennyiségű hidrogént kinyerni a tengervízből, egy csapásra beköszönthet a hidrogén-üzemanyagcellás hajók korszaka. Addig be kell érnünk az olyan kísérleti járművekkel, mint az Energy Observer, amelynek immár harmadik generációját szereli fel hidrogén-üzemanyagcellával a Toyota. A kilencéves kutatási projekt keretében ez a harmadik iteráció, 2027-ben fog vízre szállni, miközben az első generációs hajó a mai napig járja Európa tengereit, tesztelve az emissziómentes vízi közlekedésben rejlő lehetőségeket.

Vacsora

Amikor azt mondjuk, a Toyotát a hidrogén minden elképzelhető felhasználási módozata érdekli, nem túlzunk. Egy japán gázrendszer-specialistával közösen például építettek egy olyan pizzakemence-prototípust, amelyet hidrogén elégetésével működtetnek.
A tapasztalatok kedvezőek, már az is kiderült, hogy bizonyos feltétek – például a gomba vagy zöldségek – faszéntűzön hajlamosak kiszáradni, a hidrogénfűtésű kemencében viszont ropogósak maradnak. Ez annak az egyszerű kísérő jelenségnek köszönhető, hogy a hidrogén és az oxigén elégésekor vízpára keletkezik, így az étel kívül ropogós, belül friss lesz.