alfa-romeo-tonale-carabineri

Megérkeztek az első Tonalék az olasz csendőrséghez

hirdetés
Aki idén nyáron Rómába utazik, az egy kis szerencsével már láthat Alfa Romeo Tonalét az olasz csendőrség, azaz a Carabinieri színeiben. Az első példányt ünnepélyes keretek között adták át a Carabinieri római főparancsnokságán. Országszerte összesen 360 darab 160 lóerős Tonale kerül a csendőrség kötelékébe a következő hónapokban.
A vagány, sportos Tonalénak nagyon jól áll ez a csendőrkék fényezés a fehér tetővel, a piros csíkokkal, és a fehér Carabinieri felirattal, a stílusos crossover jármű jól kiegészíti az egyenruhások rendet követelő eleganciáját.
A 160 lóerős, e-hibrid autók a fényhidakon túl részben páncélozottak, szélvédőjük golyóálló, robbanás elleni védelemmel ellátott üzemanyagtartályt kaptak, a hátsó üléssort pedig fogolyszállításra alakították át.

Az Alfa Romeo és a Carabinieri együttműködése még 1951-ben indult, az olasz márka akkor szállította az első járműveket az egyenruhásoknak. Akkor 1900 M Matta típusú, kicsi, összkerékhajtású terepjárókat kaptak, aztán az 1960-as évektől következtek a Giuliák és az Alfetták különböző generációi, majd jöttek a 156-osok és a 159-esek is.

2021-ben a Carabinieri 1770 darab, 200 lóerős Giuliát állított “hadrendbe”, szóval a mostani Tonalékkal kiegészülve több mint 2000 Alfa Romeo lesz már az olasz csendőrség szolgálatában.
Az aresei Alfa Romeo Múzeum az egykori Carabinieri modelleket egyébként külön kiállításon mutatja be “Egyenruhában az Alfa Romeo” címmel.

A csendőrség mellett az olasz rendőrség is kap Tonalékat, összesen 616 darabot állítanak szolgálatba a már meglévő 450 Giulia mellé.