A jövő versenyautója a Toyotától

A jövő versenyautója a Toyotától

hirdetés
Két kulcsfontosságú mozzanatot ünnepelhetett a Toyota raliprogramja. Az egyik a márka ralitörténetének eddigi ötven évére tette fel a koronát, a másik remélhetőleg a jövőbe vezeti át a japán gyár csapatát.
A Toyota Gazoo Racing World Rally Team (TGR WRT) századik WRC-s raligyőzelmét könyvelhette el idén nyáron, az Észt-ralin. Ez önmagában is emlékezetes pillanat, amely ötvenkét év sikereit fűzi kerek egésszé, hiszen a Toyota először az Egyesült Államokban, 1973-ban ért el WRC-s futamgyőzelmet. Ez a diadal a kanadai Walter Boyce nevéhez fűződött, aki pályafutása legelső WRC-versenyén egy Toyota Corolla Levin volánja mögött tudott győzni.

A fél évszázad során tizenhat pilóta segítette fel a Toyotát a WRC dobogójára, köztük Jari-Matti Latvala (2017, 2018), a TGR WRT jelenlegi csapatigazgatója, aki huszonhárom évesen szerezte meg első futamgyőzelmét a világbajnokságban. A legújabb, jubileumi Toyota-siker egy ugyancsak huszonhárom éves pilóta, Oliver Solberg nevéhez fűződik.
A 2003-as világbajnok Petter Solberg fia egyébként a TGR WRT tehetséggondozó programjában versenyez, a WRC2-ben jelenleg is vezeti a mezőnyt GR Yaris Rally2 versenyautójával. A Toyota csapata eddigi eredményei alapján először biztosított számára helyet a WRC-ben, és milyen jól tették: kilenc szakaszgyőzelemmel, magabiztos, 25,2 másodperces előnnyel szerezte meg pályafutása első, egyben a Toyota századik WRC-futamgyőzelmét.
Mindez két héttel azután történt, hogy a Toyota a Finn-ralin bemutatta egyik legizgalmasabb fejlesztését: a GR Yaris Rally2 H2 koncepciót. Ez fő elemeiben megegyezik Oliver Solberg szokásos versenyautójával, hajtáslánca azonban merőben újszerű: benzin helyett ugyanis hidrogénnel üzemel. A H2 Concept annak a kísérleti prototípusnak a következő fejlesztési fázisát testesíti meg, amellyel 2022-ben Tojoda Akio és Juha Kankkunen futott bemutatót a WRC belgiumi futamán.
A sűrített hidrogénnel üzemelő versenyautó jóformán teljesen emissziómentesen működik (azért jóformán, mert mint minden belső égésű motorban, egy minimális mennyiségű kenőolaj itt is bekerül az égéstérbe), ugyanakkor a motorsport savát-borsát jelentő hanghatások, valamint a benzinmotorokra jellemző menetdinamika változatlan, így egyszerre elégítheti ki a környezetvédelmi törekvéseket és a szurkolók érzelmi igényeit.
Az autóról, amelyet ezúttal is Juha Kankkunen, a TGR WRT helyettes csapatfőnöke vezetett, nem árult el műszaki adatokat a Toyota, ám az egy hónappal korábban, hasonló keretek között bemutatott GR LH2 Racing Concept prototípussal együtt látványosan példázzák, hogy más autógyártókkal szemben a Toyota rendíthetetlenül kitart a hidrogén mint alternatív, környezetbarát üzemanyag álma mellett.
A Toyota egyébként a rali-világbajnokság (WRC) történetének második legsikeresebb márkája, összesen nyolc alkalommal szerzett konstruktőri (csapatszintű) bajnoki címet, ennek a felét a legutóbbi négy évben (2021 és 2024 között kihagyás nélkül).
Képek forrása: TGR WRT McKlein