Jobb, mint egy legenda – Ford Puma

Huszonöt éve született meg, és mindössze öt éven át készült a XX. század egyik legizgalmasabb kisautója, a Ford Puma. A nagy presztízsű kupékat idéző formavilág nem túlzott: hétköznapi pedigréje és apró méretei ellenére a Puma igazi nagystílű sportautó volt, amely nem csak városi forgalomban, de országúton, sőt, a motorsport világában is bizonyította képességeit.

Bevezetéséhez minden idők egyik legötletesebb reklámfilmjét készíttette el a Ford. Akkoriban világújdonságnak számító technológiát alkalmazva a rég elhunyt Steve McQueent helyezték be a Puma volánja mögé. A legendás színész-autóversenyző aztán a kicsi Forddal végighajtott ugyanazon az útvonalon, ahol legendás filmjének, a Bullittnak az ikonikus autós üldözéses jelenete zajlott – épp csak a filmben egy Ford Mustangot vezetett. A kultikus sportautóval vont párhuzamot minden autóbolond értette, és ennek megfelelően rendkívül magas elvárásokkal fogadták a Ford Fiesta alapjaira építkező kisautót.

Persze ezeket az alapokat teljes körűen módosították: feszesebbre hangolták a futóművét, szélesebb nyomtávval gondoskodtak a szuverén kanyarvételi képességekről, a Yamahával közösen kifejlesztett, új motorokat szereltek be, amelyek rövidebb áttételezésű, ezért jobb gázreakciókat biztosító sebességváltón keresztül hajtották az első kerekeket. A legizgalmasabb motor az 1,7 literes, négyhengeres egység volt, amelyet kifejezetten és kizárólag a Puma számára fejlesztettek ki, méghozzá két eltérő teljesítményszinten – de erről majd később. Ahogy a technikát, a vezetői környezetet is alaposan feljavították a Fiestához képest. A műszerek fehér számlapja előtt piros mutatók nyargalásztak, a sebességváltó karja alumíniumgömbben végződött. Közvetlen kormányművével és precíz futóművével igazi kis tűzgolyó volt a Puma, olyannyira, hogy a Top Gear magazin 1997-ben meg is választotta az Év Autójának. A Puma ezen a téren komoly mércét állított minden későbbi Ford elé. A márka modelljei ugyanannak a mérnöki szemléletnek köszönhetik élvezetes vezethetőségüket, ami a Pumát magasan kiemelte a kisautók mezőnyéből.

Ilyen adottságok mellett tulajdonképpen nem volt szükség kifejezett sportmodellre, a Ford mégsem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy megépítse a Puma ST160 Concept szériaváltozatát, amely Ford Racing Puma néven vált legendássá. A már említett 1,7 literes motor teljesítményét 125-ről új vezérműtengelyek, szívórendszer, kipufogó és motorvezérlő szoftver alkalmazásával 155 lóerőre emelték. A részlegesen önzáró differenciálmű opciós volt, a váltó szerkezeti elemeit megerősítették, áttételezését rövidebbre vették, így miközben a végsebesség mindkét motor esetében azonos (203 km/óra) volt, 9,2 helyett 7,9 másodperc alatt gyorsult 100 km/órára a 2+2 üléses kisautó. Míg a motorteljesítmény 25 százalékkal nőtt, az Alcon versenyfékekkel elérhető lassulás közel 50 százalékkal: elérte az 1,1 g-t, ami a beavatatlan sofőrök számára egyenesen ijesztővé tette az autót. Mindehhez komoly kagylóüléseket, hatékony aerodinamikai kiegészítőket, tovább finomított futóművet és csillagászati árcédulát társított a Ford: a Ford Racing Puma nemcsak kora egyik legizgalmasabb, de legdrágább nem-prémium sportautója is volt. Ez, valamint a mindössze 500 darabos gyártási széria mostanra kifejezetten ritka, keresett és értékes gyűjtői kinccsé tette.

Egyébként a Ford Racing Pumánál is létezett ütősebb Puma: az a kit car, amelyet raliversenyekre fejlesztettek. A 204 lóerős, 1,6 literes motor, a szekvenciális sebességváltó, az állítható futómű és a (megint csak az Alcontól származó) hatalmas fékek ütőképessé tették a hegesztett acél bukókerettel és kompozit karosszériaelemekkel szerelt autót.