1990-ben, mikor az YJ gyártása még javában zajlott, a Chrysler Jeep- Truck Engineering Pre-Programjának keretein belül megkezdődött az utód fejlesztése. 1993-ban a TJ már gyakrolatilag készen állt arra, hogy bemutassák, de 32 hónapra befagyasztották a projektet. A 260 millió dolláros költségvetésből elkészült modellt végül 1996 januárjában mutatták be a Detroit Auto Show-n, már 1997-es modellként, ekkor kezdődött meg a Wrangler történelmének egy újabb fejezete.
Biztos sokaknak feltűnt, hogy miért negyedik, és nem utolsó rész a cím, hisz a legújabb Wrangler generáció viseli a JL kódot. Mint az előző cikkekből is már kiderülhetett, a Jeep Wrangler egy olyan jármű, ami immáron több, mint 30 éves történelmével büszkén újul meg időről-időre, és azt gondolom, illetve remélem, hogy jónéhány generációt köszönthetünk majd a jövőben is.
2001-ben, már a Jeep DaimlerChrysler korszakában JK kódnéven megkezdődött a Wrangler harmadik generációjának fejlesztése. Az alapkoncepció az elődökhöz hasonlóan létraalvázra, merevhidas felfüggesztésre és különálló karosszériára épült, de szempont volt továbbra is a lehajtható szélvédő és a levehető ajtók is.
2007-ben, még a Jeep Daimler-Chrysler korszaka alatt született meg a márka kompakt kategóriára szánt modellje, ami az idő előrehaladtával egyre népszerűbb lett a vásárlók körében. 2011-es ráncfelvarrása már a Chrysler LLC időszakában történt, ekkor a Grand Cherokee „kistestvérének” szánták, majd 2017-ben, már az Fiat-Chrysler égisze alatt újjászületett Compass hozta meg az igazán nagy áttörést.