renault-elektromos-hibrid-modellek

Hódítanak a Renault villamosított modelljei

hirdetés
Hallatlanul sikeresek a Renault új generációs hibrid és elektromos típusai, amelyek a márka európai eladásainak több mint harmadát teszik ki. Ezzel a márka akár idő előtt teljesítheti ambiciózus flottatisztítási programját.
Egy év alatt 10 százalékponttal növelték a Renault európai forgalmán belüli részesedésüket a márka E-Tech modelljei. A tisztán elektromos, illetve hibrid típusok 2022 első hat hónapjában 36%-ot értek el, szemben a tavalyi év ugyanezen időszakában mért 26%-kal. Ez az arány önmagában is elismerésre méltó, annak fényében pedig, hogy az európai piac átlaga a 30%-ot sem éri el, különösen ígéretes képet fest. A növekedés ugyanis karnyújtásnyi közelségbe hozza a Renault középtávú céljának a megvalósulását: a márka 2025-re európai eladásainak kétharmadát (>65%) kívánja villamosítani, és ezzel piacvezetőként mutatni az utat a villamosítás eszményét lassabb ütemben magukévá tevő versenytársak számára.
Kifejezetten jól rajtolt Európában a vadonatúj Mégane E-Tech Electric, a márka első kompakt villanyautója, amelyre annak ellenére is már most több mint 20 ezer megrendelés érkezett, hogy a modell még nem kapható minden országban. További négy tisztán elektromos modell – a Zoe és a Twingo személyautók, iletve a Kangoo és a Master könnyű áruszállítók – szerepel a márka palettáján, de a villamosított eladások zömét a full hibridek teszik ki. A Clio, a Captur, az Arkana és a vadonatúj Austral külső töltést nem igénylő hibrid verzióiból 59 ezer darab talált gazdára az év első felében, megdöbbentő 87%-kal több, mint 2021 azonos időszakában. A modellmixen belül az Arkana vezeti a hibridek eladásait (59%-os részesedés), de a Captur (25%) és a Clio (22%) esetében is meggyőző az ügyfelek részben elektromos technológiába vetett bizalma.
Nemcsak a márka villamosított modelljei hódítanak, hanem alsó-középkategóriás típusai is. A Renault 12%-kal tudta növelni eladásait az egyébként ingatag piacon, és mivel az elkövetkező hetekben-hónapokban kerül piacra az Austral, ez az arány jövőre tovább javulhat. Az első félévben eladott több mint 95 ezer kompakt személyautóból mindenesetre több mint 40 ezret tett ki az Arkana szabadidőjármű; minden tíz eladott alsó-középkategóriás Renault járműből hat (59%) részben vagy teljesen elektromos hajtáslánccal kerül új gazdájához. Ezek az új gazdák pedig egyre nagyobb számban magánemberek: az öt legnagyobb európai piacon az összeladások valamivel több mint a felét (a tavalyi 40% helyett 53%) tették ki a privát vásárlók.

A Renault viszonylag stabilan tartja részesedését a globális (4,0%, -0,5 százalékpont) és az európai (6,4%, -0,6 százalékpont) piacokon. Hatalmas sikertörténet a márka törökországi jelenléte, ahol eladásait 20%-kal, piaci részesedését pedig bámulatos 3,4 százalékponttal tudta növelni a Renault, amely így magabiztosan vezeti a személyautó-eladásokat az országban.
Magyarországon a Clio a Renault legkeresettebb típusa: az eladások 26%-át teszi ki a városi kisautó. A vele azonos méretosztályba sorolható Captur szabadidőjármű a második 19%-kal – a B szegmens tehát összességében 45%-kal képviselteti magát a márka magyarországi forgalmából. A kompakt modellekből (Mégane 17%, Arkana 14%, Scenic 9%) közel ugyanennyi fogy. Ha a karosszériaformátumot tekintjük, a szabadidőjárművek nálunk is aratnak: a már említett Captur és Arkana mellett a Kadjar (6,6%) és annak elődmodellje, a Koleos (1,4%) jóvoltából minden tíz hazánkban eladott Renault közül négy crossover.

Forrás: Renault, Datahouse