Amikor azt mondjuk egy autóra, szép, vajon tudjuk, hogy mi teszi szemünknek kedvessé? A Mazda tervezői a japán esztétikum gyökereiből táplálkozva hozzák létre alkotásaikat, amelyek egyszerre végtelenül egyszerűek és felfoghatatlanul összetettek – mint maga a világmindenség.
A japán autógyártás elévülhetetlen érdeme, hogy rengeteg olyan fogalommal és kifejezéssel ismertette meg a világot, amelyek közelebb visznek minket a szigetország értékrendjének és kultúrájának megismeréséhez, és ezen keresztül az ott tervezett és gyártott járművek értékeléséhez. A Mazda rajongói számára ilyen, ma már jól ismert fogalom a kodó, a mozgás lelke. Ezt olyan, további elemek alkotják, mint a ma, azaz az üres tér szépsége, a szori, ami az ívek és vonalak feszességét, egymáshoz és az egészhez viszonyított egyensúlyát írja le, vagy az ucuroj, amely a fény és az árnyék bonyolult, több síkon értelmezhető összjátékát foglalja össze egyetlen, nehezen lefordítható szóban.
Általában az élet, a szín, a forma megtestesítőjeként gondolunk a fényre. Természetes jelenség, amely meghatározza a legtöbb élőlény biológiai működését, és amely nélkül látás sem létezne. De vajon mi az árnyék? Nem a fény ellenpólusa, és nem is egyszerűen annak hiánya. A fényt az árnyék tölti meg jelentéssel, a sötétség teszi lehetővé a fény számára, hogy teremtsen, formáljon, életet adjon gondolatoknak és fogalmaknak. A Mazda tervezői ezért nem csak vonalakban, tömegekben, idomokban gondolkodnak, amikor tust ragadnak, agyagtömbhöz nyúlnak: a fény és az árnyék kölcsönhatása, aránya, egymásnak való alá- és fölérendeltsége egyszerre több síkon hozza létre azt a hatást, amit a dizájnerek el kívánnak érni.
Ez a három fogalom – a ma, a szori és az ucuroj – nem lehetnének meg egymás nélkül, a Mazda szépséges típusai pedig egyikük nélkül sem születhettek volna meg. Érdemes egy napsütéses tavaszi napon felkeresni egy Mazda kereskedést, és megnézni, hogyan emel ki a fény egyes részleteket, hogyan tesz titokzatossá, érdekfeszítővé az árnyék más elemeket, és hogyan oldódik fel a külső és a belső, a karosszéria és az utastér közötti határvonal a sötét és a világos kölcsönhatásában – és hogyan tölti meg többletjelentéssel az autók színeit ez az ellentétpár.
Mi sem jobb példa erre a vadonatúj CX-60 szabadidőjárműnél, amelynek kifeszített vásznat idéző, egybefüggő, organikus oldalfalát egy S alakú tükröződés tölti meg energiával. A motívum egyszerre van jelen az autón és hiányzik arról: a megfelelő fényviszonyok hiányában észrevehetetlen, a szemlélőnek ilyenformán tennie kell azért, hogy teljes szépségében lássa az autót. Amikor pedig mozgásba lendül a Mazda, vele együtt mozdulnak, változnak a fények és az árnyékok. Hol az egyik, hol a másik kerül túlsúlyba, hogy aztán egy pillanattal később felcserélődjenek a szerepek. Mindez szimbolikus jelentéssel is bír: az automobil mint mozgásra termett tárgy, álló helyzetében csak töredékét képes megmutatni személyiségének – a körülmények folyamatos változásának tükrében azonban kibontakozik a szemlélő előtt.
