DusterTechroad

DusterTechroad

hirdetés

130 lóerős, turbós, benzines motorjával jól megy.


Bizsergető érzés, hogy van olyan Dacia, amiben ugyanaz a motor dolgozik, mint egy Mercedesben. Kipróbáltuk.

Vállalható formájával, remek ár-érték arányával a 2010-ben bemutatott Dacia Duster mindig is okos döntésnek számított. Aztán 2017 végén megérkezett a kompakt szabadidő-autó második generációja, ami kívülről megvolt látványos dizájnújítások nélkül is, miközben szinte teljesen új autó lett belőle. Kijavították a tesztek, menetpróbák alatt összeszedett kifogások nagy részét, főleg a kényelemre és a használhatóságra koncentrálva.
Image
Image
Ekkor kapott 2 centiméterrel hosszabb ülőlapot a kényelmesebbre formált ülés, és ekkortól lehetett a kormányt nemcsak fel-le, hanem tengelyirányban is állítani, került bele automata klíma, javítottak a kormányzáson stb. Most pedig új, erős benzinmotorokkal tömték ki a Duster motorterét, mi a kettő közül a szerényebb erejű, 130 lóerős változatot próbáltuk ki, egy gazdagon felszerelt, extra változatban.

A Dacia Duster 4341 mm hosszú, 1804 mm széles és 1693 mm magas, tengelytávja 2674 mm-es. Bár szinte minden lemeze különbözik az előző Dusterétől, az alaphangulat, a jellegzetes formai megoldások, megmaradtak. A kompakt, masszív kiállású karosszériának jól áll a fáradt piros fényezés, amit a Techroad felszereltséghez tartozó kiegészítők tesznek különlegessé.
Image
Image

Ilyen a 17 colos alufelni, aminek közepén vörös márkaembléma pörög, de a szaténfényű lökhárítóbetétek, a fényes fekete tükörburkolat vörös díszcsíkkal, vagy a csillogó Techroad felirat az autó oldalán. Emellett van feliratos tetősín, sötétített hátsó ablak, ködlámpa, LED-es nappalifény, és funkciótlan műanyag izé az első kerekek mögött, és karbon mintájú matrica a B-oszlopon.

Utasterében is folytatódik a sor, ott az egyedi Techroad kárpitozás érdekes, vörös varrásokkal és Duster felirattal, van piros csík az amúgy mókásan béna anyagból készült szellőzőrostélyokon, ajtón, váltó körül és még díszöltésekre is maradt energia. A hangulat itt is kellemes, vannak színek és ahol valamiért hozzáérhetünk az autóhoz, ott puha anyagok várják a receptorokat. A műszerfal és környéke már olcsó műanyag, de ennyi pénzért ez talán nem akkora gáz.

Műszerfala elég egyszerű, a két darab, mutatós analóg műszer közé ékelődött kis monitor mutatja azokat az infókat, amik már nem kaptak saját műszert. Van még ügyes billentyűsor az igazán csinosra formatervezett klímavezérlő környékén. A korábbi modellnél jobb helyre költöztetett tolatókamera képe átlagos minőségű, de az autó külsején elszórt négy darab kamerának köszönhetően roppant hasznos dolog.

A cikk tovább folytatódik a vezess.hu weboldalon: 
https://www.vezess.hu/ujauto-teszt/2019/03/28/itt-a-draga-dacia-dacia-duster-techroad-teszt/