Már megint egy 1929-es Alfa Romeóval nyerték meg a Mille Migliát

Már megint egy 1929-es Alfa Romeóval nyerték meg a Mille Migliát

hirdetés
Zsinórban ötödik alkalommal ugyanaz az 1929-es gyártású Alfa Romeo 6C 1750 Super Sport győzedelmeskedett a világ legszebb oldtimer versenyén, a Mille Miglián! Az 1929-ben gyártott autóval Andrea Vesco és Fabio Salvinelli teljesítette a körversenyt, amely Észak-Olaszország gyönyörű tájain halad végig. Idén több mint 2000 kilométeres volt a verseny.
Andrea Vesco és Fabio Salvinelli 2021 óta verhetetlen ezzel az autóval, sőt: 2020-ban Andrea Vesco még édesapjával, Roberto Vescóval indult és nyert ugyanezzel az autóval.

Andrea Vesco 2016-ban és 2017-ben is nyert, csak akkor egy kicsit “fiatalabb”, 1931-es 6C 1500-zal indult, navigátora pedig Andrea Guerini volt.

2018-ban egy 1933-as gyártású Alfa Romeo 6C 1500 nyerte a futamot, 2019-ben pedig egy 1928-as, ugyancsak Alfa Romeo 6C 1500 győzedelmeskedett. Tehát gyakorlatilag 9. éve Alfa Romeókkal nyerik meg a világ legszebb oldtimer versenyét.
Idén több mint 400 oldtimer nevezett be a versenyre, amelyek közül több mint 50 Alfa Romeo volt.

Az Alfa Romeo gyári támogatóként vadonatúj modelljével, a Juniorral képviseltette magát, abból rögtön kettő is kísérte a mezőnyt, de ott voltak a Giulia és a Stelvio Quadrifoglio vadonatúj, limitált Super Sport változatai is.
Az idei versenyen Nicola Larini DTM-bajnok is elindult egy 1954-es évjáratú 1900-as Sport Spiderrel.

Az Enzo Ferrari által a világ legszebb versenyének nevezett Mille Migliát 42. Alkalommal rendezték meg a klasszikus útvonalon: Brescia-Róma-Brescia. Ez összesen kb. 1600 kilométer, azaz 1000 mérföld. Idén Torinót is útba ejtette a mezőny. Az első versenyt 1927. Március 26-án rendezték, amelyet 77 km/h-s átlagsebességgel nyertek meg egy OM márkájú automobillal. Az abszolút csúcsot egyébként Sir Stirling Moss és navigátora tartja, akik 1956-ban 157 km/órás átlagsebességgel teljesítették az 1000 mérföldet.
A versenyt - a háborús évek kivételével - egészen 1957-ig rendezték meg, amikor egy nagy, 11 ember halálát követelő baleset miatt beszüntették a Mille Migliát. 1977-ben, az első futam 50. évfordulóján gondolták újra a körversenyt. Onnantól már csak olyan korú járművekkel lehetett részt venni a futamon, amelyekkel az eredeti Mille Miglián is indulni lehetett volna, azaz 1927 és 1957 között gyártott autókkal.

Ezután öt év szünet következett, majd 1982-től ismét van Mille Miglia. A szabályok most is ugyanazok, csak korabeli autókkal lehet részt venni, aki pedig olyan autóval indul, amely 1927 és 1957 között valóban teljesítette a versenyt, az igazi kiváltságosnak számít.
A versenyt - a háborús évek kivételével - egészen 1957-ig rendezték meg, amikor egy nagy, 11 ember halálát követelő baleset miatt beszüntették a Mille Migliát. 1977-ben, az első futam 50. évfordulóján gondolták újra a körversenyt. Onnantól már csak olyan korú járművekkel lehetett részt venni a futamon, amelyekkel az eredeti Mille Miglián is indulni lehetett volna, azaz 1927 és 1957 között gyártott autókkal. Ezután öt év szünet következett, majd 1982-től ismét van Mille Miglia. A szabályok most is ugyanazok, csak korabeli autókkal lehet részt venni, aki pedig olyan autóval indul, amely 1927 és 1957 között valóban teljesítette a versenyt, az igazi kiváltságosnak számít.