giulia-105-remake

Újraalkották az 1962-es Giuliát

hirdetés
A torinoi székhelyű ErreErre Fuoriserie cég újraértelmezte az 1962-es Giuliát, és a modern Giulia Quadrifogliót az elődjét idéző karosszériába burkolta. Az autó minden részlete, a fényszórók, a kerekek, a kilincsek, de még a belső tér egyes elemei is az ős, 105-ös Giuliára utalnak. A “Giulia ErreErre Fuoriserie” összesen 33 példányban készül el, alapára pedig nettó 150 millió forint.
Mi is megírtuk tavaly, amikor elkészült az ErreErre Fuoriserie Giuliájának prototípusa. Akkor még gyöngyházpiros színben mutatták meg, hogyan képzelik el a Giulia restomod kiadását.

A mostani autó már az Alfa Romeo egy másik klasszikus nuvola fényezését (gyöngyház világoskék) kapta, amely talán még jobban hozza a retro feelinget.
A prototípus ajtajai például még ugyanazok voltak, mint az új Giuliáé, akkor még azon nem változtattak, de az új verzión már az ajtók és a kilincsek formája is szögletesebb lett, illeszkedve a többi karosszériaelemhez. Így már a karosszérián teljesen végigfut az övvonal, és az ajtók közepén lévő vastag “díszcsík” is hangsúlyosabban utal az előd formájára. Változott a hátsó lámpa is, mert a prototípuson még a G Mercedesé volt.

A 2016-os Giulia Quadrifoglio mostanra az egyik legvágyottabb Alfa Romeóvá vált és már most jövőbeli klasszikusként tekint rá minden autórajongó. Az ErreErre cég vezetői viszont úgy gondolták, még jobban visszanyúlnak az elődökhöz és építenek egy igazi hommage Giuliát, amely tiszteleg az 1962-es, 105-ös Giulia előtt.
A netes visszejelzések alapján az autó formája igencsak megosztóra sikeredett, de ha elmerülünk a részletekben, és összehasonlítjuk az eredeti Guliával, akkor teljesen érthetővé válnak a formai megoldások. Az autó alapja természetesen adott, a Giulia csúcsmodelljét, a Quadrifogliót szedték darabokra, hogy egy teljesen új karosszériát adjanak rá.
A karosszéria teljes mértékben karbonból készült, a cég közlése szerint több mint 5000 munkaórát fordítottak a fejlesztésére. Minden kézzel készített, csakúgy mint az autó belső tere, amely különleges fehér-barna színösszeállítást kapott.

Az első körlámpák hűen követik az elődmodell arculatát. Nagyon meghatározók a sárvédők kiszögellései. Ezek főleg az autó fenekén válnak hangsúlyossá, a vastag keretbe foglalt hátsó traktus hűen idézi fel a régi Gulia formáját.

A hátsó lámpák, a kilincsek, a tanksapka és a hűtőrács is egyforma színűre lettek fényezve, ugyanolyan ezüstre, mint a szintén múltidéző 19 collos felnik.
Az autót a Quadrifoglio duplaturbós 2,9-es V6-os motorja hajtja, de találtak még benne némi extra lóerőt, mert 562 lóerőssé varázsolták. A 000 sorszámú modell kéziváltós, de egyébként a típusleírásban automata váltót ígérnek a vásárlóknak. Sportfutóműt kínálnak hozzá, a kipufogórendszerét pedig az elsősorban Ferrarikra szakosodott Capristo szállítja.

Az autóból mindössze 33 darabot gyártanak majd, a sorszám a bőrborítású küszöbön lesz feltüntetve. A retro Giulia ára sem titok már: nettó 400.000 euró, azaz több mint 150 millió forintnál kezdődik, de a leendő tulajdonosok egyedi kérései ezen az összegen még simán növelhetnek.