Fagyban fejlődik az Alpine újdonsága

Fagyban fejlődik az Alpine újdonsága

hirdetés
2024 júniusában tartja világpremierjét az Alpine A290. A gyár most bepillantást engedett a fejlesztési tesztprogram utolsó fázisaiba.
Nem egészen egy év telt el azóta, hogy a világ megismerte az Alpine leendő városi sportautójának terveit – az A290_β (béta) tanulmányautó azonnal levette a lábáról a világot, a gyár pedig azóta is feszített tempóban fejleszti a szériaverziót, amely a most közzétett kémfotók tanúsága szerint közel áll a tanulmányhoz.

A hajtásláncra vonatkozó konkrétumokat továbbra sem árultak el, megerősítették viszont, hogy az A290 hosszúsága 399, szélessége 182, magassága pedig 152 cm lesz; a tengelytáv 253 cm.

A szériamodell tehát minimálisan lesz csupán rövidebb (-6 cm), alacsonyabb (-4 cm) és keskenyebb (-3 cm), mint a koncepciójármű, ugyanakkor jelentősen hosszabb (+7 cm) és szélesebb (+5 cm), valamint minimálisan magasabb (+ 2 cm) lesz a műszaki és formai alapjait adó Renault 5 E-tech Electric ferdehátúnál.
A különbségek elsősorban az aerodinamikai elemek, illetve az extrém méretű kerekek és abroncsok számlájára írhatók – utóbbiakat az a Michelin szállítja, amellyel az A110 kapcsán már 2012-ben együttműködésre lépett az Alpine.
Az A290 számára három teljesen egyedi abroncsot fejlesztettek a kooperáció keretében: két nyári szettet (az egyik mindennapi használatra, a másik kifejezetten sportos igénybevételre), valamint egy téli garnitúrát, így az Alpine szellemiségével összhangban az A290 ténylegesen négy évszakos, egész évben kompromisszumok nélkül használható autó lesz.
Elsősorban pont ennek az igazolására szolgáltak azok a kíméletlen tesztek, amelyeket Svédország északi területein végzett el az A290 fejlesztőcsapata. A mérnökök mínusz 30 °C alatti hidegekben ellenőrizték a hajtáslánc, az akkumulátorok, a töltőrendszer működését.
Kulcsfontosságú, hogy az Alpine első elektromos típusa ilyen szélsőséges körülmények között is képes legyen arra a teljesítménykifejtésre, gázreakcióra, irányíthatóságra és tapadásra, amit az ügyfelek elvárnak autójuktól. Ezen felül jutott figyelem a speciális téli abroncsok teljesítményének (tapadás, rugózás, zaj és élettartam) vizsgálatára is.
A szikrázó hómezőn, befagyott tavon száguldó prototípus fényképei önmagukban is kedvet csinálnak az autóhoz, az Alpine azonban most először a vezetői környezet egy részletét is megmutatta: a nappabőrbe húzott, lapított volánon a szokásos kezelőszervek mellett olyan speciális gombokat találunk, mint az előzés (amely minden bizonnyal rövid időre megnöveli a motorteljesítményt) vagy a töltés (ami alighanem a regeneratív fékrendszer hatásfokát növeli), illetve itt kapott helyet az üzemmódváltó kapcsoló is.

A pontos részletekre legkésőbb a világpremieren, azaz idén nyáron fény derül.