Családnak nem adott még ennyi erőt a Renault

Családnak nem adott még ennyi erőt a Renault

hirdetés
Sportautóba illő motorteljesítmény, felvillanyozó megjelenés, ezer kilométeres hatótávolság és elektromos összkerékhajtás: a Rafale E-Tech 4x4 300 LE a Renault tudásának a legjavát testesíti meg.
Háromszáz lóerő: a Renault-nak soha nem volt még ennél erősebb közúti modellje, a szélsőségesen sportos ferdehátú Mégane R.S. utolsó szériái is csak ideáig merészkedtek, de nem lépték át a bűvös határt. Most a Rafale középkategóriás terepkupé emelkedett erre a szintre, méghozzá egy rendkívül észszerű és ötletes fejlesztési folyamat végső(?) fázisaként.

A hajtáslánc alapjait ugyanis az a 200 lóerős full hibrid konfiguráció adja, amivel a Rafale tavaly nyáron bemutatkozott – igaz, nem teljesen változatlan formában. A háromhengeres, 1,2 literes benzinmotor teljesítményét 130-ról 150 lóerőre emelték, maximális forgatónyomatéka 205 helyett 230 Nm.
A hibrid első tengelyre ható, 50 kW-os (70 LE), 205 Nm-es villanymotorja nem változott, ahogy az indítómotorként és fékenergia-visszanyerő generátorként szolgáló, 25 kW-os (35 LE) elektromotor is maradt ugyanaz. Megjelent viszont a fedélzeten egy második hajtó villanymotor is: ez a 100 kW-os (136 LE), 195 Nm-es darab a hátsó tengelyt hajtja.
A Renault Rafale összkerékhajtási rendszere a pillanatnyi helyzettől függően képes csak első-, csak hátsó-, vagy összkerékhajtással haladni. A döntésben kulcsszerepet vállal a prediktív hibrid vezérlés, amely domborzati és térképadatok alapján hét kilométerre előre megtervezi az energiafelhasználást, így szükség esetén takarékoskodik az elektromos árammal (ha például emelkedő közeleg), vagy ellenkezőleg: minél teljesebb mértékben kihasználja a villanymotorok teljesítményét, ha tudja, hogy egy lejtőn hamarosan ismét rátölthet az akkumulátorra.
Az akkumulátor értelemszerűen új: a 22 kWh kapacitású csomag kényelmesen elfér a padló alatt, tölteni csak váltóáramról lehet, ám így sem tart sokáig: a teljesen lemerült akku 7,4 kW töltési teljesítmény esetén 2 óra 55 perc alatt éri el a 100 százalékot; az élettartam szempontjából ideális 80%-os töltöttségre pedig csak 130 percet kell várnunk.
Ha maximumra töltött akkumulátorral indulunk, akár 100 kilométert is megtehetünk anélkül, hogy beindulna a benzinmotor, feltéve, hogy nem lépjük át a 135 km/óra sebességet. A mindennapi használatban így jó eséllyel elérhető a szürreálisan alacsony, 0,7 l/100km átlagfogyasztás. Ennél racionálisabb és hasznosabb azonban, hogy lemerült akkumulátorral sem fogyaszt többet 5,8 liternél 100 kilométeren az autó, köszönhetően a hatékony fékenergia-visszanyerésnek és a fejlett hibridvezérlésnek: városi forgalomban a menetidő jelentős részében leállított benzinmotorral is képes haladni a csúcs-Rafale.
Ha inkább dinamikusan autóznánk, abban is partner az újonc: álló helyzetből 6,4 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, ami 2,5 másodperccel kedvezőbb érték, mint a 200 lóerős Rafale Hybridé.

Egy zászlóshajó tudása persze nem merül ki a nagy motorteljesítményben. A Renault mérnökei az Alpine sportmárka specialistáival karöltve különleges futóművet fejlesztettek a csúcsmodell alá.

Ennek fénypontja a prediktív változó lengéscsillapítás, amely kamera segítségével, előre azonosítja az úthibákat.
Ezen felül minden futóműkomponenst áthangoltak vagy lecseréltek, módosították a menetstabilizáló elektronika programozását, a 21 colos, egyedi keréktárcsákat speciális Continental sportabroncsokkal szerelték fel. Ez az Atelier Alpine kivitelhez kínált aktív futómű háromféle alapbeállításban (komfortos, dinamikus, sportos) üzemeltethető, az üzemmódok egyben az összkerékkormányzás hangolását is módosítják.
Igazi technológiai erődemonstráció tehát a plug-in hibrid Rafale, de közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy vannak erények, amelyekkel ugyan a szakmát nem lehet lenyűgözni, a családos vevőket azonban annál inkább. Ilyen az igazán tágas hátsó üléssor, amely nemcsak a térdnek, hanem – nem utolsósorban a zseniális, elektronikusan elsötétíthető üvegtető jóvoltából – a fejnek is bőséges teret biztosít, ilyen a csomagtartó, amely alaphelyzetben is 647 literes, vagy – és ezt igazán nagyra fogják értékelni a fiatalok – a hátsó kartámaszból kihajtható táblaszámítógép- és okostelefon-tartó alkalmatosság.