Így vált fontossá a képernyő a Renault-nál

Így vált fontossá a képernyő a Renault-nál

hirdetés
renault clio - uj lendulettel
Idestova tizenkét éve nyomkodjuk, böködjük, tologatjuk és pöckölgetjük őket, de a Renault érintőképernyői még mindig képesek meglepetést okozni egy-egy generációváltásnál – nem is csoda, hiszen a mai napig diktálják, nem pedig követik a trendeket.
Hosszú út vezetett a Renault Clio apró, kezdetleges interfészétől napjaink ultramodern, integrált multimédiás kezelőfelületeiig. De vajon mi hívta életre a márka első érintőképernyőjét, és hogyan jutottunk el a Rafale intelligens, nagy felbontású, testre szabható rendszeréig? És főleg: hogyan, milyen irányba mennek tovább innen a márka tervezői, digitális szakemberei?

Mielőtt rátérnénk a Renault történetére, érdemes még messzebb visszamenni a múltba – nagyjából a 21. század elejéig. Ekkor már egyre több autóban dolgoztak műholdas navigációs rendszerek, amelyek képernyőjét, ha már úgyis ott volt, előbb vagy utóbb elkezdték az egyéb fedélzeti rendszerek vezérlésére használni a mérnökök.
A korai kijelzőkön megjelenő menüpontokat vagy a monitor mellett elhelyezett nyomógombok, vagy – ami akkoriban sokkal kifinomultabb megoldásnak számított – egy központi tekerőtárcsa segítségével lehetett vezérelni. Olyan márka is akadt, ahol egy tömpe joystickszerűséggel kellett mozgatni egy nyilat a kijelzőn… Ezek a rendszerek nehezen kezelhetőnek bizonyultak, egyes esetekben kifejezetten balesetveszélyes mértékben vonták el a vezető figyelmét, használatukat pedig tanulni kellett. Mégis sokáig tartott, amíg a mérnökök és az ergonómiai szakértők meggyőzték a döntéshozókat, hogy adjanak szabad utat annak az izgalmas technológiának, amelynek alapjait közvetlenül a második világháborút követően fektették le, és már a nyolcvanas években kísérletezett vele az autóipar.
A Renault-nál 2007 körül kezdett repedezni a jég, ám igazán senki nem bízott a technológiában: a későbbi, negyedik generációs Clio egyik prototípusát érintőképernyővel és kezelőtárcsával egyaránt felszerelték, biztos, ami biztos. Amikor azonban 2012-ben színre lépett a kisautó, a tisztán elektromos Zoéval együtt elsőként kapott érintőképernyős multimédia-rendszert.
A megoldás összecsengett a Renault közismert innovációs kedvével: a nem egészen 18 centiméteres képátlójú monitor egyszerű volt, de lehetővé tette az összes fontos funkció kezelését, a fedélzeti rendszerbeállításoktól kezdve a navigációs berendezésen át a rádióig. És igen, ott volt a joystick is, igaz, továbbfejlesztett formában, így már átlósan is tudta mozgatni a kurzort… A megoldás gyorsan elterjedt a márka palettáján, a Scénic, a Mégane és a negyedik kiadású Espace mind hozzátettek valami apróságot a rendszer tudásához. A fejlődés üteme kétségtelenül lassabb lett volna, ha az okostelefonok nem kezdik meg világhódító útjukat, így viszont az érintőképernyő egyre olcsóbbá, a vezérlés kifinomultabbá, az érzékelés pontosabbá vált. Amikor pedig a felhasználók csalódottan hümmögtek, látva, hogy az autók fedélzeti multimédiás rendszereinek operációs rendszere jóval kisebb tudású, mint az okostelefonjuké, a mérnökök felgyűrték ingujjukat, és munkához láttak.
Folyamatosan bővült a rendszerek tudása, nőtt a sebessége, és persze a képernyő mérete is. A 2014-es, ötödik kiadású Renault Espace-ra mégsem az új generációs kezelőszoftver miatt emlékszünk, hanem, mert ez volt az első olyan Renault (sőt, alighanem az első európai tömegpiaci autó), amely portré (azaz álló) formátumú középső kijelzőt alkalmazott. A 8,7 colos (22 cm) képátlójú érintőképernyő nem csak ebben hasonlított az okostelefonokhoz, hanem abban is, hogy vezeték nélküli internetkapcsolatot biztosított: így a felhasználók valós idejű időjárás-előrejelzésben, forgalmi információkban részesülhettek, sőt, keresést is kezdeményezhettek.
Amikor 2010-ben a fejlesztőmérnökök szigetelőszalaggal táblaszámítógépet erősítettek a műszerfalra, aligha sejtették, hogy szokatlan ötletük nyomán néhány év leforgása alatt jóformán a Renault teljes palettáján megjelenik az álló formátumú érintőképernyő, a negyedik generációs Mégane-tól (2016) kezdve a második szériás Koleoson (2017) át a Clio és a Captur 2019-es kiadásáig. Hova lehet még innen fejlődni, kérdezték már ekkor bizonyára sokan – pedig aki figyelt, már 2016-ban tudhatta a választ. Ekkor mutatkozott ugyanis be a TreZor tanulmányautó, amit egy évre rá a Symbioz, majd 2019-ben a Morphoz követett, és ezeken az autókon volt egy közös jellemző: az érintőképernyő újraértelmezése.
Ekkoriban egyre gyakrabban fordult elő, hogy az autókat kettő nagy felbontású kijelzővel szerelték fel: az érintőképernyő mellett a műszeregység is digitálisra váltott. A Renault szerint azonban a két, egymás mellett elhelyezett, egymástól függetlenül létező kijelző az optimálistól távol álló ergonómiát kínált, és valójában veszélyeztette a vezetés biztonságát.

A megoldást a fent említett tanulmányautókon kísérletezte ki a Renault: egy olyan, fordított L alakú konfigurációt álmodtak meg a mérnökök, amely leginkább egy fejtetőre állított L betűre – avagy irányba forgatott, lóugrást formázó Tetris-idomra – hasonlított.
A lényeg nem a lenyűgöző méret volt (bár a látvány kétségtelenül varázslatos volt), hanem annak a lehetősége, hogy a két kijelzőt tartalmában és megjelenésében – azaz színeiben, grafikáiban, animációiban és egyéb jellemzőiben – teljes mértékben összehangolják. Az OpenR névre keresztelt rendszer 2022-ben mutatkozott be a Renault Mégane E-Tech Electric fedélzetén, amit hamarosan a márka többi alsó-középkategóriás típusa követett. A két különálló kijelzőből álló, azokat szoros egységbe foglaló rendszer pont úgy keretezte a kormánykereket, ahogy tette például a Mégane negyven évvel korábbi dédapjánál, a Renault 19-esnél. Alighanem ez is hozzájárult a népszerűségéhez: olyasvalamit adott az ügyfeleknek, amivel az X generáció tagjai ugyanúgy tudnak azonosulni, mint gyermekeik.
Az egyes modellek helykínálata és karaktere szintén meghatározza a lehetőségeket és a választandó irányokat. A Renault 5 E-Tech Electric két képernyője például nem L alakban, hanem egymás mellé rendezve helyezkedik el, míg a koreai piacon forgalmazott Renault Grand Koleos nem is kettő, hanem három képernyőt kapott, ami tükrözi a modell presztízsét és méreteit, valamint az utasok autóvezetéshez való viszonyát.
Az is elképzelhető, hogy a jövőben menet közben egyáltalán nem férünk majd hozzá az érintőképernyőkhöz, vagy hogy a hangvezérlés eléri azt a fejlettségi szintet, ahol minden feladatot megbízhatóan elvégezhetünk rajta keresztül. Mindez azonban csak feltételezés – az ellenben tény marad, hogy a Renault tizenkét évvel ezelőtt kirobbantott egy forradalmat a tömegpiaci márkák mezőnyében, és úttörő lendületét a mai napig megőrizte.