WEC - Bahrein

WEC - Bahrein

A Toyota harmadik kettős győzelme.


A vállalat motorsporttörténetének aranykorát élő Toyota versenyistállója, a TOYOTA GAZOO Racing kemény küzdelemben kivívott kettős győzelemmel megszerezte harmadik győzelmét a 2019-2020. évi FIA Hosszútávú Világbajnokságon (WEC), a Bahrain 8 órás futamon. Ezen a futamon a világbajnoki cím védői súlyos sikerhendikeppel álltak rajthoz, ami korlátozta a körönként elfogyasztható üzemanyag mennyiségét, illetve a hibrid üzemmód használatát is. Ennek ellenére az ügyes stratégiának, a gyors kiállásoknak és az egyenletes teljesítménynek, illetve az autó 1390 kilométeren át mutatott, lenyűgöző megbízhatóságának köszönhetően sikerült legyőzni riválisaikat.

A TOYOTA GAZOO Racing 1000 lóerős hibrid erőgéppel versenyző pilótái, Mike Conway, Kamui Kobayashi és José María López ebben az idényben másodszor győztek a 7. rajtszámú TS050 HYBRID-del, és ezzel visszavették az első helyet a pilóták világbajnoki mezőnyében. Sébastien Buemi, Kazuki Nakajima és Brendon Hartley a 8. rajtszámú TS050 HYBRID-del a másik autóhoz képest körönként 0,21 másodperccel nagyobb sikerhendikeppel versenyeztek, így a második helyen futottak be, amivel a csapat tökéletes eredményt ért el. Az idei négy futamból ez volt a harmadik kettős győzelem.
Image
Image
A drámai rajt során az 5. rajtszámú Ginetta ütközött a pole pozícióból rajtoló 1-es rajtszámú Rebellion autóval, amitől mindketten megpördültek. Sébastien sem tudta teljesen kikerülni őket a 8-as autóval, így az autó orra a bal oldalon megsérült. Miközben a harmadik helyről rajtoló Sébastien visszaesett a tizedik helyre, a negyedik helyről induló Mike kikerülte a törmeléket, és az élre állt. A safety car kiállását követően a tizedik körben Sébastien feljött a harmadik helyre, míg Mike a 7-es autóval tovább növelte előnyét az első bokszutcai kiállás előtt. Ezután Mike a 6-os számú Ginettához képest 30 másodperces előnnyel tért vissza a pályára, de Sébastien – akinek az autóján cserélni kellett az orr-részt – a negyedik helyen folytatta a versenyt. A következő fél óra során Sébastien keményen hajtott, hogy utolérje az élen haladó triót, és ez sikerült is neki: a 6-os Ginettával vívott csatát követően a 43. körben feljött a harmadik helyre. Nem sokkal a 90. perc után Mike átadta az élen haladó 7-es autó kormányát Kamuinak, míg a 8-asba Brendon ült be. Ekkorra mindkét autón friss abroncsok voltak. Két és fél óra elteltével fordulat következett, amikor a szorosan Kamui nyomában haladó 1-es rajtszámú Rebellion egy műszaki probléma miatt öt percet veszített a bokszutcában. Ennek köszönhetően Brendon feljött a második helyre, bár több mint egy perccel volt még Kamui mögött.

A TOYOTA GAZOO Racing ekkor már uralta a futamot, mivel legnagyobb riválisa, az 5-ös rajtszámú Ginetta hátránya immár két kör volt a futam elején elszenvedett viszontagságok miatt. Három és fél óra volt még hátra, amikor ismét gondok adódtak a Ginettával, és fel kellett adnia a futamot. Ezzel az 1-es számú Rebellion feljött a harmadik helyre, három körrel lemaradva az élen haladóktól. Jóval azután, hogy a Bahrain International Circuit pályára leszállt a sötétség, a kényelmes előny birtokában már egyik TS050 HYBRID sem vállalt kockázatot a futam hátralevő részében, ami úgy ért végett, hogy a két Ginetta kiesése után csak három LMP1 autó ért célba. A futam leintésekor, 257 kör megtétele után José vezette a 7-es autót, ezzel 8 ponttal előzve meg a Kazuki révén második helyen befutó 8-as autó legénységét a pilóták világbajnoki mezőnyében. A csapatversenyben a TOYOTA GAZOO Racing 41 ponttal vezet a Rebellion előtt. A világbajnokság küzdelmei jövő év február 23-án – kétéves kihagyást követően – a texasi Austinban folytatódnak, a Circuit of the Americas 6 órás futammal. Ez lesz a két amerikai versenyből az első, amit március 20-án követ majd a Sebring1000 mérföldes futam.
Image
Hisatake Murata, a csapat elnöke
„Nagyon elégedett vagyok ezzel az eredménnyel – különösen azért, mert nagy küzdelemre számítottunk. A csapat keményen dolgozott és minden területen maximális teljesítményt nyújtott. A futam első része izgalmasan alakult; arra számítottunk, hogy végig szoros marad a versengés, ezért sajnáljuk, hogy riválisainknak gondjaik adódtak. Elértünk az idei év végére, amikor megszereztük a világbajnoki címet, másodszor is győztünk Le Mansban, és élen állunk a bajnokságban. Szeretnék köszönetet mondani a csapatnak az elvégzett munkáért, illetve rajongóinknak és a WEC szervezetének is a hosszútávú versenyzésért tett erőfeszítéseikért. Immár előre tekintünk az ismét emlékezetesnek tűnő 2020-as évre.”

Mike Conway (7. rajtszámú TS050 HYBRID)
„Fantasztikus, hogy sikerült kettős győzelmet aratni! Egész nap hajtottunk, ahogy bírtunk, és sikerült olyan eredményt összehozni, amire nem számítottunk a hét elején. Ezt annak köszönhetjük, hogy mindenki – a csapattagjaim, és az egész csapat – remekül végezte a dolgát. A hét elején szenvedtünk egy kicsit, de aztán sikerült összecsiszolódni. Csodás érzés volt győzni, és nagyon jó érzés, hogy a világbajnoki mezőnyben ismét az élen állunk.”

Kamui Kobayashi (7. rajtszámú TS050 HYBRID)
„Remek érzés győzelemmel zárni az évet. Köszönöm a csapatnak, hogy ilyen remekül végezték a munkájukat. Tudtuk, hogy nehéz futam lesz, mert erősek a vetélytársaink, de nem hibáztunk, és gyorsan letudtuk a kiállásokat is. Mike és José is igazán jól szerepeltek. Még sok van hátra az idényből, de nagyon boldog vagyok, és mindent megteszünk majd, hogy tartsuk ezt a formát.”

José María López (7. rajtszámú TS050 HYBRID)
„Nagyon örülök a győzelemnek. A csapatban mindenki – beleértve a 8-as autó legénységét is – remek munkát végzett ezen a hétvégén. Hála a csapatnak sikerült kettős győzelmet elérnünk, dacára annak, hogy a sikerhendikep-rendszer miatt nagyon nehéz dolgunk volt. Mike és Kamui mindketten nagyon jól mentek. Szép, hogy sikerült győzelemmel zárni az évet. Ez azt jelenti, hogy karácsonykor és újévkor lesz mit ünnepelnünk!”

Sébastien Buemi (8. rajtszámú TS050 HYBRID)
„Nehéz volt ez a futam az autónk számára, a rajt után nem tudtam kikerülni az ütközést a Ginetta és a Rebellion között, és megsérült az orr, ami ellen semmit sem tudtam tenni. Innentől kezdve nem volt egyszerű versenyben maradni a másik autónkkal. De összejött a kettős győzelem, és ez volt a cél. Nagyon örülök, és alig várom az austini futamot!”

Kazuki Nakajima (8. rajtszámú TS050 HYBRID)
„Ez nem a mi napunk volt, és ez már a rajt után kiderült. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz; az is volt, amikor eléggé le voltunk maradva, ezért onnantól a második hely volt a célunk. Ezt végül sikerült összehozni, és a kettős győzelem a csapat számára jó eredmény, bár nekünk nem ideális. Ez volt a legtöbb, amit itt elérhettünk.”

Brendon Hartley (8. rajtszámú TS050 HYBRID)
„Ma egyszerűen nem jött össze. Sebnek balszerencséje volt a rajtnál, belecsúszott egy ütközésbe, amihez semmi köze nem volt, ezért sérült autóval kellett végigcsinálnunk a futamot. Tudtuk, hogy nehéz lesz legyőzni a másik autónkat, de igyekeztünk nyomás alatt tartani őket. Nagyon jól mentek, nem hibáztak és a kiállások is hibátlanul sikerültek. Végül is a kettős győzelem remek eredmény a Toyota számára.”

Bahrain 8 órás futam végeredménye
1. #7 TOYOTA GAZOO Racing 257 kör
2. #8 TOYOTA GAZOO Racing +1 kör
3. #1 Rebellion (Senna/Menezes/Nato) +3 kör
4. #22 United Autosports (Hanson/Albuquerque/di Resta) +8 kör
5. #38 JOTA (Gonzalez/Da Costa/Davidson) +8 kör
6. #37 Jackie Chan (Tung/Aubry/Stevens) +9 kör