Török Rally

Török Rally

A Toyota meg tudja ismételni a tavalyi kettős győzelmet?


A finnországi és németországi győzelmeket követően feldobott hangulatban várja a TOYOTA GAZOO Racing World Rally csapata a Török Rallyt (szeptember 12-15.), ami a köves, murvás utakon egészen másfajta próbatételt jelent majd, mint az előző két futam. Amikor ez a verseny 2018-ban bekerült a versenynaptárba, a Toyota Yaris WRC bizonyult a legalkalmasabbnak erre az új kihívásra, és itt szerezte meg első kettős győzelmét a csapat. Ezt az eredményt csak most, a Német Rallyn sikerült túlszárnyalni a pilóták mezőnyében élen álló Ott Tänak győzelmével, illetve Kris Meeke és Jari-Matti Latvala dobogós helyével.

A Török Rally központja a mediterrán tengerparton fekvő Marmaris nevű üdülőváros lesz. A durva, sziklás utak és a forróság igen nagy próbatétel elé állítja az autókat – különösen azért, mert a viszonylag alacsony sebesség miatt gyengül a motort, a sebességváltót és a fékeket hűtő légáramlás. Ez azt jelenti, hogy a végeredmény szempontjából a műszaki problémák elkerülése fontosabb lehet majd a tempónál is. A rally csütörtök este rajtol a Marmarisban megrendezésre kerülő super special szakasszal. Ezt követi a rally leghosszabb napja pénteken, amikor két, egyenként három szakaszból álló hurkot kell megtenniük a versenyzőknek (a szervizpark közeléből rajtolva, majd észak felé haladva), összesen 159,04 kilométert autózva. Szombaton Marmaristól nyugatra indulnak majd az autók, ahol három újabb szakasz vár rájuk; ezeken kétszer kell végighaladni. Vasárnap összesen négy szakasz jön majd, közülük az utolsó a Marmaris gyorsasági szakasz lesz, ami a szervizparknál ér véget.

Tommi Mäkinen (csapatfőnök) 
„A hihetetlen németországi eredménynek köszönhetően most nagyon bízunk magunkban itt a csapatnál, de tudjuk, hogy a Török Rally teljesen másfajta kihívás lesz. Ez egy olyan futam, ahol okosnak kell lenni. Úgy gondolom, tavaly okosak voltunk, és sikerült nagyszerű eredményt elérnünk. Természetesen igyekezünk majd megismételni ezt, de nem lesz könnyű dolgunk. Nagyon fontos, hogy olyan autónk legyen, ami meg tud birkózni a körülményekkel, és szeretnénk, ha egy kicsit nagyobb teljesítmény is rendelkezésünkre állna, ezért keményen dolgoztunk ezen a felkészülés során.”

Ott Tänak (a 8. rajtszámú autó pilótája)
“Az a célunk, hogy megpróbálunk ismét győzni Törökországban, de az is láttuk tavaly, hogy ez egy nagyon nehéz verseny. Csapatként sikerült kettős győzelemmel az élen végezni, de ez inkább azért volt, mert okosak voltunk, nem pedig nagyon gyorsak. A szakaszok nagyon durvák tudnak lenni, ezért az a hozzáállásunk, hogy elsősorban a hibák elkerülésére törekszünk. Mindemellett szeretnénk idén jobb teljesítményt felmutatni, és csapat keményen dolgozik ezen. Nyilvánvalóan erősen motiváltak vagyunk a finnországi és németországi eredményeinket követően, és azt látjuk, hogy megtérül a kemény munka.”

Jari-Matti Latvala (a 10. rajtszámú autó pilótája)
“A Török Rally az év legnehezebb versenye. Számos tekintetben a túlélésről szól: tavaly sok riválisunk belefutott valamilyen problémába, és bár nem mi voltunk a leggyorsabbak, okosan vezettünk, ami végül meghozta a csapat számára a nagyszerű kettős győzelmet. Idén arra számítok, hogy valamivel jobb állapotban lesznek az utak, de most is óvatosan kell majd autózni, és oda kell figyelni az autóra. Németország előtt Görögországban jártunk, hogy az ottani, a törökországihoz hasonlóan durva utakon teszteljünk, és próbáltuk az ilyen útviszonyokhoz igazítani a gépet.”

Kris Meeke (az 5. rajtszámú autó pilótája)
“A Török Rally új élményt jelent majd számomra. Amennyire külső szemlélőként meg tudtam ítélni, illetve annak alapján, amit a többi pilótától hallottam, tavaly hihetetlenül nehezek voltak az ottani szakaszok. Megvárom a versenyt, és csak utána alkotok saját véleményt. Lehet, hogy a tavalyi tapasztalat hiányában nehezebb dolgom lesz, de ezen nem tudunk változtatni. Nem tűzök ki konkrét célokat a helyezésre vonatkozóan, de elképzelhető, hogy ez a hozzáállás még előnyösnek is bizonyul majd, mire véget ér a hétvége.”

HU tab 1 rajd Turcji

Mi történt tavaly? 
Ott Tänak és Jari-Matti Latvala kettős győzelmet ért el a Toyota számára az első alkalommal megrendezett Török Rallyn. A pilóták az ötödik, illetve a negyedik helyen álltak a pénteki nap végén, mielőtt a mezőny élére törtek szombaton, miközben riválisak problémákkal küszködtek. Tänak számára ez sorozatban a harmadik diadalt jelentette Finnország és Németország után, és idén is igyekszik majd megismételni ezt a menetelést. Esapekka Lappinak fel kellett adnia a versenyt, miután szombat reggel lecsúszott az útról.