suzuki-elektromos-mikroauto-tanulmany

Mikrofurgont fejleszt a Suzuki

hirdetés
Már jövőre forgalomba kerülhet az első típus azon kis méretű áruszállítók közül, amelyeket japán iparági partnerekkel karöltve fejleszt a Suzuki. A mikrofurgonok mindegyike villanymotoros lesz, új lehetőségeket nyitva meg a zéró szénlábnyomú áruszállítás terén.
Habár Európában évtizedeken át csak jelzésértékűen volt jelen (most pedig a Jimny révén képviselteti magát) a Suzuki haszonjármű-ágazata, a világ legtöbb pontján meghatározó szereplője a városi áruszállítási megoldások piacának. A Carry több mint hatvan éve fogalom a maga kategóriájában, most pedig egy új, ám máris rendkívül fontos szegmensben, a tisztán elektromos mikro-áruszállítók osztályában készül megvetni a lábát a márka.
A Suzuki más japán autógyártókkal, valamint a japán haszonjármű-technológiai együttműködési vállalattal (CJPT) karöltve fog zéró károsanyag-kibocsátású, rövid távolságokra optimalizált járműveket, illetve kapcsolódó hajtáslánc- és infrastrukturális technológiákat fejleszteni. Ezek a gépkocsik jelenleg a japán haszonjármű-piac 60%-át teszik ki, hiszen a zsúfolt nagyvárosokban nem lehet máshogy megoldani az áruk és csomagok végső rendeltetési helyére szállítását. Nem mellékesen ezek a haszonjárművek gyártóik emissziós célkitűzéseinek megvalósulásában, továbbá a városok légszennyezettségének érdemi csökkentésében is kulcsszerepet játszanak.
Ugyanakkor a Suzuki meglátása szerint a jelenlegi helyzet távolról sem ideális, mivel a mind nagyobb számban alkalmazott mikro-áruszállítók egyre nagyobb terhet rónak a társadalomra. Egyrészt magasak a beszerzési költségek, másrészt jelentős kiadást jelent a töltő infrastruktúra kialakítása, harmadrészt a hosszú töltési idő miatt a járművek aránytalanul hosszú időre esnek ki a használatból. Ezekre a problémákra keres megoldást a CJPT és a Suzuki, méghozzá egy komplex rendszer kidolgozásával, amely a vásárlás, a fenntartás és az állási idő nehézségeit egyszerre orvosolja.

A projektben a Suzuki elsősorban autóipari szakértőként vesz részt: a mikro- és minijárművek gyártása terén szerzett, több évtizedes tapasztalata tette megkerülhetetlen tényezővé a projektben.

Noha a projekt tagjai egyelőre nem tűztek ki határidőt a járművek, illetve a kapcsolódó technológiák piaci bevezetésére, azt már most lehet tudni, hogy Fukusima prefektúrában, valamint a fővárosban, Tokióban fogják azokat elsőként forgalomba hozni. A haszonjármű-projekthez kapcsolódó hír, hogy a Suzuki az év elején hivatalosan is bejelentette, hogy 2025-ben piacra dobja első tisztán elektromos, akkumulátoros személyautóját.
A képeinken látható Suzuki haszonjármű-tanulmányok pusztán illusztrációként szolgálnak. A leendő tisztán elektromos modellekről még nem tett közzé információkat a gyártó.