Az utóbbi években a japán autóipar ráérzett az ügyfelek tradíciók iránt táplált étvágyára, a gyártók egyre gyakrabban kanyarodnak vissza évtizedes múlttal rendelkező kézműves hagyományokhoz. A Mazdánál ennél valamivel messzebb nyúlnak vissza a tökéletes fényezés gyökerei: a történet valamikor a neolitikumban kezdődött, mintegy tízezer évvel ezelőtt…
A műszaki érdeklődésű embereknek sok minden eszébe juthat a Mazdáról, a különleges hajtáslánc-technológiáktól kezdve az ember és gép egységét megvalósító futómű- és vázkoncepcióig. Azokat sem hagyják azonban hidegen a márka típusai, akik nem látnak a felszín mögé. A valószínűtlen ragyogású, mély fényű karosszériaszínek varázslatos hatást gyakorolnak a szemlélőre: makulátlan megvalósításuk olyan tudást és elhivatottságot feltételez, amelyre bajos szert tenni egyetlen emberöltő alatt…
A kelet-ázsiai népek régóta ismerik az urusit, amelynek van ugyan magyar neve (lakkszömörce, keleti vagy kínai lakkfa), ám ez csak elméleti jelentőségű, hiszen Európában nem található meg ez a mintegy húsz méter magasra növő fa. Természetes élőhelyén viszont emberemlékezet óta használják különleges tulajdonságokkal bíró nedveit tárgyak ellenállóbbá, keményebbé, tartósabbá tételére – sőt, ennél is régebben, hiszen a régészeti leletek tanúsága szerint már tízezer évvel ezelőtt is kezeltek vele fából faragott tálakat.
A munka hozzáértést és óvatosságot igényel, mert a fa nedve, az urusiol erősen allergén anyag, amely a bőrrel érintkezve kiütést okoz – ugyanez a hatóanyag található meg a mérges szömörcében is. A kézművesek ennek ellenére előszeretettel dolgoztak vele a kezdetektől fogva, mert ha felviszik egy felületre, nem megszárad, hanem a levegő páratartalmát magába szívva megkeményedik. Ezért aztán úgy tűnik, mintha puha, nyirkos volna a vele kezelt anyag – holott a valóságban rendkívül ellenálló réteg fedi azt, amely a savaknak és a lúgoknak egyaránt ellenáll. Emiatt, és mivel megkeményedve elveszíti reakciókészségét, ideális étkezési célú edények, tálak, tányérok, kupák kezelésére.
A munka hozzáértést és óvatosságot igényel, mert a fa nedve, az urusiol erősen allergén anyag, amely a bőrrel érintkezve kiütést okoz – ugyanez a hatóanyag található meg a mérges szömörcében is. A kézművesek ennek ellenére előszeretettel dolgoztak vele a kezdetektől fogva, mert ha felviszik egy felületre, nem megszárad, hanem a levegő páratartalmát magába szívva megkeményedik. Ezért aztán úgy tűnik, mintha puha, nyirkos volna a vele kezelt anyag – holott a valóságban rendkívül ellenálló réteg fedi azt, amely a savaknak és a lúgoknak egyaránt ellenáll. Emiatt, és mivel megkeményedve elveszíti reakciókészségét, ideális étkezési célú edények, tálak, tányérok, kupák kezelésére.
Az urusilakkozott termékek a tradicionális japán kézművesipar legkeresettebb tárgyai közé tartoznak. Ez azonban már nemcsak a speciális adottságokkal bíró alapanyagnak, hanem az olyan mestereknek is köszönhető, mint Takajama Naoja. A hirosimai művész évtizedek alatt tökéletesítette a teljesen természetes hatású színátmenetet eredményező akebono-nuri technikát. Az urusi önmagában színtelen; minden kézművesnek megvan a maga titkos színezőanyaga, aminek az általa készített tárgyak a csak rá jellemző színűket és fényüket köszönhetik. Takajama szan a hirosimai osztriga porított héjával festi meg a lakkot.
Munkája egyszerre igényel nagyfokú precizitást és kitartó türelmet. Miután felvisz egy réteg lakkot, meg kell várnia, hogy teljesen megkeményedjen, majd a hajszálnál is vékonyabbra csiszolja vissza a felületet, mielőtt a következő réteg következne. Ezt akár több tucatszor megismétli – egészen addig, amíg maradéktalanul elégedett a munkájával.
A Mazda mérnökei nemcsak az alaposságot lesték el az urusi mestereitől, hanem technikáikat is: a pontosan tíz évvel ezelőtt bevezetett takuminuri gyártástechnológiához megtanították a festőrobotokat, hogy hogyan kell úgy felvinni a festékréteget a felületre, mintha kézzel, ecsettel dolgoznának. A rendkívül vékony rétegekből létrejövő festés a tökéletes ragyogás mellett még takarékos is: kevesebb nyersanyag felhasználásával ér el varázslatosabb eredményt.
A Mazda mérnökei nemcsak az alaposságot lesték el az urusi mestereitől, hanem technikáikat is: a pontosan tíz évvel ezelőtt bevezetett takuminuri gyártástechnológiához megtanították a festőrobotokat, hogy hogyan kell úgy felvinni a festékréteget a felületre, mintha kézzel, ecsettel dolgoznának. A rendkívül vékony rétegekből létrejövő festés a tökéletes ragyogás mellett még takarékos is: kevesebb nyersanyag felhasználásával ér el varázslatosabb eredményt.
Az urusi azonban más okokból is tökéletes ihletadó forrás a Mazda mérnökei számára. Ha az ember érti a módját, a sérült urusiedények könnyen és hatékonyan javíthatók, köszönhetően a lakk erős ragasztóhatásának. Egy javított eszköz soha nem lesz olyan, mint az új, amit azonban badarság volna szégyellni, hiszen a sérülés, a tökéletlenség a legtermészetesebb dolgok egyike a világon. Éppen ezért a japán kézművesek kidolgozták a kincugi gyakorlatát: a törések ragasztásához használt urusilakkba nemesfémet (aranyat, ezüstöt vagy platinát) kevernek, ezzel felértékelve és kívánatossá téve azt, ami megsérült.
Nem nehéz párhuzamot vonni a kincugi szemlélete és az újrahasznosítás, az upcycling gondolata között, mint ahogy az is kézenfekvő, hogy az urusiedények egyszerre dísztárgyak és használati eszközök: Takajama szan kizárólag olyan anyagokkal dolgozik, amelyek élelmiszerek tárolására és fogyasztására tökéletesen alkalmassá teszik edényeit. A kevéssé tapasztalt érdeklődők kedvéért pedig azt is megosztja velünk, hogyan készítsük elő a tökéletes étkezés élményét: „Töltsük meg forró levessel az edényt, majd fogjuk azt két kezünkbe. A leves hőjét fokozatosan adja át tenyerünknek a tál. A japánok közvetlenül a tálból isszák a levest, apró kortyokban. Ez pedig újabb érzékszervi élményt tartogat: az urusiedény egyszerre kemény és lágy, száraz és nedves felszínének tapintása a bőrre emlékeztet, így amint ajkunk megérinti a tálka peremét, sehol máshol nem tapasztalható érzésben lesz részünk.”
