Napfénytől lesz boldogabb az új Renault

Napfénytől lesz boldogabb az új Renault

hirdetés
Épp hogy megkezdte az R4 E-Tech Electric vászontetővel szerelt Plein Sud kivitelének forgalmazását a Renault, máris két különleges kivitelt is bemutatott az autóból. Az egyik létezik, a másik után egyelőre csak vágyakozhatunk.
Noha már az első pillanattól fogva tudtuk, hogy gyártani fogják, a Renault idén májusig váratta az érdeklődőket az R4 Plein Sud verzióra, azaz a kis méretű elektromos crossover nyitható vászontetős kivitelére. Viszont, hogy kárpótolja az ügyfeleket, rögtön elkészítette a majdnem-karbió modell különleges kivitelét: a Roland-Garros-kiadás a francia tenisztornával 2022 óta ápolt együttműködést ünnepli.

Az autó gleccserfehér fényezéséhez fekete tetőlemez, valamint A és B oszlopok társulnak – előbbi a sportolók klasszikus öltözetét idézi, az utóbbiak talán a pályára vetülő árnyékot hivatottak megtestesíteni (de az is lehet, hogy egyszerűen csak jól néznek ki).
Letagadhatatlan ugyanakkor a kerékagy-borítás, valamint a lökhárító-betétek salakbarna színének szimbolikája. Szintén agyagszínű a középkonzol, illetve a padlószőnyegek, az e-pop váltókar kialakítása teniszütőt idéz, és az utastérben amúgy is számtalan helyen találkozunk a torna nevével, illetve logójával. Az R4 Roland-Garros kivitele idén ősszel kerül forgalomba, egy másik nyitott tetős R4-es viszont – amely egyébként az idei francia tenisztornán mutatkozott be a közönségnek – valószínűleg örökre tanulmányautó marad.
Az R4 Plein Sud alapjaira épülő JP4x4 koncepciójármű elveszítette vászontetejét, oldalablakait és hátsó szélvédőjét, sőt, javarészt az ajtaját is. Igazi strandautóról van tehát szó, amellyel csak az esőmentes nyári napokon élmény az élet – olyankor viszont nem sok más típus tudja visszaadni azt a felhőtlen szabadságérzetet, amivel egy ilyen örömautó jár. Persze a körben nyitott utastér időjárás elleni védelme gyenge, a csomagtartóban pedig gördeszka-tartó konzolok foglalják a helyet – ugyanakkor a vadonatúj, emelt padlókonzol olyan stílusos és praktikus részlet, amire talán a szériamodellben is volna kereslet.
A JP4x4 a tavalyi Renault 4 Savane 4x4 tanulmányautóval közös alapokra épül, így hasmagassága 15 mm-rel nagyobb, mint a szériakivitelé. Ezt toldották most meg oldalanként 10-10 mm-rel megnövelt nyomtávval, ami a széles kerékívekhez igazodik. Ha a JP4x4 nem is kerül gyártásba, ne hunyjunk szemet a tény felett, hogy a Renault immár a harmadik összkerékhajtású tanulmányt mutatta be az R4-esből, hiszen a fent említett Savane 4x4 mellett készült egy tűzoltó-parancsnoki autótanulmány, a Vision 4rescue is.
Ha pedig valamibe ennyi energiát fektetnek, akkor talán nem cél nélkül tették – a magunk részéről titokban elkezdtünk reménykedni abban, hogy egyszer valóban készül majd két villanymotoros, összkerekes R4-es…