renault-master-e-tech-kangoo-e-tech

Villanymotorral is profik a Renault áruszállítói

hirdetés
Ahogy a személyautók piacán, a könnyű haszonjárművek között is a villamosítás úttörőjének számított a Renault. A tíz évvel ezelőtt bevezetett Kangoo Z.E. modellt az iparág legfontosabb újdonságaként ismerte el a szakma, amikor a tisztán elektromos áruszállító elnyerte a Világ Év Haszonjárműve címet. A Masterből pedig ennél is korábban, harminchat évvel ezelőtt készült először akkumulátoros elektromos változat – sajnálatosan a piaci körülmények akkor nem tették lehetővé a prototípus sorozatgyártásig történő fejlesztését. A Renault azonban a kezdetektől szakadatlanul fejlesztette helyi emissziótól mentes hajtáslánc-technológiáját, így most az elektromos könnyű áruszállítók vadonatúj generációjával halad tovább azon az úton, amelyen egykor elsőként indult el.
Mindent elmond az új Renault Kangoo Van E-TECH Electric kvalitásairól, hogy tíz év elteltével ismét a Világ Év Haszonjárműve cím birtokosaként lép piacra – igaz, ezúttal az alapmodell érdemelte ki a kitüntetést. Valójában azonban semmi okunk különbséget tenni a belső égésű motorral szerelt furgon és akkumulátoros fivére között, hiszen a két modellváltozat raktere pontosan ugyanakkora, 3,9 köbméteres. Ez annak köszönhető, hogy a Renault eleve úgy tervezte meg a modellt, hogy az akkumulátorok elférjenek a padló alatt. A teherbírás tiszteletre méltó 600 kilogramm, vontatni pedig fél tonnát tud az elektromos Kangoo, amely az alapverzió összes egyedi praktikus részletét megőrizte, a B oszlop nélküli oldalsó tolóajtó opciójától a lehajtható háttámlájú középső ülésen át a fülkében kialakított, csaknem 60 liternyi tárolóhelyig.
A villamosítás terén szerzett évtizedes tapasztalatnak köszönhetően a Renault a szegmens legkedvezőbb hatótávolságával vértezhette fel a Kangoo Van E-TECH Electric modellt. A 45 kWh kapacitású lítiumion-akkumulátorcsomag a WLTP-s vegyes ciklus szerint 300 kilométert képes megtenni egyetlen feltöltéssel.

Az akkumulátor mindenkori optimális hőmérsékletéről a 22 kW-os töltőrendszer választása esetén folyadékhűtés gondoskodik, ami gyorsabb tölthetőséget és hosszabb élettartamot eredményez. Ha sietős a vezető dolga, akár 80 kW-os egyenáramú gyorstöltőre is csatlakoztathatja az autót, amely 30 perc alatt 170 kilométerre elegendő energiát képes felvenni. Ha inkább a telephelyen, éjszaka töltenék a járművet, normál 7,4 kW-os fali töltődobozról nem egészen 6 óra alatt teljesen feltölthető az akkumulátorcsomag. Ez utóbbira egyébként 8 év vagy 160 ezer kilométer kapacitásgaranciát vállal a Renault, azaz a gyártó szavatolja, hogy ezt követően is az eredeti kapacitás (és hatótávolság) legalább 70%-a áll a felhasználó rendelkezésére. Az energiatároló egység karbantartását megkönnyíti, hogy nyolc, egyszerűen cserélhető és javítható modulból áll.
A vadonatúj Kangoo Van E-TECH Electric nem csak messze megy, de gyorsan is: villanymotorja 90 kW (122 LE) csúcsteljesítményre és 245 Nm maximális forgatónyomatékra képes, ami a gázpedál első moccanásától rendelkezésre áll. Kis tömegű áru szállítása esetén külön takarékos üzemmód áll a vezető rendelkezésére, a lassításkor felszabaduló mozgási energiát az akkumulátor töltésére felhasználó regeneratív fékrendszer pedig három fokozatban képes visszanyerni az energiát.
Az elektromos járművek esetén különösen fontos az energiatakarékos működés: ezt szolgálja a Kangoo Van E-TECH Electric hőszivattyút alkalmazó klímaberendezése, amely -15 °C és +15 °C közötti külső hőmérséklet esetén (azaz az év jelentős részében) akár 85 kilométer megtételére elegendő energiát képes megtakarítani azáltal, hogy a külső levegőből kinyert hővel szabályozza a kabin hőmérsékletét.
Nem kevésbé fejlett a Renault Master E-TECH Electric, amely mostantól 52 kWh kapacitású akkumulátorral, és ennek megfelelően akár 200 kilométeres WLTP-homológ hatótávolsággal áll gazdája rendelkezésére. Ez utóbbiból a modern regeneratív fékrendszer, az energiatakarékos üzemmód, valamint a csekély gördülési ellenállású ökoabroncsok is kiveszik a részüket. A váltóáramú töltési opciók széles körűek: otthoni töltésre 3,7 és 7,4 kW-os, nyilvános gyorstöltésre pedig 22 kW maximális teljesítménnyel képes; az utóbbi 45 perc alatt 50 kilométerre elegendő áram felvételét teszi lehetővé.
A 76 lóerős (57 kW) teljesítményű villanymotorral szerelt Renault Master E-TECH Electric magabiztosan mozog a városban, használatát a dízelmotoros verziókból már ismert, fejlett vezetőtámogató rendszerek teszik stresszmentessé és biztonságossá. Akárcsak a Renault Kangoo E-TECH Electric esetében, a raktér kapacitása, illetve a vezetőfülke berendezése megegyezik a belső égésű motorral szerelt változatokéval, a modell igazi aduja azonban a különböző kivitelek és felépítmények zavarba ejtően gazdag választéka. Nem kevesebb mint tizenöt kivitelben elérhető az elektromos haszonjármű, háromféle hosszal és ugyanennyi különböző magassággal, 3,1 és 3,5 tonnás kivitelben. A négyféle dobozos áruszállító 8-15 köbméteres kapacitást kínál, míg a két hosszabb platformra épülő fülkés alváz ideális alapot biztosít a legváltozatosabb speciális felépítményekhez.
A Kangoo Van E-TECH Electric modellt egyelőre még egyetlen piacán sem forgalmazza a Renault, az értékesítés a közeljövőben kezdődik. Más a helyzet a Renault Master E-TECH Electric modellel: olvasóink a CarNet Renault-kereskedéseiben már megismerhetik az áruszállítás jövőjét.