A tökéletes munkakör? A Fordnál létezik…

A tökéletes munkakör? A Fordnál létezik…

hirdetés
A Ford fejlesztési tesztközpontjában dolgozó Sal Gusmanónak egy feladata van: hogy tönkretegye a cég millió dolláros prototípusait. Cserébe munkája nyomán vásárlók százezrei alhatnak nyugodtan.
Huszonöt ember: a Ford globális hálózatában mindössze ennyien rendelkeznek a legmagasabb, négyes szintű tesztpilóta-jogosítvánnyal. Jellemzően magasan képzett, járműmérnöki végzettségű szakemberek, akiknek elképzelhetetlen kihívások elé kell állítaniuk a fejlesztési prototípusokat, hogy felfedezzék az esetleges konstrukciós hibákat, alulméretezett alkatrészeket, amelyeket így még a sorozatgyártás beindítása előtt kijavíthatnak.

Ennek a két tucat szakértőnek az egyike, Sal Gusmano a közelmúltban bepillantást engedett munkája kulisszatitkaiba, rajta keresztül pedig mi is megismerhetjük, milyen próbatételnek is vetik alá azokat a Fordokat, amelyeket nem dísztárgynak vásárolnak az ügyfelek.
Ha azt mondjuk, Sal egész életét a Ford bűvkörében élte le, nem túlzunk: szülei, sőt, nagyszülei is az autógyártónál dolgoztak, és amikor reggelente iskolába vitték, amellett a tesztpálya mellett vezetett el az útjuk, ahol azóta immár harmincnégy éve dolgozik… A michigani tesztközpont munkatársaként a járművek biztonságának, tartósságának és teljesítményének ellenőrzése a legfőbb feladata. Szabályok nincsenek, csak amiket ő felállít: bármit megtehet, amivel igazolhatja (vagy rosszabb esetben cáfolhatja) a fejlesztőmérnökök állításait.
Sal munkahelye 160 kilométernyi tesztpályából áll, de jellemzően ne valami tükörsima aszfaltú, döntött kanyarú oválpályát képzeljünk el (bár olyan is akad): 29 százalékos (16 fokos) emelkedők, durva betontörmelékből összegyúrt rázószakaszok, pokoli kátyúk, piramisnak is beillő lépcsők várják nap mint nap, hogy a Ford Pro haszonjárműveit, a Ford terepjáróit és szabadidőjárműveit kétségbeesésig kínozza.
Ahogy a michigani központ ausztráliai testvérintézményénél, itt is vannak olyan szakaszok, ahol Sal kiszáll a tesztelt autóból, és robotpilótának adja át a volánt – léteznek olyan próbatételek, amelyeket egy Ford még kibír, a pilótája azonban már nem biztos. Magyarországról nézve nem tűnik nagy kihívásnak pocsék minőségű aszfalton autózni, ez azonban csak a bemelegítés: a tesztprogramot összeállító szakemberek pontosan tudják, hogy vásárlóik mire használják az egyes típusokat, és a problémás szituációkat a végletekig felnagyítva ismétlik meg tízszer, százszor – ahányszor csak kell, hogy biztosak lehessenek abban, sem az autónak, sem az utasoknak nem fog bántódása esni a hétköznapokban.
Ha például egy pick-upot gyakran használnak hókotrásra – Európában erre talán ritkábban kerül sor, de Észak-Amerika egyes részein elkerülhetetlen, hogy mindenki kivegye a részét a téli csapadék eltakarításából –, tolólapot szerelnek a tesztpéldányra, és nagy sebességgel a betonlapok illesztési hézagjának hajtanak, hogy megnézzék: a mérnökök jól írták-e meg a légzsákokat vezérlő szoftvert, és a rendszer felismeri-e, hogy nem ütközés történt, vagy két hókupac között csattanós meglepetésre kell számítania a felhasználónak. Hasonló célból hajtanak bele autókkal mély vízbe, amely néhány arasznyi távon megfogja a több tonnás tömeget – Sal ma már viccesen mesél az esetről, amikor egy SUV prototípusával ezt a tesztprogramot végezte, a motortérbe zúduló víz ereje pedig átszakította a tűzfal tömítő dugóit, egy szempillantás alatt híg sárral árasztva el az utasteret.
A legjobban persze azokat a feladatokat élvezi, amikor egy arra teljesen alkalmatlan autóval kell végigmennie a próbapályán. Hiszen attól, hogy mondjuk egy Mustangot nem füves dombok meghódítására terveztek, a Ford mérnökei nem lehetnek biztosak abban, hogy a vásárlók egy részének nem támad-e mégis kedve egy kis terepezéshez – és az autónak ilyenkor is biztonságosnak, üzembiztosnak kell maradnia. Az évek során Sal is hozzájárult a több száz különböző tesztprogram kidolgozásához: ezeket úgy tervezik meg, hogy a normál igénybevétel sokszorosának tegyék ki az autót.
Az Európában is forgalmazott Mustang Mach-E Rally bevizsgálásához például egy valódi terepralipályát építettek, amelyen újra és újra végigkergették a prototípust. 800 kilométer ezen a kínzópályán 10 évnyi normál használatnak felel meg, így a mérnökök néhány hét alatt levonhatták a szükséges következtetéseket, és a tapasztaltak alapján módosíthatták a konstrukció kritikus pontjait. A legnehezebb és szakmailag legszebb kihívás azonban az, amikor nem a valós életből, hanem a laboratóriumokból kapnak feladatot.
Ez olyankor fordul elő, amikor a fejlesztőmérnökök valamivel zsákutcába futnak, és arra van szükségük, hogy Sal és kollégái megtervezzenek egy olyan egyedi tesztet, amellyel újra és újra előidézhető a malőr. Ha úgy nézzük, igazi alkotóművészet a tesztpályán zajló munka, ahol a csapat kreativitását és évtizedes tapasztalatát bevetve olyan helyzeteket teremt, amelyekkel a tényleges felhasználók talán soha nem fognak találkozni – vagy ha mégis, Sal Gusmano erőfeszítéseinek köszönhetően úgy siklanak majd át rajtuk, mint ha mi sem történt volna.