Vagy mégsem?
Ha az Alpine-ra gondolunk, jó eséllyel egy kék autót látunk lelki szemeink előtt, amint a tájban suhan, vagy versenypályán küzd a tizedmásodpercekért. Nem sárgát, nem pirosat, hanem kéket. De miért pont olyat? És ami talán még fontosabb: milyen az az Alpine-kék?
Vannak legendák, amelyek eredete belevész a történelem ködébe, míg mások gyökerei egészen pontosan meghatározhatók. A fáma szerint Jacques Cheinisse, aki az 1960-as években az Alpine gépkocsik értékesítésért felelt, megbabonázva nézte az egyik ügyfele számára legyártott, Panama-kék A110-est. A frissen bevezetett kupénak annyira jól állt a vásárló által kiválasztott szín, hogy Cheinisse úr elhatározta: saját autóját is ebben az árnyalatban kéri. Ez pedig sorsfordító döntésnek bizonyult, mivel Cheinisse úr raliversenyző volt, méghozzá meglehetősen tehetséges és sikeres – annyira, hogy később őt nevezték ki az Alpine sportrészlegének élére –, így az ő nyomdokain haladva rövid időn belül a kék lett a márka versenyautóinak alapértelmezett színe. A tónus pozícióit erősítette, hogy a huszadik század első kétharmadában, amikor minden nemzet saját jellemző színnel vett részt a világversenyeken – innen ered a British Racing Green vagy az olaszok Rosso Corsa fényezése –, a kék volt a franciáké. A motorsport komoly lendületet adott a színnek, amely jóformán ellenállás nélkül szorította maga mögé a közúti kivitelekhez rendelhető többi színt: a pirosat, a fehéret és a sárgát.
Míg azonban a versenyautókat egységes színre fényezték – ez volt az RE331-es kódjelű Alpine-metálkék –, az ügyfelek kezét nem kötötte meg a márka. Ők többféle árnyalatból választhattak, amelyeknek egytől egyig hangzatos neveket adott Rédelé és csapata. Azúrkék, acélkék, óceánkék, Estoril-kék… megannyi hangzatos opció, amelyek nevükben igyekeztek a lehető legalaposabban lefedni a színhez társuló képzeteket. A gyár ügyes marketingfogással kifejezetten olcsón kínálta a szín különböző árnyalatait. Ennek ellenére nem csupán a kínálatban maradtak a klasszikus színek – a sárgák, a pirosak, a narancssárga és a fehér –, de összességében ezek tették ki a megrendelések kétharmadát. Az A110 legutolsó legyártott példánya például Normand-zöld fényezést kapott.
Ha ma körülnézünk a veteránautók piacán, arányaiban több kék Alpine-t találunk, mint amit az eredeti gyártás indokolna. Ez nem azért van, mert a kék A110-esekre jobban vigyáztak tulajdonosaik: a gyári feljegyzésekből kiderül, hogy sokan utólag fényeztették át kék színűre autójukat, amiben kétségtelenül szerepet játszott az, hogy a hetvenes években töretlenül folytatódtak a gyár sportsikerei: az A210 hosszú és dicsőséges pályafutása után az A441 ért el emlékezetes eredményeket – természetesen mindvégig Alpine-kék színben. A márka hőskorának további közúti típusait, az A310-est, a GTA-t és az A610-est pedig mintha egyenesen kéknek álmodták volna meg: a nyolcvanas évek legjobb formatervezői hagyományai szerint készült kupék arányai, vonalai ennek a színnek a különböző árnyalataiban érvényesülnek a legerőteljesebben.
Amikor tehát a Renault-csoport a 2010-es évek elején úgy döntött, felébreszti a márkát, magától értetődően fényezték élénkkékre az A110-50 tanulmányautó lemezeit. A korabeli sajtófotókon, ahol az eredeti A110 egy példányával pózol együtt a modern koncepciójármű, jól látszik, hogy a dizájnerek komoly figyelmet fordítottak a megfelelő árnyalat kiválasztására: az eredetivel harmonizáló, ám attól jól észrevehetően eltérő tónus mellett döntöttek. Ez olyannyira jó választásnak bizonyult, hogy később, amikor a márka visszatért a motorsport világába, ennek a prototípusnak a kék színét rendelték hozzá a gyári csapathoz, és azóta is kitartottak emellett.
Ugyanez a kék köszönt vissza az új generációs A110 első közúti példányain, a márka azonban nem köti meg tervezőinek kezét. Ahogy az Alpine vezető formatervezője, Antony Villain egy korábbi interjúban elárulta, a kék alapvető kiindulási pont számukra, ám egyben ezernyi lehetőséget is tartogat a fejlődésre. „Az a feladatunk, hogy ne csupán új árnyalatokat keressünk, de új fényezési eljárásokat is, amelyekkel esztétikai szempontból lépést tarthatunk a technológia fejlődésével.” Erre szükség is lesz, hiszen amint az Alpine is belép a villamosítás világába, ott jóval nagyobb arányban fog találkozni a kék színnel, mint az elektrifikáció egyhangúlag elfogadott jelképével. Ez azonban csak izgalmasabbá teszi a kihívást, hogy az Alpine olyan autókat alkosson, amelyek nemcsak műszaki tartalmukat és az általuk nyújtott vezetési élményt tekintve emelkednek a versenytársak fölé, hanem esztétikai szempontból is felülmúlják azokat.
