Ilyen a teljesen megújult Jeep Compass!

Ilyen a teljesen megújult Jeep Compass!

A Jeep bemutatta a vadonatúj Compasst, amely nagyobb mint elődje, és lágyhibrid, plugin-hibrid, valamint teljesen elektromos változatban is elérhető lesz.
A Compass megjelenésében is teljesen megújult, szögletesebb, vagányabb, mint elődje, kicsit talán a legkisebb Jeep, az Avenger formavilága köszön vissza benne.

Az autó eleje markánsan hozza a Jeep-arculatot, de még látványosabbak a hátulján az X-et formáló hátsó lámpatestek, amelyeket egy helyzetjelző csík köt össze, középen pedig egy pirosan világító JEEP logó mutatja a mögöttünk érkezőknek, milyen autóval is van dolguk.

Ez a modell már a Stellantis STLA Medium platformjára épül, mint például az Opel Grandland vagy a Peugeot 3008, és ennek köszönhetően a mérete is növekedett, 4,4 méter helyett 4,55 méter hosszú. A hátsó ülések előtti lábtér így 55 milliméterrel nőtt, ami bizony nem kevés. A csomagtartó is nagyobb lett 45 literrrel, már 550 literes.
Izgalmasak a terepképességei is az új modellnek. A sima, elsőkerék-hajtású változat hasmagassága 200 mm, gázlómélysége pedig 470 mm. Terepszögei 20 / 15 / 26 fokosak. Viszont az összkerékhajtású cúcsmodell extrább futóművet kap, és itt a terepszögek is sokkal jobbak: 26 / 16 / 31 fokosak. A 48 voltos, 145 lóerős lágyhibrid hajtás mellett kapható lesz 195 lóerős tölthető hibrid változatban is a Compass, a teljesen elektromos változat pedig háromféle konfigurációban válik elérhetővé.
Az elsőkerék-hajtású elektromos változat 213 lóerős, míg a legerősebb már összkerék-hajtású, 375 lóerővel. Utóbbiba két villanymotor kerül. A kisebbik elektromos modell hatótávolsága 500 km, a legnagyobbé pedig 650 kilométer.
A műszerfalra a kormány mögé egy 10 colos képernyő, a középkonzolra pedig egy 16 colos érintőképernyő kerül, az autó pedig kettes szintű önvezető képességekkel bír, távolságot tart, és sávban tart.
A Compass hamarosan rendelhető lesz, de az első példányok várhatóan csak a negyedik negyedévben kerülnek a vásárlókhoz.