Keményen játszik, vidáman dolgozik a leghasznosabb KGM

Keményen játszik, vidáman dolgozik a leghasznosabb KGM

hirdetés
Megújította emblematikus pick-upját a KGM. A Musso Grand látványban és funkcióban egyaránt sokat fejlődött, de megőrizte eredeti erényeit – és kedvező árát.
Névváltásakor kockázatos irányt választott a SsangYongból lett KGM – kockázatosat, de egyben az egyetlen lehetségest. Hiszen olyan márkaként kellett pozícionálnia magát, amely előre, a jövőbe tekint, jelentős 4x4-es hagyományait pedig nem zászlóként lobogtatja, hanem stabil kiindulási alapként kezeli. A Torres és az Actyon formavilága jól szemléltette ezt a hangsúlyváltást, az elektromos modellek (Torres EVX és Musso EV) pedig valódi 21. századi hajtástechnológiával toldották meg a divatos, de nem sablonos megjelenést.

Most a Musso Grand került sorra, amely Magyarországon csak dízelmotorral lesz elérhető, jól elhatárolva az alapvetően munkára, kemény terephasználatra, expedíciós kirándulásokra termett modellt a könnyedebb hangvételű, városias dizájnú (de attól még munkában is ütőképes) Musso EV-től.
Régi ismerős a motor, a 2,2 literes soros négyhengeres a márka típusainak több generációjában csiszolódott, érett; jelen kivitelében maximálisan 202 lóerőt és 441 Nm nyomatéki csúcsot ad le. Az összkerékhajtás kapcsolható, de differenciálzár és felező is van – a Musso Grand a mechanikus megoldásokban bízik. Igaz ez a hatfokozatú automata sebességváltó karjára is. Ez klasszikus, lépcsőzetes sémában mozog, így a vezetőnek nem kell keresnie a fokozatok helyét, tanulnia a rendszer használatát. Sem nyomógombok, sem forgótárcsa nem jött szóba a fokozatok kiválasztására, a Musso Grand a magától értetődő, ösztönös használhatóságot támogatja.
uj-kgm-musso-carnet-hir-3
Ugyanez érvényes a klímaberendezés vezérlésére: bár a Musso Grand rendelkezik nagy méretű érintőképernyővel, a hőmérséklet, valamint a befúvás ereje és iránya hagyományos kezelőszervekkel állítható be. Ehhez a kiforrott hajtáslánchoz őszinte, erőt sugárzó dizájn illik, amelynek ugyanakkor igazodnia kell a fiatalodó márkaarculathoz, és a KGM tervezői kiváló munkát végeztek. A teljes LED-es projektoros fényszórók a pickupnál célszerű, emelt pozícióban helyezkednek el – így kevésbé vannak kitéve sérülésnek –, az egyedi rajzolatú nappali világítás impozáns kontúrt rajzol az elsődleges lámpatestnek. A hűtőmaszk rácsai fölötti LED-szegmensek folytonossá teszik az első karakterfényt, a Musso Grand éjszaka messziről felismerhető lesz, városban és országúton egyaránt.
A robusztus hűtőmaszk nagy motorteljesítményre utal, a fényezetlen (ezért a sérülésekre kevéssé érzékeny) lökhárítók alját ferdére vágták, így komoly terepszögeket kapunk (elöl 30,6°, hátul 24,5°), ami a 248 mm-es szabad hasmagassággal együtt megnyugtató terepalkalmasságot eredményez. Az oldalfalak az első ajtó trapéz alakú betétjeitől és a fényvisszaverőkkel megbolondított kerékívbetétektől eltekintve dísztelenek és homogének.
A hátsó lámpatestek rajzolata az első karakterfényre rímel, a hátfal kilincse alatt hatalmas szürke betétbe írták bele a gyártó nevét, a plató megközelítését a lökhárító sarkaiban kialakított fellépők segítik. A rakfelület 1610 x 1570 mm-es alapterülete szinte szabályos négyzetet rajzol, lekötőfüleket és platóvilágítást is kapunk. Az oldalfalak felső pereméig 1262 literrel pakolhatunk, de nem mindegy, hogy mit – és itt jön képbe a Musso Grand legfontosabb opciója. Az autó kétféle hátsó futóművel rendelhető: aki elsősorban áruszállításra és/vagy terepen tervezi használni az autót, a laprugós konstrukcióval járhat jól, ez ugyanis 1030 kg-os hasznos teherbírást jelent. Kérhető ugyanakkor öt lengőkaros felfüggesztés is, amely különösen országúti közlekedésnél, illetve hátsó utasok gyakori szállításánál bír előnnyel – a teherbírás pedig ekkor is eléri a 800 kilogrammot.
A kifinomult felfüggesztés és a belső környezet személyautóhoz közelítő vezetési élményt sugall, és ehhez mérten kapjuk a vezetést támogató rendszerek sokaságát: éberség-felügyelet, sávelhagyás-gátlás, biztonságos kiszállást támogató rendszer, holttérfelügyelet, oldalirányú forgalomfelügyelet, adaptív világítás és frontális ütközést elkerülő vészfékrendszer is van az autóban.
Magyarországon 2026. június 9-től rendelhető a KGM Musso Grand, a listaár minimuma nettó 11 299 000 Ft, de a bevezetéskori kedvezménnyel együtt nettó 10,799 milliónál indul az autó. Ehhez 5 évre vagy 100 ezer kilométerre érvényes általános gyártói garancia társul, ami a fődarabokra vonatkozóan akár további öt évre kiterjeszthető.