Az eredeti Renault Twingo a huszadik század végének kétségtelenül egyik legnagyszerűbb iparművészeti alkotása. Hogy ez mennyire igaz, akkor derül ki, amikor megpróbáljuk továbbgombolyítani a Patrick Le Quément által elvarratlanul hagyott szálakat.
Az idén harmincéves Renault Twingo pályafutásáról egy korábbi írásunkban már részletesen megemlékeztünk. Az ikonikus alkotásoknak azonban szokásuk, hogy újra és újra visszatérnek a reflektorfénybe, a közönség pedig ahelyett, hogy ezt felróná nekik, soha nem lankadó lelkesedéssel merül el sokadszor is nagyszerűségükben.
Hatványozottan igaz ez, ha egy legenda értelmezi újra a legendát. Márpedig a holland Sabine Marcelis fiatal kora ellenére az európai ipari formatervezés egyik nagyasszonyának számít. A legnagyobb tömeg- és butikmárkáknak dolgozott, az IKEA-tól kezdve Stella McCartney-ig. Jellegzetesen minimalista, színek helyett fényekkel éri el a kívánt hatást, áttetsző és tükröződő anyagokkal dolgozik. Lényegre törő stílusára jellemző, hogy a kézjegyének számító alkotás egy fánk alakú puff, amely a létező formák egyik legtermészetesebbike, ipari gyártása ugyanakkor komoly felkészültséget követelt.
Amikor tehát a Renault felkérte Sabinét, hogy értelmezze újra a legelső, 1993-ban bemutatott Twingót, Marcelis kisasszony először atomjaira bontotta, majd onnan újra felépítette a kisautót. Elvetett mindent, ami elvonta a figyelmet a lényegről, és igazságot szolgáltatott azoknak a részleteknek, amelyekre eddig senki nem figyelt fel. Így léptek az előtérbe a borítólemezek merevítőbordái (még ha csak stilizált formában is), miközben elvetette az olyan felszínes és esetleges értékeket, mint a színek.
Amikor tehát a Renault felkérte Sabinét, hogy értelmezze újra a legelső, 1993-ban bemutatott Twingót, Marcelis kisasszony először atomjaira bontotta, majd onnan újra felépítette a kisautót. Elvetett mindent, ami elvonta a figyelmet a lényegről, és igazságot szolgáltatott azoknak a részleteknek, amelyekre eddig senki nem figyelt fel. Így léptek az előtérbe a borítólemezek merevítőbordái (még ha csak stilizált formában is), miközben elvetette az olyan felszínes és esetleges értékeket, mint a színek.
Az utastér központi eleme a kormánykerék, amelyet áttetsző, szikrázó színű korongként értelmezett újra. Mint ha nagy sebességgel körbeforgatta volna a volánt, és elmosódó fényképen ragadta volna meg a küllők és a karima mozgását, új értelmet adva az „álló helyzetben is száguldani látszik” fogalmának. És bár a korong maga nem világít, a hátterében elhelyezett kezelőszervekből áradó fény mégis átmelegíti azt – hűvös iparművészeti alkotás nem volt még ennyire otthonos, barátságosan hívogató.
A művészi léptékkel újraértelmezett Twingo a harmadik Renault-modell, amelyet a kortárs iparművészet legnagyobb alakjaira bíztak. Mathieu Lehanneur az 1961 és 1992 között több mint nyolcmillió példányban eladott Renault 4-esből épített szívet-lelket melengető télikertet, míg Pierre Gonalons az 1972 és 1996 között forgalmazott Renault 5 egy korai példányát vette kezelésébe, hogy elektromos mobil ékszerként adjon neki új értelmet.
