Fordok oda, ahol a madár sem jár

Fordok oda, ahol a madár sem jár

hirdetés
szezonalis-szervizajanlatok-fekvo
Hétköznapi körülmények között bármilyen jármű elboldogul. A Fordnak ott kezdődnek a kihívások, ahová csak az átlagon felüli emberek jutnak el, legyen szó extrém sporteseményről vagy a végtelen sivatag meghódításáról.
A Ford Ranger piacvezető Európában és Ausztráliában, és szoros második Délkelet-Ázsiában és Dél-Afrikában; a Ford F-150 nem csak Észak-Amerika, hanem az egész világ legnagyobb számban eladott platós könnyű teherjárműve. Nincs olyan térség a Földön, ahol a Ford haszonjárművei ne volnának meghatározó termelőeszközei a gazdaságnak, és nem képzelhetők el olyan körülmények, ahol ne állnának maximálisan helyt a márka összkerékhajtású áruszállítói.

Ez persze jelentős kreativitást igényel a mérnökök és dizájnerek részéről: bele kell képzelniük magukat a felhasználók helyzetébe, és elébe kell menniük az elvárásoknak – minél szélsőségesebbek, annál jobb. Arról, hogy a fejlesztés során milyen szélsőséges kihívásokat támasztanak a járművekkel szemben, már korábban beszámoltunk olvasóinknak. Most pedig arra mutatunk néhány példát, hogy a Ford Pro milyen extrém környezetekben igyekszik újat, jobbat nyújtani az ügyfeleknek.

Verseny a sivatagban

Nem létezik szélsőségesebb próbatétel a világon, mint a Dakar-rali. Két hét alatt közel tízezer kilométert tesznek meg a versenyzők, túlnyomórészt padlógázon, homok- és kősivatagos tájakon. A Ford először tavaly indított gyári csapatot a Dakaron, és rögtön dobogós helyezést értek el. 2026-ban hat szakaszgyőzelmet hozott a Dakar, és két Ford-pilóta is dobogóra állhatott a verseny végén.
A Ford Raptor T1+ versenyautó persze a lehető legtávolabb áll egy mezei, dolgos Rangertől – a motorja például annak az 5,0 literes V8-as erőforrásnak egy speciálisan áthangolt változata, amellyel a Mustang GT-ben is találkozhatunk. Ezzel együtt a motorsportban szerzett tapasztalatok mindig átszivárognak a sorozatgyártásba, így ha közvetlenül nem is, de áttételesen minden Ford Pro-ügyfél profitálhat a márka Dakar-programjából.

Maraton a világ tetején

Egy maratoni futóverseny kísérőjárművének lenni megtiszteltetés, de általában nem jelent nagy fizikai megterhelést az autók számára. A világ legmagasabb maratonja azonban minden, csak nem átlagos: rajtját ugyanis a világ legmagasabb tűzhányójának a csúcsán, tengerszint felett 6893 méteren jelölték ki. A chilei-argentin határon fekvő Nevados Ojos del Salado lankáin tizenhat versenyző kísérelte meg a lehetetlent, arról pedig, hogy épségben feljussanak a csúcsra, és onnan élve le is érkezzenek, a Ford terepjárói gondoskodtak.
Ilyen magasságban a levegő oxigéntartalma a megszokottnak csupán 44 százaléka – ez iszonyatos megpróbáltatás nemcsak a versenyzők (a résztvevők leírása szerint „olyan, mintha egy vizes szivacson keresztül vennénk levegőt”), de a belső égésű motorok számára is. A Fordokból álló konvoj nem egészen egy hét alatt jutott fel tengerszintről 5900 méterre – itt kénytelenek voltak megállni, mert a domborzat semmilyen formában nem tette lehetővé a továbbhaladást.
Az autók nemcsak szállítóeszközként szolgáltak, hanem alaptáborként is: az Atacama-sivatagban a pokoli forróságot éjjel mínusz 15 °C-os, dermesztő hideg váltotta fel, és amint a futók menedéket kerestek a 100 km/órás, metsző szélviharok elől, a Bang & Olufsen audiorendszer segített ellazulni.

A verseny előestéjén 11 órán át másztak a versenyzők, hogy feljussanak a csúcsra, és onnan pontosan délben megkezdjék az extrém maratont. A tizenhat futóból végül öten értek célba, a többieket a csapatot kísérő hegyi mentők vitték le a Fordokig, amelyek ezen a ponton sokkal többet jelentettek biztonságos menedéknél: a garanciát, hogy bárhogy alakulnak a körülmények, az expedíció épségben lejut a hegyről, vissza a civilizációba.

Önvezetés a semmi közepén

A Ford BlueCruise rendszere a teljes észak-amerikai autópálya-hálózat 97 százalékán,16 európai országban több, mint 135 ezer kilométernyi útszakaszon teszi lehetővé, hogy a sofőrök a kormányt elengedve (de tekintetüket az úton tartva) pihenjenek, miközben az autó magától falja a kilométereket. A BlueCruise alapvetően kényelmi szolgáltatás, a márka egyik globális fellegvárában, Ausztráliában azonban egy érdekes ötlet merült fel: mi lenne, ha az önvezető autók vészhelyzetben aktívan segíthetnék a mentők, a katasztrófaelhárítók munkáját?
A Ford ezért hat helyi egyetem, valamint további iparági szereplők bevonásával különleges projektet indított útjára. Az általuk elképzelt technológia képessé tenné a járműveket, hogy teljesen önállóan közlekedjenek, méghozzá akár olyan környezetben is, ahol nemhogy utakra nem számíthatnak, de a láthatóság is a zéróhoz közelít – ha ezt képesek megvalósítani a Ford mérnökei, az új fejezetet nyithat a bozóttüzek elleni küzdelemben, hiszen a szakemberek az állatok és az emberek mentésével foglalkozhatnak, a járművek pedig teszik a dolgukat.
Ez azonban csak egy a lehetséges felhasználási területek közül. Ausztrália területének 95 százaléka ritkán lakott, egyes települések között európai ésszel felfoghatatlan távolságok lehetnek, az ezek között zajló személy- és áruszállítást tehát nagyságrendekkel tehetné egyszerűbbé és biztonságosabbá egy szélsőséges körülményekre optimalizált önvezető rendszer.
Az ország másik különleges jellemzője a rengeteg bánya, amelyek minden elővigyázatosság ellenére szélsőséges veszélyt jelentenek a berendezéseket a tárnákban szállító járművezetők számára – a feladat nem elvenni ezeknek az embereknek a munkáját, hanem megtalálni annak a lehetőségét, hogy a legkockázatosabb feladatokat gépekre bízhassák. Ez utóbbival egyébként egyes bányatársaságok már maguk is kísérleteznek, természetesen Ford Rangereket használva, így a konzorcium velük szorosan együttműködve valósíthat meg egy megbízhatóan működő, méretezhető és testre szabható megoldást nemcsak Ausztrália, hanem az egész világ számára.