A számítógépes tervezés, az automatizált gyártás, a tetszőleges forma kialakítására képes 3D-nyomtatók korában sem megkerülhetők azok a manuális munkafolyamatok, amelyek élettel, lélekkel, szenvedéllyel töltik meg a tökéletes műszakiságú termékeket.
Az elmúlt egy-másfél évtizedben világszerte reneszánszukat élik a kézműves termékek, legyen szó élelmiszerekről, élvezeti cikkekről vagy ruházatról. Egyesek különlegességekre vágynak, másokat az ipari léptékű gyártás időnként megkérdőjelezhető társadalmi és környezeti hatásai terelnek a kisüzemi termelés felé, és olyanok is akadnak bőven, akiket a javak igazságosabb elosztása iránti szándék vezérel, amikor olyan terméket keres, amihez valaki a nevét adta.
Léteznek persze olyan szegletei a világnak, ahol a kézművesség hagyományát a legintenzívebb iparosodás sem fojtotta el. Aki értőn figyeli a japán formatervezés evolúcióját, egyre gyakrabban találkozhat a takumi kifejezéssel. Ez szó szerinti fordításban annyit tesz, kézműves, egyetlen szóval azonban lehetetlen átadni a fogalom jelentését: csak az viselheti a takumi címet, csak olyasvalakire utal, aki hosszú – akár több évtizedes – tudás és tapasztalat birtokában az elképzelhető legmagasabb színvonalon végzi a munkáját, ugyanakkor a szakma mestereként is folyamatosan, élethosszig képzi magát. Felkészültségüket tekintve ugyanazon a szinten állnak, mint a sokunin mesterek; a kettő között jobbára csak annyi a különbség, hogy az utóbbiak jellemzően saját műhelyükben dolgoznak, míg a takumi kézművesek általában egy nagyobb szervezet – például egy autógyártó – szolgálatába állítják képességeiket.
Ma az autóiparban a terveket jellemzően nagy teljesítményű számítógépeken készítik, a méretarányos modelleket háromdimenziós nyomtatóval állítják elő, majd a kész termékek egyre nagyobb mértékben robotizált gyártósorokon születnek meg. Ebben a folyamatban egy külső szemlélő nehezen találna helyet a takumi mesterek tudásának – a japán autógyártásból azonban valójában soha nem koptak ki a kézműves munkafázisok. Különösen igaz ez a Mazdára, amely a szokásosnál jóval nagyobb hangsúlyt helyez arra, hogy termékeit lélekkel töltse meg, hogy azok a műszaki tökéletességen túl valami érzelmi többlettel, személyes kisugárzással is bírjanak.
Pontosan erről szól a Mazda kodo (a mozgás lelke) filozófiája, amely 2010 óta határozza meg a márka organikus, lendületes formanyelvét. Ennek a szemléletnek nélkülözhetetlen eszköze a takumi modellező, aki szakmai tapasztalatán kívül saját személyiségét is beleviszi munkájába. Pontosan ez az egyéniség, az intuíció – ha úgy tetszik, a hiba emberi kockázata – az, ami lélekkel tölti meg a végterméket, és ami miatt a Mazdánál a mai napig az ősi módszer szerint kézzel, agyagból megformálva készülnek azok a modellek, amelyek alapján aztán véglegesítik egy-egy új típus formatervét.
Pontosan erről szól a Mazda kodo (a mozgás lelke) filozófiája, amely 2010 óta határozza meg a márka organikus, lendületes formanyelvét. Ennek a szemléletnek nélkülözhetetlen eszköze a takumi modellező, aki szakmai tapasztalatán kívül saját személyiségét is beleviszi munkájába. Pontosan ez az egyéniség, az intuíció – ha úgy tetszik, a hiba emberi kockázata – az, ami lélekkel tölti meg a végterméket, és ami miatt a Mazdánál a mai napig az ősi módszer szerint kézzel, agyagból megformálva készülnek azok a modellek, amelyek alapján aztán véglegesítik egy-egy új típus formatervét.
„Már azelőtt elkezdünk dolgozni a projekten, hogy megkapnánk a kétdimenziós terveket. A modellezőnek értenie kell a formák mögötti filozófiát, a leendő tárgy koncepcióját és funkcióját – ez az empatikus megközelítés különböztet meg bennünket a robotoktól” – árulja el Andreas Feussner, a Mazda európai modellezőrészlegének vezetője. A modern tervezőszoftverek korában nem okozna problémát térbeli tárgyakat modellezni, amit aztán közvetlenül át lehetne ültetni gyártásba. Ebből a folyamatból azonban hiányzik a lélek, az egyedi hangvétel, az intuíció. A takumi képes arra, hogy a kétdimenziós vázlatokba belelássa a térbeliséget, és azt saját meggyőződése és vérmérséklete szerint valósítsa meg. „Mindegyik munkatársamnak megvan a jellemző stílusa, amit hozzáértő szemmel könnyű azonosítani – legalábbis a tervezés korai fázisában, amikor a képzelőerő szélesebb határok között szárnyalhat. Ilyenkor nem is autót tervezünk, inkább hangulatoknak, fogalmaknak igyekszünk testet adni, hasonlóan a szobrászokhoz.” Ennek is köszönhető, hogy a Mazda palettáján szereplő modellek, bár mind egyértelműen Mazdaként azonosíthatók, markánsan eltérő karakterrel rendelkeznek.
A Mazda minden más autógyártónál nagyobb arányban támaszkodik takumi kézműves mestereinek tudására, és ezzel együtt minden modern versenytársuknál több agyagmodellt készítenek a fejlesztési és tervezési fázis során. Ezek a modellek már szerkezetükben is egy élőlényre emlékeztetnek: egy belső fémvázra viszik fel a különleges minőségű, jól formálható, mégis alaktartó, nem morzsálódó agyagot. „A japán konyhaművészetre jellemző, hogy az ízhatást alapvetően befolyásolja a fogás elkészítésének a folyamata” – emeli a témát filozofikus magaslatokba Ikuo Maeda, a Mazda globális formatervezési igazgatója. „Típusaink ugyanazokból a dizájnalapanyagokból készülnek, ám a folyamat változik, és ennek eredményeként a hangsúlyok is eltérőek.”
Ugyanez igaz a kézműves mesterek képzésére is. Nincs takumitanfolyam, sem előírt munkatapasztalat: mindenki máshogy, más utakon és eltérő idő alatt képes olyan mértékben elmélyedni saját szakterületén, hogy elnyerhesse ezt a rangos, nagy becsben tartott címet. A takumi mestereknek vannak azonban közös jellemzői: ilyen a folyamatos útkeresés, ami egyformán szól a szakmai kíváncsiságról, a képességek tökéletesítéséről és a nagy fokú alázatról.
Ugyanez igaz a kézműves mesterek képzésére is. Nincs takumitanfolyam, sem előírt munkatapasztalat: mindenki máshogy, más utakon és eltérő idő alatt képes olyan mértékben elmélyedni saját szakterületén, hogy elnyerhesse ezt a rangos, nagy becsben tartott címet. A takumi mestereknek vannak azonban közös jellemzői: ilyen a folyamatos útkeresés, ami egyformán szól a szakmai kíváncsiságról, a képességek tökéletesítéséről és a nagy fokú alázatról.
Andreas Feussner például, bár mestere az agyagnak, saját magát inkább tekinti asztalosnak. „Gyermekkorom óta dolgozom fával. Lenyűgöz, hogy rendkívül tartós tárgyakat készíthetünk belőle, amelyek ugyanakkor élettartamuk végén nyom nélkül visszamerülnek a természet körforgásába. Ha tehetem, a Mazdánál is kísérletezem fával, és ilyenkor igyekszem a járatlan utat választani. Egyszer műszerfalmakettet építettünk fából, és úgy döntöttem, lakkozás helyett tükörsimaságúra csiszolom a felületét. Emlékszem, ahogy Maeda szannal beszélgettünk a projektről, ő végig simogatta a fát. A mozdulat nyilván tudattalan volt, nekem pedig pont ez jelentette a lehető legnagyobb elismerést, hiszen szemmel láthatóan örömöt okozott számára a felület tapintása. Egy másik alkalommal hatvanhat vékony falemezt hajlítottam meg és ragasztottam össze, hogy megvalósítsunk egy különösen bonyolult ívelésű darabot. A végeredmény úgy hatott, mintha egyetlen darabból állt volna.”
Amikor a kedves olvasó legközelebb egy Mazda-szalonban jár, tegyen egy kísérletet. Figyelje meg a különböző típusokat, a ferdehátúakat, szedánokat, sportautókat és szabadidőjárműveket, városi kisautókat és családi modelleket, és próbálja meg felfedezni azokat a karakterjegyeket, amelyeket alkalmazva Andreas Feussner és csapata eltérő személyiséggel ruházta fel őket.
