nissan-ariya-pole-to-pole

Villanyautóval készülnek extrém sarkköri expedícióra

hirdetés
Tíz hónapon át tartó, 27 ezer kilométeres utazásra indul idén márciusban egy brit házaspár. Céljuk eljutni az Északitól a Déli-sarkig, méghozzá egy minimálisan átalakított Nissan Ariyával.
A Nissan tavaly májusban számolt be Chris Ramsey ambiciózus ötletéről: a brit felfedező nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy a világon elsőként gépkocsival jusson el az Északi-sarktól a Déliig – és hogy még izgalmasabb (no meg környezetbarátabb) legyen az expedíció, az utat a világ egyik legmodernebb villanyautójával, a Nissan Ariyával készül megtenni.
Az expedíció két végpontja Földünk két mágneses pólusa, az útvonal pedig az amerikai kontinensen húzódik végig. A domborzati viszonyok miatt előzetesen mintegy 27 ezer kilométerrel számol a csapat, de ez persze változhat, ahogy az expedíció tíz hónapos időtartama is hozzávetőleges.

Az út során mínusz 30°C és plusz 30°C közötti hőmérsékletekre számítanak; az extrém hőingadozás kivételes megpróbáltatást jelent majd a nagyfeszültségű akkumulátornak és az elektromos hajtásláncnak, éppen ezért az expedíció felbecsülhetetlen értékű telemetriai adatokkal láthatja el a Nissan fejlesztőit.
Az expedíciós Nissan Ariyát a téma szakértőivel, a Nissan-átalakítások terén komoly előzetes tapasztalattal rendelkező izlandi Arctic Trucks műhellyel közösen építették át. A munka a futóműre és a hatalmas kerekekre korlátozódott: a hajtásláncot tudatosan gyári állapotában hagyták meg.
Chris feleségével, Julie Ramsey-vel együtt vág neki az útnak. Nem ez lesz első közös elektromos kalandjuk; korábban egy Nissan Leaffel teljesítették a Mongol-ralit. Az úton három speciális eszközt szállítanak magukkal: az egyik egy beépített kávéfőző, a másik egy filmes-fotós drón, amelynek a tetőlemezen alakítottak ki felszállóplatformot. A harmadik pedig egy hordozható, környezetbarát áramfejlesztő, amelyet méreténél fogva nem az autóban, hanem mögötte, utánfutón fognak szállítani. A tervek szerint ennek az egységnek elcsomagolható szélkereke és napelemei segítségével fogják tölteni a villanyautó-akkumulátorokat azokon a szakaszokon, ahol nem áll rendelkezésre töltőinfrastruktúra.
Az expedíció alakulásáról, illetve lezárásáról mi is beszámolunk majd, de ha valaki napi szinten szeretné követni a fenntartható kaland alakulását, ezen a weboldalon megteheti. Aki pedig kevésbé extrém körülmények között szeretne megismerkedni a kétféle méretű (nettó 63 vagy 87 kWh kapacitású) akkumulátorral, kétkerék-hajtással vagy innovatív e-4ORCE összkerékhajtással választható Nissan Ariya szabadidőjárművel, annak az Északi-sark helyett elég a CarNet Auto-Fort budapesti kereskedéséig utaznia.