Alpine-A110-Metamorphosis-by-Arne-Quinze

Se kereke, se motorja nincs a felhőautónak

Az automobil korunk egyik legnagyszerűbb alkotása, műszaki szempontból éppúgy, mint esztétikailag. Az Alpine évek óta erősíti a kapcsolatot a művészet és a gépészet között; idei kollaborációja pedig minden eddiginél fantasztikusabb eredményt hozott.
Arne Quinze konceptuális művészt gyermekkora óta két dolog foglalkoztatja különösen: a természet és a sportautók. Álmaiban a gépkocsik motor és kerekek nélkül, hangtalanul, valamiféle természeti energiától hajtva suhannak – amikor tehát az Alpine párbeszédre hívta a belga szobrászt, hogy az Art Paris képzőművészeti kiállításra közösen valósítsanak meg egy installációt, az együttműködés egy soha nem látott, kötetlen, mégis konkrét alkotást eredményezett.
Ha röviden kellene megfogalmazni az Alpine lényegét, azt leginkább a csekély tömeg és a dinamizmus írná le. Quinze a felhőben, méghozzá a viharfelhőben találta meg ennek természeti párhuzamát: abban az egyszerre fajsúlyos és légies képződményben, amelyben hatalmas energiák összpontosulnak, és amelynek legfőbb kifejezési formája, a villám a fény sebességével száguld.

Egy ilyen felhőautónak sem kerekekre, sem motorra nincs szüksége – pontosan úgy, ahogy Quinze ezt annak idején megálmodta. A nyers karosszériát rejtett oszlopok emelik a levegőbe, a benne és körülötte kavargó, stilizált felhőket alumíniumlemezekből formálta-vágta ki a művész. Így válik teljessé a természet és az ipar szintézise, hiszen az Alpine A110 maga is bővelkedik alumíniumban: nemcsak soros négyhengeres motorja készült ebből a kis tömegű anyagból, hanem karosszériája és futóműve is.
Hogy installációja teljes legyen, Arne Quinze rejtett fényforrásokat helyezett el a szobor belsejében, amelyek váltakozó színükkel a villámokat jelképezik.
„Arne munkája egy fantasztikus jövőbe kalauzol el bennünket, egyben tökéletesen megragadja márkánk azon célkitűzését, hogy olyan autót alkossunk, amely önmagában megtestesíti a mozgást” – méltatta az alkotást Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója. Hasonló meglátással élt Antony Villain, a márka formatervezési igazgatója: „Lenyűgöz Arne munkásságában a mozgás folytonos keresése, és az a vágy, hogy eggyé váljon a természettel. Az általa újraértelmezett A110 tényleg súlytalannak tűnik, mintha lebegne.”

Nem véletlen hát, hogy Quinze a Metamorphosis (formaváltás, átalakulás) nevet adta alkotásának: az autó olyasvalamivé lényegült át kezei között, ami messzire eltávolodik a kiindulási ponttól, ugyanakkor megdöbbentő pontossággal ragadja meg annak a lényegét.
Az Alpine az Art Paris képzőművészeti kiállításon mutatta be legújabb installációját. Visszatérő vendégnek számít itt az autógyártó, hiszen az elmúlt két évben is izgalmas munkákkal hódította meg a rendezvénynek helyet adó Grand Palais Éphémère előterét. 2022-ben egy nagyon is aktuális projektben egy mesterséges intelligenciát bíztak meg azzal, hogy tervezze meg az autó dekorációját.
Az így létrejött A110 Sastruga egyébként szintén szorosan kötődött a természethez: a mintázatot létrehozó matematikai képlet – amelyet egyébként fel is tüntettek az autó farán – azt a jelenséget írja le, amikor a szélfúvás megbontja egy összefüggő hómező felszínét. Az Alpine A110 Sastruga másik különleges stíluseleme egy képzeletbeli versenypálya, amelyet a világ legismertebb helyszíneinek tanulmányozása után rajzolt meg a mesterséges intelligencia. Ilyenformán a legkiválóbb értékek szintézise, mégis egyedülálló és utánozhatatlan – pont, mint maga az Alpine A110.
A Sastruga és a Metamorphosis szigorúan egy-egy példányban készült. Az Alpine 2021-es műalkotásából ezzel szemben négy darab létezik – ráadásul ebből hármat eladásra szánt az Alpine és alkotópartnere, Felipe Pantone. A francia trikolór színeit a feketével és a fehérrel kombináló, geometrikus mintázat számítógépes munkának tűnik, ám azt valójában az alkotó kézzel vitte fel az autóra, illetve az autókra. Ez egyben azt is jelenti, hogy a négy autó festése apró részletekben eltér egymástól, így azok a hasonlóság ellenére teljesen egyediek.

Pantone egyébként egy ötödik Alpine-ra is adaptálta munkáját: a márka Forma-1-es versenyautójához készített pixeles dekorációt, ami annak ellenére lenyűgözően sikerült, hogy a művész csak egy 1:2 léptékű maketten valósította meg elképzeléseit. Pantone egyébként más területen is együttműködött az Alpine F1-es csapatával: a 2021-es szezonban több versenyhelyszínre is velük tartott, hogy színpompás, fantáziadús graffitikkel díszítse a bokszutca falát.