Ez lehetne a Renault jövője

Ez lehetne a Renault jövője

hirdetés
Az évtized egyik legjobb autóipari ötlete, hogy a Renault rég letűnt, de általánosan imádott típusainak mintájára építi meg új generációs elektromos járműveit. A portfólió egyre bővül, de nekünk volnának még ötleteink.
Amikor a Renault négy évvel ezelőtt bemutatta azt a prototípust, amely egyrészt a Renaulution villamosítási stratégia jelképévé vált, másrészt a mai R5 E-Tech Electric előfutára volt, valami megmozdult a márka életében.

Noha a vállalat vezetése korábban egyértelműen elzárkózott attól, hogy múltidéző (retro) típussal szolgálják ki a pillanatnyi divatot, Luca de Meo vezérigazgató felismerte, hogy minden márkának szüksége van legalább egy olyan modellre, amely minden más típusnál intenzívebben tükrözi az adott autógyártó karakterét, értékeit, személyiségét, ezért felkérte formatervező csapatát, hogy az eredetileg az egyik dizájnerük által önszorgalomból, lelkesedésből elkészített koncepciót dolgozzák ki részletesen.
A többi már történelem: az R5 E-Tech Electric elsöprő népszerűsége nyomán immár kétség sem fért ahhoz, hogy a Renault megépíti – nem: meg kell, hogy építse – többi, hasonló séma szerint megalkotott modelljét, az R4-től kezdve az Estafette-en át a Twingóig. Arra egyelőre nincs válasz, hogy a sablonos villanyautók mezőnyében üdítően friss, és főleg szívből szerethető megoldásokat követik-e még további sorozatgyártású típusok.
Az biztos, hogy a Renault izzásban kívánja tartani a parazsat – erről tanúskodnak az olyan izgalmas, de a szériagyártás szempontjából csak marginálisan releváns koncepciók, mint az R17 Restomod vagy a Filante rekorderautó. A jövőt nem befolyásolhatjuk, de érdekes eljátszani a gondolattal: van-e olyan típus a márka múltjában, amelyet nemcsak örömmel látnánk viszont modern újraértelmezésben, de napjainkban is létező piaci keresletet elégítene ki, azaz volna értelme gyártásba venni.
A Twingo, R5 és R4 E-Tech trióval az A és B szegmenseket teljesen lefedi a Renault, feljebb azonban vannak még betöltésre váró méretosztályok. A nagy kérdés persze, hogy van-e értelme manapság bármi mást fejleszteni ezek bármelyikében, mint szabadidőjárművet? Az aggály érthető, ám pont ez adhatna létjogosultságot egy egyedi, ugyanakkor a kor digitális és praktikus elvárásait kielégítő modellnek.
Jó ötlet volna például egy alsó-középkategóriás hangulatmodell a márka palettájára. Ebben a szegmensben mindig is sziklaszilárd szereplő volt a Renault. A Mégane harmincéves hegemóniáját megelőző három évtizedben csupa modern és sikeres típussal volt jelen a márka a kategóriában. A Renault 9/11 páros minden elképzelhető elismerést megnyert bemutatásakor, az azt kettővel megelőző Renault 6 pedig a műfajteremtő Renault 16 kisebb, szögletesebb átirataként kínált a kombikéval vetekedő belső teret egy átlagos ferdehátú alapterületén.
Egyikükre sincs azonban úgy, csupa nagybetűvel felírva a Renault neve, mint az R6 elődjére, a Dauphine-re, amely bevezetésekor azonnal elbűvölte az egész világot bájos és arányos formatervével, kezes vezethetőségével. A farmotoros, hátsókerék-hajtású, önhordó karosszériás modell pont elég nagy volt ahhoz, hogy kényelmes legyen, és pont elég kicsi, hogy könnyen lehessen manőverezni vele az európai nagyvárosokban.
A lépcsős hátú karosszériának a kompakt kategóriától kezdve még mindig van létjogosultsága – különösen, ha a Dauphine mellett (vagy akár helyette) annak kétajtós testvére, a Floride (angolszász piacokon Caravelle) is átlényegülhetne. A kupéként és kabrióként egyaránt gyártott Floride teljességgel egyedülálló ajánlat lehetne világszerte. Ráadásul amennyiben az Alpine mérnökeit is közel engedik a projekthez, nemcsak komfortos és stílusos kabrió, hanem dinamikus elektromos roadster is születhetne belőle.

Ha a Renault Floride képzeletbeli utóda tökéletes rétegmodell lehetne, az R16 újraértelmezésével alighanem bankot robbanthatna a Renault. A középkategóriás ferdehátú a modern szabadidőjárművek karakteres alternatívájaként térhetne vissza, újfent leckét adva az autóiparnak térkihasználásból, ergonómiából és ötletességből.
Az egy dolog, hogy az autó 1965-ben elnyerte az év európai autója címet (méghozzá első francia gyártmányként), de képességeiről sokkal többet mond el az, ahogy Sir Stirling Moss, minden idők egyik legnagyszerűbb autóversenyzője méltatta a Renault forradalmi típusát: „Szemernyi kétség sem férhet hozzá, hogy a Renault 16 a legátgondoltabb fejlesztésű autó, amellyel valaha dolgom volt. Meggyőződésem, hogy minden brit autógyártónak kötelessége volna vásárolni belőle egyet, hogy lássák, hogyan van összerakva.”
Egy sármos sportautó és egy univerzális zseni – kezdetnek talán elég is volna ennyi, hogy a Renault tovább erősítse eleve ütőképesre tervezett elektromos portfólióját. Aztán persze, ha ezek megvalósulnak (kopogjuk le gyorsan!), és még tart a lendület, volnának még ötleteink, hiszen a márka hosszú története tele van emlékezetes konstrukciókkal, a kezdetektől egészen napjainkig.
Képek forrásai: Renault, RM Sotheby’s