Minden idők legvadabb MG-je… egy városi kisautó volt!

Minden idők legvadabb MG-je… egy városi kisautó volt!

hirdetés
az uj mg hs
Az MG Metro története önmagában is kalandos, igazán érdekfeszítővé azonban az a 6R4 verzió tette, amely bajnoknak született, de eredeti küldetését esélye sem volt beteljesíteni.
A modern kisautók fénykora az 1970-es évek derekától a nyolcvanas évek közepéig tartott. Ebben az egy évtizednyi időszakban mintha Európa összes autógyártója azt a célt tűzte volna ki maga elé, hogy maradandót alkot a városi közlekedésben: a legnagyobb francia, német és olasz márkák egymásra tromfolva mutatták be ma már ikonikusnak számító típusaikat.

Ennek a tíz évnek a delelőjén, 1980-ban mutatkozott be az MG Metro, amely műszaki és formai szempontból egyaránt felvette a versenyt a piac kedvenceivel. Nagy-Britanniában 1989-ig az egyik legnépszerűbb típusnak számított, köszönhetően megbízható és megfizethető mechanikus tartalmainak, innovatív belsőépítészeti megoldásainak, remek helykínálatának és gazdag motorválasztékának.
A kontinensen azonban nem tudott hasonló eredményeket felmutatni, ami részben az angol autóiparban akkortájt uralkodó, kaotikus állapotoknak volt köszönhető. A típus tizennyolc éve alatt legalább hat különböző néven kezdte újra a karrierépítést, attól függően, hogy az egymással versengő cégcsoportok között épp hogyan alakultak a tulajdonosi és erőviszonyok.
Mindez talán máshogy alakul, ha bejön a gyár számítása, és a motorsport szárnyain tesz szert népszerűségre az MG Metro… Amikor az FIA 1982-ben bevezette a rali-világbajnokság legfelső géposztályát, a minimális korlátozásokat alkalmazó B csoportot, konkurenseihez hasonlóan az MG is meglátta az ebben kínálkozó lehetőséget, ám viszonylag későn, 1984-ben fogtak hozzá a fejlesztéshez. A feladattal egy tapasztalt istállót, a Williams Grand Prix Engineeringet (a jelenlegi Williams Racing jogelődjét) bízták meg, akik 1985 májusára készültek el az MG Metro 6R4 típusjelű versenyautóval.
A kód megfejtése nem volt bonyolult: az R a ralisportra, a 6 a hengerek számára, a 4 pedig az összkerékhajtásra utalt. A B csoport többi szereplőjéhez hasonlóan az MG versenyautója is csak külsőleg emlékeztetett az Angliában népszerű kisautóra. A hegesztett csővázra üvegszálas borítóelemeket szereltek, a tetőlemez alumíniumból, az ajtók pedig acélból készültek – csupán néhány karosszériaelem származott az utcai modelltől.

A háromliteres, kettős felülfekvő vezérműtengelyes V6-os motort 180 fokban elforgatva építették a tengelyek közé: a sebességváltó a menetirány szerint elöl, közvetlenül az ülések mögött kapott helyet, így az osztóműből hozzávetőlegesen azonos hosszúságú hajtótengelyeken át jutott az első és hátsó differenciálművekhez a hajtóerő.
A versenyautó csúcsteljesítménye elérte a 416 lóerőt, ami jónak számított a mezőnyben. Noha a legtöbb vetélytárs feltöltött motort alkalmazott, a nagyobb lökettérfogat jóvoltából az MG Metro papíron nem volt érdemi hátrányban. A gyakorlatban mégis a külső fejlesztésű erőforrás bizonyult a konstrukció Achilles-sarkának: noha 1985 novemberében, élete első versenyén harmadik helyen ért célba a 6R4, az 1986-os szezon első futamain rendre előjöttek a motor gyermekbetegségei.
A sors fintora, hogy mire a mérnökök orvosolták az összes problémát, az FIA betiltotta a B csoportot: a britek konstrukciója soha nem mutathatta meg, mire volt képes igazán. A gyár visszavonult a rali élvonalából, a mintegy húsz megépített versenyautó többsége privát csapatok kezébe került, ahol elsősorban a ralikrossz-bajnokságokban kamatoztathatta tudását. A fel nem használt hajtásláncokat a Tom Walkinshaw Racing vásárolta meg; a V6-os motor később (megnövelt lökettérfogattal és turbófeltöltővel módosítva) minden idők leggyorsabb Jaguarjában, a félelmetes XJ220-asban bontakoztatta ki képességeit. Az MG Metro 6R4 gyengébb, 253 lóerőre hangolt homologizációs változatából, a rendszámozható Clubman verzióból a szabályoknak megfelelően hozzávetőlegesen 200 darabot épített a gyár, amelyeket már akkor is aranyáron kínáltak; ma a gyűjtők féltett kincsei.
Ennél is ritkábbak az eredeti versenykivitelek, pont azért, mert a ralikrosszban olyan sikeresnek bizonyultak: az intenzív motorsporthasználatban gyorsan elhasználódtak, számuk megfogyatkozott. A kevés túlélő egyikét, a képeinken látható autót idén nyáron kínálták fel eladásra a Goodwoodi Sebességfesztivál alkalmából megrendezett aukción. A Bonham’s árverésén 80 500 angol fontért, azaz valamivel több mint 37 millió forintért cserélt gazdát – kétségtelenül óriási összeg, de jutányos ár egy legendáért!
Habár az MG Metro 6R4 közvetlen utód nélkül szűnt meg, a közelmúltban született egy modell, amely méltónak bizonyulhat arra, hogy a 21. században továbbvigye a hagyatékát – ha nem is a motorsportban, de a közutakon feltétlenül. A két villanymotoros, összkerékhajtású MG4 XPOWER 435 lóerős rendszerteljesítményével, beépített rajtautomatikájával és 3,8 másodperces 0-100 km/órás gyorsulásával a lehető legközelebb áll ahhoz az ideálhoz, amit a 6R4 képviselt.

Képek forrása: Bonhams|Cars