Új Clio

Egy nagy durranás helyett inkább sok apró újdonsággal licitál rá a konkurenciára, mind minőségben, mind a technika terén.

Már az ötödik generációnál tart az európai piac egyik legsikeresebb kisautója, a Renault Clio. A típus töretlen népszerűségnek örvend 1990-es debütálása óta, a leköszönő generáció egészen 2012 óta tartotta a frontot becsülettel.

Ennyi idő alatt sok konkurens lépett előre, így a Renault Clio számára is jól jött a vérfrissítés, ami kívül inkább apróságokban, belül minőségi ugrásban, a technikát tekintve pedig új motorokban nyilvánul meg. Itt a következő generáció. Az első autószalonos találkozás, a nemzetközi menetpróba után most hazai utakon próbáltuk a típust, a 100 lóerős háromhengeres benzines mellett vezettük a dízelt is.

Az autó arányai hangyányit a sportosság felé mozdultak el, a teljes hossz 14 mm-rel rövidebb lett (4048 mm), a szélesség 66 mm-rel nőtt (1798), a magasság 28 mm-rel csökkent (1440 mm), de összességében maradt az előző Clio által kitaposott irányvonal, csal részelteiben változott a formaterv.

Az összekeverhetőséget tovább súlyosbítja az egységes márkakép jegyében bevezetett C alakú első fényszóró, amivel elölről az avatatlan szem akár Mégane-nak is nézheti a friss Cliót, de nyilván ez is volt a cél, ami bejött például a Mercedesnek, az működhet a Renault esetén is, a majdnem egyforma, csak méretben különböző típusokkal könnyebb megfogni a vevőket. Aki a Clio megjelenése miatt tér be a szalonba, de kicsinek találja a második üléssort, az boldog Mégane-vevő lehet, vagy fordítva. 

Sokan fájó hiányként említik a kombi karosszériaváltozat kivezetését, az új Clio csak ötajtós kivitelben készül, a nagyobb raktérre vágyó vásárlókat a Captur irányába terelik majd az értékesítők.

A kevés változtatás előnye, hogy volt fejlesztési keret a részletekre. Tudtak javítani például a légellenálláson az első kerék körüli légáramlatok optimálisabb elvezetésével, az alsó burkolatok áttervezésével javult az alaktényező és a homlokfelület szorzata, ami 0,64-re csökkent a korábbi 0,66-ról. A beltér anyagait az eddiginél magasabb polcról válogatták össze a franciák, az előd fényesre lakkozott, merev, recsegős műanyagjai teljesen eltűntek, ahogy a könnyen karcolódó kopogós felületek is. Térd felett szinte minden felület puha borítást kapott, még a műszerfal felső része és a középkonzol is. Erre a minőségérzetre dob rá még egy lapáttal a kidolgozás, az anyagok látványos textúrát kaptak, a kipróbált Clio esetében a műszerfal borítása apró háromszögmintát, a többi pedig bőrutánzatot. 

Leírva soknak hangzik, de a valóságban nem az, egyáltalán nincs bazári hangulat a Clióban ülve, még a tíz árnyalatra belőtt RGB-LED-es hangulatvilágítással együtt sem. A legszembetűnőbb minőségjavító intézkedés a recésítés volt, valószínűleg a típustervező nagy értekezleten valaki felírta a belteres csapatnak, hogy “luxus=rece”. Ezt a hóbortot még az Audi kezdhette el, a Mercedes vitte tökélyre, és innen szivárgott egyre lejjebb, a fémek helyét pedig átvették az ezüstszínűre fújt műanyagok.

Így mindenhova apró dudorok kerültek, ilyet találunk a váltón, a klímagombokon, az ablakemelők gombjain, a bajuszkapcsolók végén, és tulajdonképpen minden billenthető, forgatható izén az utastérben. Az optimalizálás nem csak a külsőre, de a beltérre is vonatkozik, javítottak a tárolórekeszek kialakításán, és látványosan kiemelték a váltókar műanyag szigetét, így kényelmesebb a használat, és a pohártartóknak is szellősebb hely jut a könyöklő előtt, valamint az álló formátumú táblagépnek is így szorítottak helyet.  

A cikk tovább folytatódik a vezess.hu oldalon: https://www.vezess.hu/ujauto-teszt/2019/09/17/hazai-utakon-vezettuk-az-uj-renault-cliot/