Peugeot tanulmányautók évszázada
Az elmúlt 130 év során a Peugeot története elválaszthatatlanul összefonódott a koncepciójárművek hosszú, gyakran folytatólagos sorával. Ezeket a tanulmányokat a szakma legtehetségesebb álmodói vetették papírra, nem ritkán évtizedekkel megelőzve korukat.
A tanulmányautó fogalma egyidős az autóiparral, hiszen az első években, évtizedekben még nem voltak lefektetett szabályok: minden fejlesztéssel az ismeretlenbe ugrottak fejest a tervezők. Amikor Armand Peugeot 1890-ben megalkotta első benzinmotoros járművét, a Type 2-t, kettős cél lebegett a szeme előtt. Az egy évvel korábban bemutatott gőzhajtású triciklivel, a Type 1 modellel szerzett tapasztalatok alapján kívánt olyan automobilt alkotni, amely rövid távon piacképesebbnek, másrészt hosszabb távon ígéretesebbnek bizonyulhat. Ma már tudjuk, hogy jó érzékkel nyúlt a kérdéshez: az autóipar következő 130 évét a belső égésű motorral szerelt, négykerekű járművek uralták.
Armand Peugeot nem csupán az automobil koncepcióját, de a tervezés filozófiáját is örökül hagyta utódainak: a nevét viselő márka tanulmányautói mindig is jóval többek voltak öncélú, elszigetelt formai kalandozásnál. A kezdetektől olyan funkcionális, életszerű, vezethető járművek megalkotása volt a cél, amelyek egyértelműen mutattak egy lehetséges, jól körülírható jövő irányába.
![Image](/peugeot/images/2020/07/07/peugeot-tanulmanyautok-2.jpg)
Peugeot koncepciójárművek: a teremtés folyamata
Minden új tanulmányautót hosszas inkubációs szakasz előz meg. A dizájnerek – ugyanúgy, mint a divattervezők, az építészek vagy a képzőművészek – igyekeznek ráérezni azokra a trendekre, amelyek a következő évek során meghatározónak bizonyulhatnak.
A formaterv, az anyaghasználat, a színvilág és a funkcionalitás terén egyaránt évekkel előre kell gondolkodniuk, és bizony előfordul, hogy a világ időközben más irányt vesz, vagy éppen hosszadalmas kerülővel jut el abba a fázisba, amelyet az autóipari tervezők megálmodtak – utóbbiak ilyenkor azzal vigasztalódhatnak, hogy messze megelőzték a korukat.
Kiváló példa erre a Heuilez vezető dizájnere, Yves Dubernard által 1972-ben tervezett Peugeot Taxi, amely impozáns belmagassággal, körkörös üvegfelületekkel, az utastértől elkerített környezettel.
Másfél évtizeddel később kategóriát teremthetett volna az ultrakompakt, tágas gépkocsi, a hetvenes években azonban nem volt értelmezhető a városi egyterű fogalma. Amint rögzítik az irányt és a specifikációkat, indulhat a formai megvalósítás. A Peugeot jellemzően belső pályázatot ír ki dizájnerei számára, így biztosítható, hogy mindig a legfrissebb, legötletesebb elképzelés érvényesüljön. A digitális modelleket méretarányos, majd életnagyságú makettek követik, feltéve, hogy a koncepció sikeresen teljesíti ezeket a lépcsőket. Ugyanezen a folyamaton halad végig a belső tér kialakítása, majd miután véglegesítették a formai, ergonómiai és esztétikai jellemzőket, műhelyek gondjaira bízzák a projektet, akik az autógyártástól különböző folyamatokat alkalmazva, hatékonyan és villámgyorsan valósítják azt meg.
A Peugeot legnagyobb jelentőségű tanulmányautói
Vannak koncepciójárművek, amelyek extravagáns megoldásaik, kívánatos megjelenésük miatt beivódnak az emlékezetbe, és a kollektív autós tudat részévé válnak.
Másokra csak évek múltán csodálkozunk rá, amikor egy szériamodellben látjuk viszont egy-egy, a maga idején még radikálisnak számító megoldásukat. Ilyen volt a márka motorsport-dicsőségét hirdető Quasar és Peugeot Oxia (1988). Nem kevésbé emlékezetes a Hoggar-ból, amelynek mindkét tengelyét külön erőforrás hajtotta, megelőlegezve az összkerékhajtású plug-in hibrid modelleknél ma már bevált megoldást.
Kevés radikálisabb városi jármű született a 2009-ben bemutatott Peugeot BB1-nél, amelynek ugyan még nem jött el az ideje, de formátumában nagyon is megfelel a városi közlekedés jövőképének.
![Image](/peugeot/images/2020/07/07/peugeot-tanulmanyautok-3.jpg)
![Image](/peugeot/images/2020/07/07/peugeot-touareg.jpeg)
A homokfutókat idéző, merészen fiatalos megjelenés mögött egy forradalmian újszerű technológiai koncepció rejlett. A villanymotoros Peugeot Touareg fedélzeti akkumulátor-csomagja négy üzemórára elegendő áramot tárolt, és miután lemerült, beindult egy fedélzeti áramfejlesztő. Ma ezt a megoldást hatótáv-növelőként ismeri a világ.
![Image](/peugeot/images/2020/07/07/peugeot-sesame.jpg)
Hosszú út vezetett az 1996-os Peugeot Tulip tanulmányautótól a Peugeot 1007 közvetlen elődjéig. A tökéletes városi autót kutató alapgondolat azonban ugyanaz volt: függőleges oldalfalak, nagy belmagasság, helytakarékosan nyíló ajtók.
![Image](/peugeot/images/2020/07/07/peugeot-exi.jpg)
Mivel ünnepelhetné méltóbban kétszázadik évfordulóját az a márka, amely győzni tudott Európa első autóversenyén, az 1895-ös Párizs-Bordeaux-Párizs ralin, mint egy sebességrekorder tanulmányautóval? A Peugeot EX1 tisztán elektromos hajtása napjaink villamosított forradalmát előlegezte meg, a gyorsulási világcsúcsokat pedig azon a Montlhery versenypályán érte el, ahol 45 évvel korábban a radikális Peugeot 404 Diesel szintén sebességi rekordokat döntött.
![Image](/peugeot/images/2020/07/07/peugeot-sr1.jpg)
Elektromos összkerékhajtású hibrid hajtásláncával, teljességgel újszerű, végletekig letisztult formavilágával és különlegesen ergonomikus vezetői környezetével tíz évre előre meghatározta a Peugeot márka formai és műszaki arculatát. HYbrid4, i-Cockpit: ezekkel a ma már közismert fogalmakkal itt találkozott először a világ.
![Image](/peugeot/images/2020/07/07/peugeot-onyx.jpeg)
Az Onyx egy egész formatervezési irányzatot indított útjára. A matt fekete és a réz kombinációja a mai napig visszatér a márka különleges kivitelű típusain, az olyan fenntartható megoldások pedig, mint a használt újságpapírból készített „fabetétek”, már a modern fogyasztók környezettudatosságát vetítették előre. A Peugeot Onyx dízelmotoros, összkerékhajtású hibrid hajtáslánca Le Mans-i génekkel rendelkezett.
![Image](/peugeot/images/2020/07/07/peugeot-exalt.jpeg)
Krómozott zongorabillentyűkkel kapcsolható funkciók, szélesen elhúzott, jellegzetes dupla fényszórók, oroszlánkarmokat rajzoló hátsó lámpatestek: az impozáns szedán minden mai Peugeot stiláris ősének – és a 2018-as Peugeot 508 közvetlen előfutárának – tekinthető.
![Image](/peugeot/images/2020/07/07/peugeot-quartz.jpeg)
Az Exaltnál jóval radikálisabb volt, formailag mégis közelebb állt a későbbi Peugeot 3008-ashoz – bár annak idején aligha hitte volna bárki is, hogy a márka ilyen merész, formabontó szabadidőjárművel újítja meg palettáját. A szárnyas ajtóknak és a tereprali versenyautókat idéző farkialakításnak természetesen menniük kellett, maradt viszont a függőleges orrkialakítás, míg a holografikus műszeregység az új generációs Peugeot 208-ban talált magának helyet.
![Image](/peugeot/images/2020/07/07/peugeot-fractal.jpeg)
A Fractal a 2010-es évek technológiai és stiláris irányelvei szerint értelmezte újra a Peugeot 205 T16 rali versenyautót: apró karosszériáját szinte szétfeszítette az erő (amely ezúttal elektromos motorokból fakadt.) Mégsem ezért tekintjük mérföldkőnek, hanem a francia Focal audiomárkával közösen megvalósított, innovatív 9.1.2 hangrendszere miatt, illetve azért, mert komponenseinek 80 százalékát 3D nyomtatással hozták létre.
![Image](/peugeot/images/2020/07/07/peugeot-instint.jpg)
Az Instinct volt az első olyan Peugeot tanulmányautó, amelyet nem autós, hanem telekommunikációs szakkiállításon leplezett le a márka. Nem véletlenül. Az időtlen szépségű sportkombi karosszéria fejlett önvezető technológiákkal ugrott egy-másfél évtizedet a jövőbe, méghozzá a felhőn keresztül: az elképzelés szerint a Peugeot Instinct teljes körű, kétirányú kapcsolatot létesít a felhasználó okostárgyaival, okosotthonával.
![Image](/peugeot/images/2020/07/07/peugeot-tanulmanyautok-1.jpg)
Nincs szebb annál a jövőképnél, amely a múltból táplálkozik. Ezt bizonyítja a Peugeot e-Legend hangos sikere: a rajongók aláírás-gyűjtésbe fogtak, hogy rábeszéljék a márka vezetését a hetvenes évek egyik legszebb európai autóját, a Peugeot 504 Coupét idéző elektromos túraautó sorozatgyártására. Hogy valóban megvalósul-e a kortalan luxuskupé, ma még nem tudni – abban mindenesetre joggal bízhatunk, hogy ahogy korábban oly sokszor, a Peugeot ezúttal is ráérzett a jövő legszebb trendjeire.