Hírek

Így marad érvényes a garancia az autódra

Egy újonnan vásárolt autó értékét az is növeli, hogy gyári – vagy azzal összevethető védelmet nyújtó – garancia vonatkozik rá. Az európaiak után a CarNet többi személyautó-márkájának jótállását járjuk körül, és a garancia megőrzésének feltételeiről is írunk.
Amikor minden szép, az autó hibátlan, szól a zene, és csak tankolni kell, nem mindenkiben tudatosodik, mennyire fontos az a garanciális háttér, amit az új és a fiatal használt autókra biztosít az importőr. A köznyelvben garanciaként rögzülő, de szakszerűbben jótállásnak nevezendő védelem feltételei akkor válnak döntő fontosságúvá, amikor az autóban valamilyen részegység meghibásodik, esetleg el sem indul vagy útközben lerobban az autó.

Nemrég a CarNet hálózatában értékesített európai és amerikai új autók garanciális feltételeit tekintettük át.
Ezúttal azt mutatjuk be, hogy a cégcsoportunknál forgalmazott dél-koreai, japán és kínai márkák személyautóira milyen garanciális vállalásokat tesznek a vezérképviseletek. Mivel az importőrök időnként módosítják a garanciális szabályozást, érdemes tájékozódni az esetleg megváltozott feltételekről a CarNet-szalonokban. Munkatársaink örömmel segítenek ebben és más ügyekben is.

Hyundai

Sokat autózóknak nagyon kedvezők a Hyundai garanciális feltételei. Itt ugyanis kilométer-korlátozás nélkül érvényes öt évre a jármű általános garanciája. A jótállást tényleg nem korlátozza futásteljesítmény-határ, mint a legtöbb más autónál, ami igencsak vonzó lehet azoknak, akik akár munkaügyben, akár családi kirándulásokra sokat utaznak kocsival.
Három foglalkozáscsoport esetében mérsékli a jótállást 3 évre vagy 100 000 km-re a Hyundai importőre. A vezérképviselet bérbe adott autókra, oktatógépkocsikra és a taxikra szabott meg rövidebb időtartamú és fix kilométer-korlátos garanciát.

Mazda

Hat év vagy 150 000 kilométeres általános garancia vonatkozik a Mazdákra. A korábbi jótállás 3 évre vagy 100 000 kilométerig szólt, ami egy biztosítási konstrukcióval volt meghosszabbítható még két évvel, 150 000 kilométerig. Jelenleg tehát a japán márka autóira adott alapgarancia kedvezőbb, mint a felárért kiterjesztett korábbi. Ügyfeleinket a mostani és a módosított garanciális védelemmel kapcsolatos kérdéseikben örömmel tájékoztatják kollégáink a CarNet Mirai két budapesti és a CarNet Riegler győri márkakereskedésben.

MG

Értékes garanciális vállalás szilárdíthatja meg a bizalmat az MG autói iránt, amely a CarNet legújabb márkája. Az MG 7 év teljeskörű általános garanciát vagy 150 000 kilométer megtételéig nyújt garanciális védelmet a márka benzines, hibrid és konnektorról tölthető akkus hibrid autóira. Továbbá az MG 7 év 3-szoros gondoskodást biztosít minden garanciális járművéhez (7 év országúti segélyszolgálat, 7 év gyári garancia, 7 év ingyenes állapotfelmérés a jármű 7 fő rendszerének átvizsgálása a kötelező szervizek között évente egyszer).
A jótállás időben és kilométerben is korlátozott a kereskedelmi célú személyszállításra, valamint a gépjárművezetői oktatóautóként használt autókra. Esetükben a garanciális időszak határa 3 év vagy 100 000 km.

Nissan

Igazodva a japán márkák jól bevált rendszeréhez, a Nissan hároméves vagy 100 000 kilométerre szóló alapgaranciát biztosít autóira. Elektromos járműveinek hajtásrendszerére a Nissan két évvel hosszabb időre vállal garanciát, tehát a védelem 5 évre vagy 100 000 kilométerre szól, például a formabontó Ariya esetében. A villanyautók akkumulátorára minden esetben az iparági normának tekinthető 8 év/160 000 kilométeres határ vonatkozik.

Ssangyong

Minőségük, tartósságuk és jó ár/érték arányuk miatt Magyarországon is egyre többen döntenek a SsangYong autói mellett. A dél-koreai autógyártónál eltérő garanciális feltételek vonatkoznak a különböző modellekre. Legtöbbször, így a Tivoli, a Korando, a Torres és a Grand Musso pick-up esetében 5 évre vagy 100 000 kilométerig érvényes az általános garancia. A Rexton garanciaperiódusa is öt év, de az alvázas terepjáró futásteljesítmény-határa magasabb, 150 000 kilométer.
A jótállás kiterjeszthető egy biztosítási konstrukció keretében 5+5 évre, legfeljebb 150 000 kilométerig. A hosszabbításról nem kell az autó megvásárlásakor dönteni, a garancia meghosszabbítása az autó kétéves koráig vagy 60 000 kilométer megtételéig lehetséges. Érdemes kitérni a Torrex EVX garanciális hátterére. Az elektromos SUV alapgaranciája is bővebb, mert a 150 ezer kilométeres futási határhoz hét év tartozik. Ennél is figyelemreméltóbb az akkumulátorra adott garancia. Az elektromos autók nagyfeszültségű akkumulátorára legtöbbször 8 év vagy 160 000 km a védelem felső határa, sok esetben azért ennyi, mert ez az európai uniós törvényi előírás, amihez az autógyártók igazodnak.
A tatabányai CarNet For-Top SsangYong-szalonjában azonban kapható az a villanyautó, amelynél 10 év vagy egymillió kilométer a garancia az elektromos autók legértékesebb és legfontosabb alkatrészére.

Suzuki

Alapértelmezésben a Suzuki autóira legalább 3 év vagy 100 000 kilométeres garancia érvényes, így az új Swiftre is. A garanciális szabályozás azonban itt is összetettebb ennél. Amikor a Suzuki meghatározó autóit a benzines szívómotorokon kívül (Swift) vagy helyett (Vitara és S-Cross) turbófeltöltéses benzines motorokkal kezdte gyártani, majd 12 és 48 voltos hibrid hajtásláncokkal újult meg a kínálat, a magyarországi vezérképviselet bevezette a 3 év/100 000 kilométeres jótálláson felüli Hybrid Pro garanciát. Ez a vállalás a motor, a turbófeltöltő, a sebességváltó, valamint a hibridrendszer védelmét egészíti ki 7 évvel és megduplázza az addigi futásteljesítmény-határt. Tehát 3+7 évig vagy 200 000 kilométerig érvényes.
Hasonlóan vonzó a Toyotával közös modellek garanciális háttere. Az öntöltő hibrid Swace kombira és a konnektorról is tölthető akkumulátoros Across SUV-ra a Hybrid Pro+ jótállás vonatkozik. Ez a garancia azokat a meghibásodásokat fedezi, amelyek a motort, az elektromotorokat, a hibridrendszer elemeit, a zárlatossá váltó nagyfeszültségű hibridakkumulátort vagy a váltószerkezetet érik. A jótállás ebben az esetben is 200 000 km-es vagy 3+7 éves határral érvényesíthető.

Toyota


Jó ideje stabil pont a Toyota autóira vonatkozó 3 év/100 000 kilométeres alapgarancia. Időközben a legtöbb modell elérhető hibrid hajtással is, vagy csak öntöltő full hibridként kapható. Ezen Toyoták hibrid részegységeire, a nagyfeszültségű akkumulátorra, a nagyfeszültségű akkumulátor vezérlőegységére, a hibrid központi vezérlőegységére, a hibrid inverterre és konverterre (egyenáram-váltóáram átalakítókra) 5 évre vagy 100 000 km-re érvényes garancia vonatkozik.
A Toyotákhoz finanszírozást választva és más konstrukcióban is elérhető az Extracare garancia, azaz az általános garancia meghosszabbítása két évvel és – modelltől függően – akár 250 000 kilométerig. Ennek részleteiről értékesítő munkatársaink adnak felvilágosítást.

Bár áttekintésünkben a személyautók szerepelnek, érdekességként megemlítjük a Toyota Proace kisteherautókra vonatkozó jótállást. A 3 év /100 000 kilométeres határ felett még két évig érvényes a Toyota Proace Extra garancia, amely futásteljesítményben egymillió kilométerig szól.

Munkatársaink segítenek

Egy vélt garanciális meghibásodást időben és írásban kell jelezni, mert a garanciális igényeknek lehet elévülései ideje bizonyos idővel a káresemény bekövetkezése után. Erről a garanciális feltételek között olvashatnak. A hibák elhárításában, a garanciális ügyintézésben munkatársaink is igyekeznek segíteni. De minden kedves ügyfelünknek azt kívánjuk, hogy ne legyen szükségük a garancia érvényesítésére!


Így válhat érvénytelenné a garancia

Márkától függetlenül előfeltételei vannak a garancia érvényességének. Az autó kezelési útmutatójában ezek megtalálhatók, gyakorlatilag a kötelező karbantartások elvégeztetéséről és az előírt szervizperiódusok betartásáról van szó. A kötelező szervizek időzítéséről nagyon fontos tudni, hogy a márkák egy része alkalmaz csekély toleranciát, más része nem. Ha az autót például 15 ezer kilométerenként vagy évente egyszer kell szervizbe vinni, és az előző szerviz 58 912 kilométernél történt, akkor az aktuális karbantartást egy év múlva vagy hamarabb kell megejteni, és a szervizbe érkezéskor a nem manipulált óraállás sem lehet magasabb a példánál maradva 63 912 kilométernél.

Lehetséges a szerződésbe bele nem foglalt, de hallgatólagosan elfogadott csúszás, például 1000 km vagy egy hónap, de aki túllépi a szervizintervallumot, magát hozhatja kiszolgáltatott helyzetbe, mert a legtöbb márkánál a tolerancia adható, de nem kötelező. A garancia feltételeit mindig a vezérképviselet szabja meg, nem a márkakereskedések. Ettől sajnos a CarNet márkaszervizei sem tudnak eltérni ügyfeleinknek kedvezőbb irányba, ha egy kötelező karbantartás túl későn vagy a futáshatárt túllépve valósul meg. A karbantartási periódusok túllépésére sajnos a nyaralás sem indok, emiatt érdemes előre kalkulálni a hosszabb utakkal a szervizperiódus tervezésekor, és a szervizlátogatást inkább a hosszabb utak elé időzíteni.
Lényeges az is, hogy a garancia mindig az autóra vonatkozik. Idő- és futáshatárain belül akkor is érvényes marad, ha a kocsit használtan vettük, emiatt az 5-7-10 éves és 150-200 ezer kilométeres vállalás az autók értéktartásának is jót tesz. Fontos azonban, hogy használt autó vásárlása előtt márkaszervizekben ellenőrizni kell az alvázszám alapján, érvényes-e még az autóra a jótállás. Előfordul ugyanis, hogy a kötelező karbantartások elmulasztása miatt a garancia érvényét veszíti, az eladó azonban vagy nem is tud erről, vagy elhallgatja ezt a tényt.
1994 - 2024 © Minden jog fenntartva. Készítette Kovács Gergely