Vérbeli SsangYong a jövőből

Vérbeli SsangYong a jövőből

hirdetés
A Torres a SsangYong új generációs típusaként eleve átírja mindazt, amit a márkáról tudni vélünk, a Torres EVX pedig ehhez képest is előrébb pozicionálja a nagy hagyományokkal rendelkező márkát.
A SsangYong egén két évvel ezelőtt, 2022 nyarán szakadoztak fel a viharfelhők. A koreai KG Grouppal közösen létrehozott KG Mobility konzorcium hosszú időkre biztosította a nagy múltú off-road-márka fennmaradását és virágzását.

A gyár legújabb típusai, a Torres és a Torres EVX egyes piacokon már az új vállalat, a KG Mobility (KGM) nevén kerülnek forgalomba, ám azokon a piacokon, ahol különösen erős az ügyfelek kötődése a márkához – így Magyarországon is –, továbbra is SsangYong néven kaphatók a gyár termékei.

Mindez azért fontos, mert a SsangYong vezetői a legnagyobb bizonytalanság közepette is kristálytisztán megőrizték jövőképüket: 2021 decemberében megállapodást kötöttek a BYD Autóval, hogy közösen fejlesztik ki az akkor csak U100 néven ismert, tervezett új modell, a későbbi Torres EVX akkumulátorát.
Ha a SsangYong ennyire hitt első villanyautójában, annak valami különlegeset kellett tudnia, gondolhatnánk. Nos, ezt majd mindenki döntse el maga (kiváló kiindulási pont lehet erre a CarNet For-Top tatabányai szalonja), az viszont tagadhatatlan, hogy a papírforma szerint a Torres EVX egyetlen ugrással beérte az akár többéves előnyből induló versenytársakat.
ssang-yong-torrex-evx-carnet-hir-6
Hajtáslánca a fent említett együttműködésnek is köszönhetően túlzás nélkül élvonalbeli. A 73,4 kWh kapacitású lítium-vasfoszfát-akkumulátor különleges belső felépítésének köszönhetően helytakarékos, a hagyományos megoldásoknál könnyebb és biztonságosabb.
Tölteni akár 300 kW-os gyorstöltőről is lehet, és mivel az invertert és a vezérlést is magában foglaló, ezért megint csak kompakt és könnyű villanymotor (152 kW / 207 LE, 339 Nm) takarékosan bánik az elektromos energiával (városban 13,55 kWh/100km), hosszú hatótávolsággal számolhatunk: vegyes használat során akár 462 kilométert, városban akár 635 kilométert ígér.
A 4715 mm hosszú autó 8,1 mp alatt gyorsul 100 km/órára, végsebessége 175 km/óra – ezek kifejezetten kedvező értékek az 1,9 tonnás autótól, amely annak ellenére képes akár másfél tonnát vontatni, hogy bevezetésekor csupán két kereke hajtott.

A villanyautók sikere persze csak felerészben múlik a technikán: legalább ilyen fontos, hogy mit sugároz a külső és belső dizájn.

A Torres EVX keskeny LED-sávokkal kirajzolt orra és fara egy klasszikus terepjárós arányokkal bíró karosszériát fog közre, amely a modern hajtástechnológiának és nagyfeszültségű elektromos hálózatnak köszönhetően bámulatosan sok helyet és rendkívül gazdag felszereltséget kínál.
A csomagtartó már alaphelyzetben 839 literes, a biztonságról nagy szakítószilárdságú acélból felépülő vázszerkezet, valamint élvonalbeli vezetőtámogató funkciók gondoskodnak, a dupla 12,3 colos kijelzővel szerelt vezetői környezet modern, mégsem steril, a kényelmi felszereltség nem hagy kívánni valót maga után.
Ami pedig a garanciát illeti, az a SsangYongtól megszokotton is túlmutat. A teljes autóra 7 éven vagy 150 ezer kilométeren át érvényes, általános garancia vonatkozik, míg az akkumulátorra 10 év / 1.000.000 kilométer kapacitásgaranciát vállal a gyártó.