A festők évezredek óta próbálják megragadni és rekonstruálni a valóságot. Az eszközök és a látásmódok gyakran és szélsőséges mértékben változtak, egy alapigazság azonban mindvégig tartotta magát: az ábrázolás nem vált eggyé az ábrázolttal, a valóság és annak leképzelése között megmaradt a távolság.
Ez az axióma egészen addig élt, amíg meg nem jelent a színen Joshua Vides grafikusművész, aki sajátos kreatív eszközeivel elmossa a határt a tényleges és annak tükörképe között, az eredmény pedig egyszerre nyugtalanító és felszabadító.
Vides kezében ugyanis az alkotás tárgya válik a festővászonná. Először fehér fóliával vonja be a megfestendő objektumot, majd az így kapott homogén, de térbeli felületen erőteljes fekete vonalakkal rajzolja meg a kontúrokat.
Ez az axióma egészen addig élt, amíg meg nem jelent a színen Joshua Vides grafikusművész, aki sajátos kreatív eszközeivel elmossa a határt a tényleges és annak tükörképe között, az eredmény pedig egyszerre nyugtalanító és felszabadító.
Vides kezében ugyanis az alkotás tárgya válik a festővászonná. Először fehér fóliával vonja be a megfestendő objektumot, majd az így kapott homogén, de térbeli felületen erőteljes fekete vonalakkal rajzolja meg a kontúrokat.















