dacia-paletta

Dögös és fenntartható: megújult a Dacia

hirdetés
Idén nyáron átfogó változásokon ment át a Daciák megjelenése. A stílusváltás azonban távolról sem csak a látványosabb külső miatt volt fontos: az újszerű megoldások még megfizethetőbbé, még barátságosabbá, még környezettudatosabbá teszik a márka típusait.
Húsz év hosszú idő. Két évtized alatt felnő egy generáció, megváltozik a divat, áthelyeződnek a társadalmi hangsúlyok, új tudományos felfedezések nyomán más megvilágításban látjuk világunkat, és saját helyünket benne. Az alapvető meggyőződések, univerzális értékek persze jó esetben megmaradnak, azok az eszközök azonban, amelyekkel ezeket egykor egyértelműen és határozottan tudtuk kommunikálni, mára idejét múlttá, túlhaladottá válhatnak.
Amikor a Dacia húsz évvel ezelőtt elhatározta, hogy minőségi, de megfizethető autókat fog fejleszteni és gyártani, még egészen mást jelentettek ezek a fogalmak. Az ügyfelek mostanra igényesebbek és tudatosabbak lettek, a technológiai fejlődés pedig olyan lehetőségeket teremtett, amelyekről két évtizede nem is álmodhattunk. A változás persze nem egyik napról a másikra következett be, és az egymást követő generációváltások során a Dacia igyekezett a mindenkori legjobb ár-érték arányú megoldásokat alkalmazni típusaiban: azok így váltak egyre vonzóbbá, okosabbá. Ideje volt azonban, hogy a márka lassú, de határozott átalakulása a felszínen is megjelenjen: hogy ne csak azok érzékeljék a lépésváltást, akik testközelből ismerik a Dacia termékeit, de a kívülállók számára is első pillantásra egyértelmű legyen, hogyan tolmácsolja ma alapvető értékeit a márka.
Az átalakulás legfeltűnőbb eleme a márkalogó, méghozzá több szinten, mint elsőre gondolnánk. A márkanév mássalhangzóiból – a D-ből és a C-ből – fél fél láncszemet formáztak a tervezők. Ez tökéletesen jelképezi a Dacia értékeit: egyrészt a robusztusságot, a megbízhatóságot, és ezzel párhuzamosan azt az érzelmi kötődést, amely nélkül az új generációs Dacia-modellek nem emelkedhettek volna Európa kedvenc személyautói közé. Másrészt viszont a nyitva hagyott lánc a függetlenséget, a kalandvágyat, a szabadságot szimbolizálja: az élet képmutatás és aggodalmak nélküli, őszinte élvezetét, ahol mi magunk választhatjuk meg, hogy milyen meglepetéseknek szeretnénk örülni. Hiteles és őszinte, mentes minden pazarlástól, ugyanakkor egyetlen lényeges élménytől sem fosztja meg utasait: ezek az értékek mindig is jellemzőek voltak a Dacia márkára, mostantól pedig testet is öltenek az autók orrán.
Ha közelről megfigyeljük az új logót, még valami fontosat észrevehetünk: a Dacia lemondott az autóipar egyik legrégebbi múltra visszatekintő dekorációs eszközéről, a krómozásról. Egyrészt a folyamatban súlyosan környezet- és egészségkárosító anyagokat használnak fel, a kadmiumtól a hexavalens krómig, az ólomtól a cianidig. Másrészt a krómozás sérülékeny, karcolódik és idővel lekopik. A Dacia tervezői ezért egyszerűen fehérre festették a logót: ennek során jóval kevesebb szén-dioxid szabadul fel, már csak ezért is tisztább és egészségesebb. Ráadásul a folyamat kevésbé költséges, a végeredmény pedig tartósabb – arról nem is beszélve, hogy a fekete hűtőmaszkon szinte világít a fehér embléma.

Krómmal a belső térben sem találkozhatunk, ahogyan természetes bőrrel sem: ennek alkalmazása a 21. században nem csak környezetvédelmi, de etikai aggályokat is felvet. A fenntarthatóságra törekvő autógyártók – és ügyfeleik – szerencséjére ma már kiváló minőségű szintetikus bőrök állnak rendelkezésre, amelyek könnyebben karbantarthatók, és szó szerint bírják a gyűrődést. Alternatívaként pedig ott vannak azok a szövetanyagok, amelyekkel nemcsak az üléseken, hanem immár a műszerfalon is találkozhatunk, ahol a korábbi műanyag betétek helyett szolgálnak kellemes tapintású, télen-nyáron jó hőkomfortot biztosító, otthonos megjelenésű díszítőelemként.
Ezek olyan apróságok, amelyek talán fel sem tűnnek a felhasználóknak. Van azonban a Dacia arculatfrissítésének egy olyan eleme, amely messziről hirdeti a márka környezettudatos, vagány, ugyanakkor racionális karakterét. A vadonatúj mohazöld fényezés már nevével is közelebb visz bennünket a természethez, hát még a tulajdonságaival. A Dacia mérnökei egy olyan festékanyagot dolgoztak ki, amely a metálszíneknél szokásos fémszemcsék nélkül is látványos megjelenést eredményez. Ez nem csak a fényezés folyamatát teszi egyszerűbbé, de a piszok is kevésbé látszik meg az autón. A megfizethető és fenntartható mohazöld szín máris népszerűnek bizonyult a vásárlók körében, ezért a Dacia úgy tervezi, hogy ezt a formulát a jövőben más tónusokra is kiterjeszti. A fenntartható külső színezés témakörében egyébként nem ez a Dacia első jelentős innovációja: az új generációs Sandero Stepway és Duster típusoknál vezette be a gyártó az anyagukban színezett lökhárítóbetéteket, amelyekre nem kell hímes tojásként vigyázni – sem folyamatosan fényezőhöz vinni – ahhoz, hogy megőrizzék eredeti, látványos megjelenésüket.

Így találkozik a Dacia új korszakában az érzelem és a racionalitás, a fenntarthatóság és a teljesítmény, a környezet védelme az ügyfelek örömével.