Nincs kényelmesebb annál, mint amikor autónk közeledtünkre előzékenyen ajtót nyit, majd célhoz érve figyelmesen és diszkréten mindent bezár mögöttünk, amint távozunk. A központi zár kulcs nélküli vezérlése egyike a huszonegyedik század legfontosabb kényelmi szolgáltatásainak – és ki tudja, a Renault nélkül élvezhetnénk-e ma az előnyeit.
A 21. század hajnalán a Renault úgy döntött, ideje egy újabb technológiai bravúrral forradalmasítani az autópiacot. A cégnek komoly tapasztalata volt a formabontó megoldások bevezetésében: vadonatúj járműkategóriák, innovatív motortechnológiák, különböző technológiai szabadalmak szegélyezték a márka évtizedeken átvezető útját. Egy ilyen előretekintő vállalat egyszerűen nem engedhette meg magának, hogy ne ünnepelje az ezredfordulót valami monumentális újítással, aminek a bevezetésére kézen fekvő apropót teremtett a második generációs Renault Laguna színre lépése. Olyasvalamire volt szükség, amit a lehető legtöbb vásárló megengedhet magának, hiszen különben csak frusztrációt ébreszt a piacon, aminek a használata egyszerű, ugyanakkor olyan kényelmi extrát jelent, ami lenyűgözi az ügyfeleket és megizzasztja a versenytársakat.
A Laguna-projekt vezetője, Bernard Dumondel talán éppen ezen törte a fejét, amikor egy szállodában gépies mozdulattal nyitotta ki szobája ajtaját, majd rápillantott a kezében tartott kulcsra – amely nem a hagyományos kulcs volt, hanem egy vékony mágneses lapocska, amelyet csak oda kellett érintenie egy érzékelőhöz. Még aznap este elkezdett dolgozni a prototípuson, és amikor elkészült, késlekedés nélkül bemutatta azt főnökének. Ő rohanva vitte át Dumondel urat és ötletét Louis Schweitzer vezérigazgatóhoz. A többi már történelem: a Renault Laguna úgy mutatkozott be 2000 decemberében, mint az első nem prémium személygépkocsi, amelynek a nyitásához és indításához nem volt szükség kulcsra.
Mint a legtöbb hasonló, előzmények nélküli technológiai megoldásnak, a kulcs nélküli nyitási rendszernek is át kellett esnie néhány gyermekbetegségen, míg valóban jól működő, kiforrott rendszerré érett. A Renault azonban gyorsan és hatékonyan kezelte ezeket a problémákat: miközben orvosolták a gondokat – elsősorban a környező neonfényekből, más járművek távirányítóiból eredő elektromos interferencia okozott fennakadásokat –, máris hozzáláttak egy olyan, vadonatúj technológia kidolgozásához, amely a későbbiekben robusztusabb, nagyobb tudású rendszerként válthatta (és váltotta is) a Renault-kártyát.
Ez a második generációs kártya 2007-ben mutatkozott be. Míg az eredeti modell tulajdonképpen egy kibővített tudású távirányító volt, amelyről nyomógombbal nyithattuk és zárhattuk az ajtókat, illetve a műszerfalba beillesztve deaktiválhattuk az indításgátlót (kiegészítve az ajtókilincsen elhelyezett nyitógombbal, illetve egy tényleges kulcs nélküli használatot lehetővé tevő, feláras opcióval), az utód sokkal nagyobb tudású rendszer volt. Ezt már tényleg nem kellett elővenni a táskából, zsebből: a kilincs megragadásakor nyílt az ajtó, a műszerfalról pedig eltűnt a kártya behelyezésére szolgáló nyílás. Ha távozáskor elfelejtettük megérinteni a kilincset, akkor sem volt semmi baj: a Renault egyre több típusában elérhető rendszer automatikusan bezárta az ajtót, amint a kártya távozását érzékelte.
Ez a második generációs kártya 2007-ben mutatkozott be. Míg az eredeti modell tulajdonképpen egy kibővített tudású távirányító volt, amelyről nyomógombbal nyithattuk és zárhattuk az ajtókat, illetve a műszerfalba beillesztve deaktiválhattuk az indításgátlót (kiegészítve az ajtókilincsen elhelyezett nyitógombbal, illetve egy tényleges kulcs nélküli használatot lehetővé tevő, feláras opcióval), az utód sokkal nagyobb tudású rendszer volt. Ezt már tényleg nem kellett elővenni a táskából, zsebből: a kilincs megragadásakor nyílt az ajtó, a műszerfalról pedig eltűnt a kártya behelyezésére szolgáló nyílás. Ha távozáskor elfelejtettük megérinteni a kilincset, akkor sem volt semmi baj: a Renault egyre több típusában elérhető rendszer automatikusan bezárta az ajtót, amint a kártya távozását érzékelte.
Az ötödik generációs Espace egyterű érkezésével, 2015-ben bevezetett harmadik kiadású kártya evolúciós fejlődésen ment keresztül: ergonomikusabb, elegánsabb kialakítás mellett nagyobb teljesítményt, azaz megbízhatóbb és kényelmesebb használhatóságot kínált. Nagy újdonságként a kártya használatát fény- és hangkoncert kísérte, az ügyfeleket pedig lenyűgözte, ahogy autójuk „örül” érkezésüknek, majd távozáskor „elbúcsúzik” tőlük.
Hatványozottan ez lehetett az érzése azoknak, akiknek volt szerencséjük használni a 2019-ben bemutatott, negyedik generációs kártyát: itt már tényleg semmi dolga nem maradt az utasoknak, a vezető közeledésére magától oldott a központi zár. Amikor pedig a vadonatúj Mégane E-Tech Electric 2022-ben bemutatkozott, a kártya közeledtére a kilincs kiugrott a helyéről, illetve oldott az elektromos töltőcsatlakozó fedelének zárja.
Ami a jövőt illeti, az okostelefonos nyitási rendszerek elterjedésével akadnak, akik megkongatnák a vészharangot a Renault-kártya felett. Nem férhet kétség ahhoz, hogy az okostelefonos applikáció idővel kiszoríthat minden más azonosítási módszert az autóiparban. Amíg azonban ezek a rendszerek el nem érik a kiforrott, két évtizede folyamatosan tökéletes Renault-kártya funkcionalitását, megbízhatóságát és üzembiztosságát, egészen biztosan a kínálatban marad a technológia, amely mára a Renault egyes típusainál szinte teljes mértékben kiszorította a hagyományos kulcsot.
Ami a jövőt illeti, az okostelefonos nyitási rendszerek elterjedésével akadnak, akik megkongatnák a vészharangot a Renault-kártya felett. Nem férhet kétség ahhoz, hogy az okostelefonos applikáció idővel kiszoríthat minden más azonosítási módszert az autóiparban. Amíg azonban ezek a rendszerek el nem érik a kiforrott, két évtizede folyamatosan tökéletes Renault-kártya funkcionalitását, megbízhatóságát és üzembiztosságát, egészen biztosan a kínálatban marad a technológia, amely mára a Renault egyes típusainál szinte teljes mértékben kiszorította a hagyományos kulcsot.
Fejlesztési kihívások
Az elmúlt két évtizedben egy sor problémát orvosoltak a Renault mérnökei, és legalább ennyi hasznos extra funkcióval bővítették a kártya funkcionalitását. Azok kedvéért, akik elfelejtették mosás vagy leülés előtt kivenni nadrágzsebükből a kártyát, vízhatlanná és törhetetlenné tették annak házát. Szintén felhasználói tapasztalatok alapján lehetővé tették a kártya átmeneti deaktiválását a fedélzeti menürendszerből (ez különösen autómosókban bizonyult kulcsfontosságúnak), a tokozásban pedig apró indítókulcsot helyeztek el arra a szerencsétlen eshetőségre, ha lemerülne a kártya. Egy autóhoz ma már akár négy kártya társítható, és ezek az új generációs rendszerek felhasználói memóriaként is szolgálnak: tárolják az ülések, a multimédiás rendszer, a klímaberendezés és a többi fedélzeti rendszer egyéni beállításait. Sőt, ennél is többet: a kártyára ráprogramozhatók az autó alapadatai, az alvázszámtól kezdve a tulajdonosig, a felszereltségtől a futásteljesítményig, így a szervizben a kártya egyfajta digitális menetnaplóként segíti a szerelők munkáját.
Így működik a Renault-kártya
Az évek során folyamatosan tökéletesedett a rendszer, alapvető működési elve azonban ugyanaz maradt. Az autóba beépített adó-vevő egységek folyamatosan pásztázzák környezetüket. Amikor érzékelik a kulcsot, azonosítási kérést küldenek rá, amelyre a kulcs egy kódolt rádiójel sugárzásával válaszol. Ha ezt a jelet felismeri az autó, feloldja a központi zárat. A folyamat mindössze 80 ezredmásodperc alatt megy végbe – gyorsabban, mint egy pislogás. Amikor megállunk, az autó elkezdi ismét keresni a kártyát. Amint elveszíti a jelét, zárja az ajtókat és élesíti az indításgátló rendszert.
