alfa-romeo-matta

Az olasz dzsip: Alfa Romeo Matta

hirdetés
A második világháború után szinte minden ország hadserege szeretett volna egy saját Willys Jeepet. Az amerikaiak könnyű kisterepjárója olyan sikeres volt, hogy sok autógyár próbálta azt lemásolni. Talán a legjobban az Alfa Romeónak sikerült: ez volt a Matta terepjáró.
Az Alfa Romeo 1952-ben mutatta be az összkerékhajtású Mattát, ráadásul egy meglehetősen korszerű motorral. A terepjárót egy 1884 köbcentis, 65 lőerős, soros négyhengeres, dupla vezérműtengelyes motor hajtotta, amivel akár 105 km/órával száguldhatott. Ez a motor a márka más, akkori modelljeiben egyébként 80-100 lóerős teljesítményre is képes volt. Az alvázas konstrukció merev hátsó hídjában egy félig záró differenciálmű dolgozott, előre pedig pedig független kerékfelfüggesztést és hajtást szereltek.
A terepjáró két változatának típusmegjelölése AR51 és AR52 volt, és az “AR” itt nem az Alfa Romeóra utalt, hanem az olasz “Autovettura de Ricognizione”, azaz “felderítőautó” szavak kezdőbetűiből származott az elnevezés. A Matta egyébként olaszul őrültet jelent.

Az Alfa scudettót sem felejtették le az egyébként a Willys-re erősen hasonlító modellről: az egymás alatti vízszintes légbeömlők mintázták meg a pajzsot, igazán vagány megjelenést adva a terepjárónak.

Sajnos mindössze két évig gyártották a Mattát, mert az olasz hadsereg a Fiat Campagnola beszerzése mellett döntött, annak egyszerűbb technikai megoldásai miatt. Így mindössze 2007 darab készült belőle, katonai, illetve csendőrségi változatban. Gyártottak belőle 154 darab civil változatú modellt is. Az Alfa Romeo klubok szerint mindössze 80 működőképes példány maradt meg belőlük.
Az autót 1952-ben benevezték a híres olasz körversenyre, a Mille Migliára, ahol a katonai járművek kategóriájában győzedelmeskedett.
Sajnos az Alfa Romeo később már nem látott fantáziát a katonai modellekben, meghagyta ezt a Fiatnak és az Ivecónak.