A Wrangler immár több, mint 30 éve írja saját történelmét, és a hamarosan a márkakereskedésekbe is megérkező, egy, a terepjárózásban is teljesen új fejezetet nyitó Plug-in hibrid modell jó okot ad egy kis múltidézésre.
Mikor és honnan is indult a Wrangler, hogyan jutott el a legmodernebb technológiákig.
A CJ modell sikere egészen II. világháború végétől kezdve 1986-ig töretlen volt. Ezidő alatt több, mint 1,5 millió darab talált gazdára. A legutolsó, CJ7-es modell már nem csak azok számára volt érdekes, akik off-roadozni vágytak, vagy munkára fogható terepjárót akartak, népszerű lett a fiatalok, és az átlag felhasználók körében is.
1982-ben, még az American Motors Corporation irányítása alatt megkezdődött a fejlesztés, a kitűzött cél egyértelműen a CJ méltó utódjának megteremtése volt. 1985-ben megkezdődött az első prototípusok gyártása, majd 1986 februárjában be is mutatták az Jeep család legújabb tagját, a Wranglert.
A gyártás Kanadában, Bramptonban, az egykori CJ gyártósoron kezdődött meg 1986 márciusában, majd ez év májusában elindult az értékesítés. Érdekesség, hogy az első gyártási évben már 87-esnek árulták a Wranglereket, hivatalosan 86-os YJ nem létezik.
Ha az előddel egymás mellett állnak első pillantásra a szögletes fényszórókon, és a megtört hűtőrácson kívül nem biztos, hogy sok különbséget fogunk felfedezni.
Maga a karosszéria néhány részleten kívül teljesen megegyezik, de a motorháztető, a sárvédők és a hűtőrács teljesen megújultak. A jelentős változtatások kicsit lejjebb, és a beltérben történtek.
Az YJ alváza és futóműve is nagyon hasonlít a CJ-nél használt létravázra, és laprugós felfüggesztésre, azonban a rugókötegek szélesebbek, ezzel kívántak egy fokkal puhább rugózást elérni. Újdonság volt azonban, az első és hátsó panhard rúd, illetve az első kanyarstabilizátor is. Ezen újdonságokkal, és az alacsonyabb hasmagassággal elődjénél sokkal stabilabban állt az úton, mindemellett a kiváló terepjáróképességei is megmaradtak.
A CJ műszerfala (bal oldalon) még leginkább a Willys-nél látottakhoz hasonlított, csak a legszükségesebb műszerek és kapcsolók. Az YJ kapott egy műanyag borítást az alaplemezre, az üzemanyagszintjelző és a vízhőfok mellett az olajnyomás és a töltés látható, valamint egy analóg óra is. A kormányoszlop feletti panelen a kéziféklámpa mellett már a biztonsági öv és az összkerékhajtás visszajelzője is helyet kapott, valamint egy váltásra figyelmeztető lámpa is.
Az első 3 évben a CJ utolsó éveiből már ismert 2.5 és 4.2 literes motorok közül választhattak az ügyfelek, előbbi 105, utóbbi 112 lóerő leadására volt képes. 91-ben, a facelift során a 2.5 literes motor ugyan maradt, azonban már a „low output” kivitel, mely már 120 lóerőt tudott, illetve a 4.2-es erőforrást a 4.0 literes, már injektoros „high output” váltotta 180 lóerejével. Mindegyik változathoz 5 sebességes manuális, illetve 3 sebesség automataváltó párosult kapcsolható összekerékhajtással, és felezővel.
Az előbb már említett 1991-es ráncfelvarráskor az YJ egy különleges kiadását is piacra dobták Renegade néven. Az egyedi megjelenésről a Detroit-ban található Autostyle cég gondoskodott. A gyárból hozzájuk szállították a félkész autókat, ahol egyedi lökhárítókat, sárvédőket és küszöböket szereltek fel, majd innen visszavitték őket a gyárba, és így kerültek a kereskedésekbe. Az itt felszerelt egyedi alkatrészeken kívül csak ezen a szérián volt elérhető az „Exclusive 5-hole” alufelni, és többek közt a zárható középkonzol, az egyedi gumiszőnyegek és a speciális off-road lengéscsillapítók.
1992-ben a a bramptoni gyár bezárása után Toledóba költözött a gyártás, egészen pontosan abba az épületbe, ahol a háború alatt a Willyseket is gyártották. Ebben az évben változtattak a bukócső hátsó részén is, melynek köszönhetően a hátul utazók is három pontos biztonságiövet tudtak használni. 1993-tól elérhetővé vált az ABS, 94-től pedig alapfelszereltség lett a későbbi modellekről már ismert pótkerék feletti pótféklámpa is.
Felszereltségi szintek tekintetében nem volt hiány az YJ esetében sem, a Base modelltől kezdve, melynél még a hátsó ülés és a rádió is opcionális volt a Laredon át, ahol a krómozott hűtőrács, első lökhárító és hátsó ütközők mellé sötétített ablakokat, bőr üléseket, kazettás magnót és egyedi csíkozást kaptunk egészen a Saharáig, melynek karosszéria színűre fényezett sárvédőivel és bézs színű belterével alig lehetett betelni. Az utolsó évek modelljei közül mindenképp ki kell emelni a Rio Grande-t, ami egy igazi beach cruiser volt megjelenését tekintve, főleg, hogy csak olyan színekben volt elérhető, mint a pezsgő metál, aqua pearl metal, vagy a világos mangó.
Gyártása ugyan 95-ben befejeződött, 96-ban értékesítették az utolsó darabokat, összesen 557.412 darab talált gazdára.
