Hírek

A Nissan a közelmúltban bemutatta vadonatúj városi áruszállítóját, a Townstart. Hosszú, változatos út vezetett el az újonchoz, amelyen a Nissan mindig két kanyarral előrébb tekintett és az elsők között fordult a helyes irányba – most ennek az állomásait vesszük sorra.

1971-ben, a torinói autószalonon mutatta be az Alfa Romeo az Alfasud elnevezésű kompakt autóját, amely gyakorlatilag a gyár akkori útkeresésének (déli)gyümölcse. Az Alfasud modellek ugyanis a Nápoly mellett felépített új gyárból gördültek ki, ezért is kapták nevüket a gyártás helyéről, azaz Délről.

A Grand Cherokee család legújabb tagjának 2022-es megjelenése egy remek alkalom arra, hogy a „Wrangler történelem” sorozatunkhoz hasonlóan visszatekintsünk a modell majd’ 30 éves múltjára, egy újabb időutazásra invitáljuk kedves olvasóinkat!

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre Magyarország legnagyobb Jeep találkozója, a Jeep Owners Club Jamboree! A résztvevők ezúttal a Bakonyban tehették próbára autóikat, október elsején és másodikán.

Miután a világnak ajándékozta hibrid hajtástechnológiáját, illetve világelső virtuális töréstesztbábuját, most egy egyedülálló robotikai találmányát osztja meg a tudományos közösséggel a Toyota.

Aki egy áruszállítótól csak annyit vár el, hogy A-ból B-be eljuttassa rakományát, az a múlt században él. A Ford viszont már a következőbe tekint, és szünet nélkül vezet be vadonatúj, innovatív, valóban hasznos funkciókat egész furgonpalettáján.

A Stellantis hivatalos prezentációban jelentette be, hogy a Fiat 2023-ban visszatér a kisautó-szegmensbe, a Punto utódjával. Az autó a konszern új, közös platformjára épül majd, amely képes teljesen elektromos hajtást is befogadni.

Hamarosan 20 éves lesz a Citroën C3. A márka innovatív kisautója játékos formáival és remek ötleteivel meghódította a vevők szívét, kiforrott műszaki megoldásai pedig a motorsportban is ütőképessé tették. Lássuk, hogyan lett a hétköznapok és a versenyhétvégék bajnoka a városi Citroën.

A Mazda 1991 óta működik együtt a világ egyik legnagyobb audio-szakértőjével, a Boséval. A partneri kapcsolat nem a zászlóshajóknak szóló luxushifiket, hanem speciális hangzásigényű modellekhez fejlesztett, rafinált zenei rendszereket eredményezett.

1994 - 2025 © Minden jog fenntartva. Készítette Kovács Gergely