Sportkocsi színek nélkül

Sportkocsi színek nélkül

hirdetés
Folytatja kreatív kollaborációs sorozatát az Alpine.
Ezúttal azzal a Mathieu Cesar fotográfussal dolgoztak együtt, aki a színek helyett a kontrasztok erejében hisz.
Alpine-kék, mélykék, viharszürke, homoktövis-narancs, Merkúr-ezüst – ezeket a színeket az Alpine A110 kínálatából szemezgettük. Beszédes elnevezésük nyomán akkor is megjelennek lelki szemeink előtt a kérdéses árnyalatok, ha még soha nem láttuk azokat. A karakteres színek meghatározzák az autók személyiségét: felerősítik, vagy éppen lágyabbá teszik azokat. Hozzátesznek, elvesznek. A szín átalakítja a dolgokat. Ha tehát egy tetszőleges tárgyat nyers valójában szeretnénk megfigyelni, befolyásoktól mentesen kiismerni, ki kell emelnünk a képletből a színeket. Pontosan ezt teszi Mathieu Cesar fotográfus, aki fekete-fehér portréfotóival robbant be a fényképészet világába néhány évvel ezelőtt. Színek helyett fényekkel és árnyékokkal teremt hangulatokat, ezáltal szoborszerűséget kölcsönözve képei tárgyának. Azok valósággal kilépnek a kétdimenziós síkból, ami élettel és dinamizmussal tölti meg őket.

Mivel pedig Mathieu Cesar, amióta az eszét tudja, rajong az autókért, örömmel mondott igen az Alpine felkérésére, hogy alkossa meg a kedvére való A110 kupét – mármint nem úgy, hogy konfigurálja, 252 vagy 300 lóerős kivitelben, 4,5 vagy 4,2 másodperces gyorsulással kéri-e a középmotoros sportautót –, hanem hogy teremtse meg azt az autót, amely az életben pont úgy néz ki, ahogy ő fényképein ábrázolná azt.
Így született meg az A110 Monochrome projekt, amely mentes mindenféle színtől, és helyettük a fehértől az ezüstön és a szürkén át a feketéig tartó skálán elhelyezkedő tónusokkal festi meg a középmotoros sportkupé személyiségét.
A 2024-es Alpine Art Car orrát és farát fényes fekete festék fedi, a középső részen viszont nyersen hagyták, és fényesre polírozták az alumíniumlemezeket. A fényezett és fényezetlen felületeket vékony fehér sáv választja el egymástól.
Az utastérben 90 fokkal elforgatták a grafikát: az átmenet nem hosszirányban, hanem függőlegesen érvényesül. A természet szabályaival nem dacolva alul sötét, felül pedig világos a beltér. Az ülések háttámláját és fejtámaszát 3D-nyomtatóval létrehozott, fehér térhálós struktúra váltotta ki, új értelmet adva a tárgyak térbeliségének. A kárpitozás fehérből feketébe fut át, és az utastérben is megjelenik az alumínium, igaz, nem egybefüggő felületeken, hanem pontszerű hangsúlyokként a műszerfalon, az ajtóküszöbökön, valamint a középkonzol alatti plaketten.
Miközben az Alpine kreatív mesterei dolgoztak, Cesar sem tétlenkedett: fényképezőgépet ragadott, és megörökítette a folyamatot. Így készültek el a fekete-fehér autó fekete-fehér lenyomatai, melyek a művész eredeti koncepcióján túlmutató magaslatokba kalauzolják el a szemlélőt. Nem tudhatjuk ugyanis, hogy a fényképezés során fosztották-e meg színeitől a fotózás tárgyát, vagy ellenkezőleg, a fekete-fehér fotográfia ezúttal tökéletes élethűségében ragadta meg azt a világot, amit általában fényekre és árnyékokra szokott redukálni.
Mathieu Cesar kontrasztos kupéját elnézve érdemes felidézni az előző évek Alpine Art Car alkotásait, hiszen idén már negyedik alkalommal kért fel egy neves képzőművészt a márka, hogy töltse meg kreatív tartalommal autóit. 2023-ban Arne Quinze alkotása borzolta a kedélyeket: az Alpine A110 Metamorphosis természeti jelenségként, méghozzá viharfelhőként értelmezte újra a kupét. Az A110 ugyanis könnyű, de hatalmas dinamizmus feszül benne – pont, mint a villámlás előtt. A kerekeitől és hajtásláncától megfosztott Alpine saját maga vázlatává egyszerűsödött, az azt vállukra vevő felhőket pedig áttört alumíniumlemezekből formálta meg a művész.
Ha a Metamorphosis maga volt a testet öltött természet, a 2022-es Alpine A110 Sastruga annak a szerves ellentéteként jelent meg a színen. Különleges dizájnját mesterséges intelligencia tervezte, egybegyúrva mindazon versenypályák jellemzőit, ahol az Alpine márka története során jelentős sikereket könyvelhetett el. A mechanika és a számítástechnikai metszetében megvalósult műalkotás később még egy lépéssel eltávolodott a való világtól: alkotói, az Obvious-kollektíva tagjai nem helyettesíthető tokent, azaz NFT-t programoztak belőle, így a Sastruga a metaverzumban is képviseli az Alpine értékrendjét. A sort pedig zárjuk azzal az art carral, amely 2021-ben a sorozatot útjára indította: Felipe Pantone alkotásával. Az argentin-spanyol grafikus művészi felfogása sok szempontból összecseng Mathieu Cesarééval: ő is a fehérből és a feketéből, azaz a fényből és annak hiányából indul ki, ám a fényre a színek és az élet forrásaként tekintett, így töltve meg organikus tartalommal a fizikai jelenséget.
Négy év, négy felfogás, ám ezek középpontjában ugyanaz az autó, az Alpine A110 kupé áll, amely pont azért tud ennyire eltérő művészi koncepciókkal azonosulni, mert karaktere mentes mindenféle mesterségesen ráaggatott jegytől. Lényegre törő, őszinte, analóg és közvetlen, ezen tulajdonságait a márka új generációs típusai örökítik át az elektromos mobilitás világába, ahol még ritkább kincsnek számítanak majd.