Az autóipari technológiák néha önálló életre kelnek. Persze ne gondoljunk mindjárt a robotok lázadására, inkább csak a szimulátorokra, melyeket a Fordnál egészen újszerű dolgokra is használnak.
Nemrégiben egy spanyol kórház egyik szobájába beállítottak egy vezetési szimulátort, amit a Ford fejlesztett ki. Mivel a kórházban végtagbénulásos betegeket kezelnek és rehabilitálnak, azt gondolhatnánk, hogy a szerkezet nem pont ide való, pedig éppen ellenkezőleg, egy csomó mozgássérültnek kifejezetten erre volt szüksége.
A Ford szimulátora ugyanis nem hétköznapi autót utánoz, hanem olyan járművet, amelynek kezelőszerveit kifejezetten a fogyatékkal élő emberek számára alakították ki: gázt adni és fékezni például pedálok nélkül, a kormánykerékre épített karimákkal lehet. Ha tehát valaki egy végtagbénulás után speciálisan átalakított autóval fog közlekedni, akkor a szimulátoron már jó előre begyakorolhatja ezek használatát, és sokkal magabiztosabban térhet vissza a forgalomba. De az új berendezés más módon is javítja a mozgáskorlátozott emberek önbizalmát, hiszen néhányuk éppen autóbalesetben sérült meg, ezért félnek újra volán mögé ülni. Ők a szimulátor segítségével veszélymentes környezetben, a saját ritmusukban szokhatnak vissza a virtuális utakra, hogy később már szorongás nélkül ülhessenek autóba, sokkal önállóbb és teljesebb életet élve.
Ezt a speciális szimulátort egyébként eredetileg simversenyzésre fejlesztették ki. A Team Fordzilla e-sport-csapatnak ugyanis az a gondolata támadt, hogy igazságtalan dolog kirekeszteni a virtuális autóversenyzésből a mozgásukban korlátozott pilótákat. A szerkezet ugyanis eredetileg ugyanúgy működött, mint az összes többi hasonló berendezés, vagyis kormánykerékkel, váltókarral és pedálokkal. Ezért a Ford megbízta a Hi-Speed Simulators nevű céget, hogy építsék meg a speciális igényekre átalakított pilótafülkét a különleges kormánykerékkel, a gáz- és fékkarokkal, és minden más szükséges kiegészítővel. Az új szimulátort eleinte kizárólag versenyzésre használták, és csak később jött az ötlet, hogy kórházi rehabilitációs eszközként is beválna.
Ha már szóba került a Team Fordzilla, érdemes felidézni azt a szimulátorukat is, amit egy autóba építettek be. Ilyesmi ugyan létezett már korábban is, de a csapat ötlete attól volt egyedi, hogy a donorként használt jármű annak a P1 fantázia-versenyautónak az életnagyságú makettje, amit teljesen virtuálisan, gamerek közreműködésével tervezett meg a Ford. A neonszínűre fényezett, futurista formavilágú P1 már eleve úgy néz ki, mintha egy videojátékból lépett volna elő, a belsejébe pedig egy HP Z4 Workstationt telepítettek. Amikor a P1-es új futamra várakozik, az első-hátsó világítás finoman pulzál, ahogy egy alvó ember lélegzik. Verseny közben viszont a fények életre kelnek, és a hátsó lámpák a játékos fékezéseivel összhangban villannak fel, hogy az autó körül állók is élvezzék az akciót. A szimulációt az teszi teljessé, hogy a beépített hifi élethű hanghatásokkal bombázza a vezetőt, amitől még pörgősebbé válik a versenyszimulátor-élmény.
De szakadjunk el most kicsit a virtuális autózástól, és lássunk egy egészen másféle szimulátort, amivel a gyár kutatórészlegén azt vizsgálják, mennyire bírja az üléskárpit, ha rendszeresen átizzadt emberek ülnek be az autóba. Azt hihetnénk, hogy ez leginkább a pick-upoknál életszerű, de valójában bármelyik modellben előfordulhat, ha a gazdája például rendszeresen fut, és utána autóval megy haza. A leleményesen ’Robutt’ névre keresztelt robotfeneket egy nagy termetű férfi méreteinek megfelelően alakították ki, és a valósághű működés érdekében 36° C fokra melegítik, majd 450 milliliter vízzel nedvesítik át. Az izzadásteszt során a Robutt három nap 7500 alkalommal ül le, zötykölődik és fészkelődik az ülésben, vagyis nagyjából egy évtizednyi autóhasználatot szimulál, hogy a Ford üléskárpitjai még tíz év intenzív használat után is biztosan jól nézzenek ki.
Ugyanakkor a szimulációk legfontosabb feladata még mindig egy-egy új modell szerkezetének, formatervének, ütközésbiztonságának és irányíthatóságának megtervezése és ellenőrzése. A Ford Mustang Mach-E mérnökei is több tízezer órát töltöttek azzal, hogy még a legelső prototípus megépítése előtt számítógépes szimulációkkal ellenőrizték az autó működését a legkülönfélébb helyzetekben. Ezt követően viszont muszáj volt kilépni a virtuális térből, mert az Amerikában megtervezett autót át kellett hangolni az európai útviszonyokhoz és vezetési szokásokhoz.
Természetesen a Fordnak erre a feladatra is létezik szimulátora, bár nem digitális, hanem teljesen analóg. Félig tréfáltunk persze, hiszen a Lommel tesztpályáról van szó, amelynek összesen 100 kilométer hosszúságú aszfaltcsíkjain ugyanúgy megtalálhatók a belga és a francia macskaköves utcák másolatai, mint a jellegzetes spanyol, német vagy brit útfelületek replikái.
Természetesen a Fordnak erre a feladatra is létezik szimulátora, bár nem digitális, hanem teljesen analóg. Félig tréfáltunk persze, hiszen a Lommel tesztpályáról van szó, amelynek összesen 100 kilométer hosszúságú aszfaltcsíkjain ugyanúgy megtalálhatók a belga és a francia macskaköves utcák másolatai, mint a jellegzetes spanyol, német vagy brit útfelületek replikái.
Itt alakították a Mach-E kormányzását közvetlenebbé és magabiztosabbá. Ugyanennek a tesztközpontnak a 4,2 kilométer hosszú, döntött kanyarú szakaszain, 220 km/órás tempó mellett állították be azt is, hogy az autó simán és stabilan fusson a gyors európai autópályákon, miközben az utastér kellemesen csendes marad. Hiszen lehet egy számítógépes szimuláció bármilyen kifinomult, az aszfalton száguldás élményét mégiscsak úgy lehet igazán élvezetesre hangolni, ha egy hús-vér tesztpilóta a saját fenekén keresztül érzi meg az autó rezdüléseit; egy robotfenék ehhez ma még kevés.
