Hírek

Romlásba visznek a használt sportmodellek?

Megfizethető álomautók használtan

3-5 millió forintot nagyon sokféle használt autóra el lehet költeni. Ezúttal azoknak igyekszünk segíteni a döntésben, akik jól használható, de komoly vezetési élményt adó járgányt keresnek. Sportmodellek kockázatait ismertetjük.
Sokáig vitatkozhatnánk arról, hogy az első sportos ferdehátú az Autobianchi/Lancia A112-ből, a FIAT 127-ből, a VW Golfból vagy más modellből született-e. A lényeg nem is az elsőség, fontosabb, hogy ez a szegmens nagyjából 50 éve hódít olyan modellekkel, amelyek egyszerre tudnak élményautók és napi járós kocsik lenni.
Egy hot hatch, főleg ötajtós karosszériával, praktikus mindenes a hétköznapokban, el lehet vele menni nyaralni, hazahozza a bútoráruházból a lapra szerelt árut, megoldható vele a munkába járás. Ám ugyanezek az autók lehengerlően gyorsulnak, felajzanak kanyargós országúton, esetenként a versenypályás használatot is bírják.

De legfőképp a tenyerükön hordozzák a vezetőt, akkor is, ha csak friss zsemléért kell elszaladnia. Ezúttal négy népszerű autótípus sportverzióját mutatjuk be használt autóként, amelyek pótolhatatlanok, de még elérhetők.

Alfa Romeo Giulietta 1.75 TBi – több mint szépség

Közel 10 évig volt piacon az Alfa Romeo 147, amelynek 2010-ben bemutatott utóda a Giulietta. Ezt a nevet az Alfa korában is használta, köztük egy emlékezetes limuzinhoz 1970-től 1985-ig, a legújabb kori Giulietta viszont kompakt ferdehátú. A 940-es gyári kódjelű Alfa Romeo az Év Autójának megválasztott 147-tel szemben alapáron ötajtós. Az Alfa Romeo Giulietta 1.75 TBi vagy Giulietta Quadrifoglio Verde a legsikkesebb autók egyike ebben a kategóriában.


Röviden: Alfa Romeo Giulietta 1.75 TBi / Giulietta Quadrifoglio Verde

Korszak: 2010-2018
Ársáv: kb. 3,1-5,7 millió Ft
Motor: 1,75 TBi (235/241 LE)
Alternatíva: Audi S3, Ford Focus ST, Nissan Pulsar 1,6 DIG-T, VW Golf GTI
Bár a magyarul Juliskát jelentő név nem erre utal, az 1742 köbcentis Giulietta Quadrifoglio Verde (magyarul négylevelű lóhere) ütőképes sportmodell, igen feszes futóművű, gyors és jól vezethető autó, amely gázelvételre kilegyező farával szépen szűkít az íven. Modellfrissítésből kettő volt: az Alfa 2013 őszén és 2016 tavaszán korszerűsítette az autót, ám utódot nem mutatott be, így a Giulietta gyártásának 2020-as végével az Alfa Romeo egyben az alsó középkategóriából is távozott.
2014-ben megváltoztak a négyhengeres paraméterei az Euro 5-ös norma szerinti motorverzió kifutásával, az Euro 6 szabványnak megfelelő új motorapplikáció érkezésével.

A maximális nyomaték maradt 340 Nm, amit a töltőnyomás átmeneti fokozásával ér el a sportos motor, de a csúcsteljesítmény 235-ről 241 lóerőre nőtt. Jelentősebb különbség, hogy ekkortól a hatfokozatú kézi váltó helyett csak a szintén hatfokozatú, dupla kuplungos automatikus váltóval lehetett megvásárolni az autót.
Ez egy száraz kuplungos sebességváltó, így nincs szükség periodikusan ismétlődő olaj- és szűrőcserére az erőátvitelben. Kevesebb hibalehetőséget tartogat a kézi kapcsolású erőátvitel a kettős kuplungos automatikus váltónál, ráadásul az autó vezethetőségének is jót tesz. Cserébe kézi váltóval picit szerényebbek a menetteljesítmények, de a 6,8 másodperces 100-ra gyorsulással és a 242 km/órás végsebességgel aligha kelt csalódást a manuális Giulietta 1.75 TBi. A fejlesztési kódjele alapján 940-esnek nevezett Alfa korrózióvédelme az elmúlt másfél évtizedben jónak bizonyult, elég a csomagtérfedélen ellenőrizni, nem indul-e barnulás az embléma alól.
A 4351 mm hosszúságú karosszériával kapcsolatban inkább a lepergő fedőlakk vagy a törött csomagtéri átvezetőkábel jelenthet problémát, de ezek ritka hibák. Ha az 1750 TBi motorok hangja vagy a hibakód-kiolvasás a vezérlésmódosító hibáját jelzi, költséges cserére számíthatunk. Nagyobb futásteljesítményű használt autókban a kettős tömegű lendkerék állapotát is fontos ellenőrizni. A sportverziókat gyakrabban érheti baleset és technikájuk igénybevétele is messze átlagon felüli lehet. A CarNet budaörsi, győri és veszprémi Alfa Romeo-márkaszervizeiben elvégzett állapotfelméréssel nagyban mérsékelhető a használtautó-vásárlás kockázata.

Ford Fiesta ST – élményautó kicsiben

XR2, RS, ST vagy RS Turbo néven a Ford Fiesta majdnem minden generációjából készült átütő sportmodell, amely a maga korában a legjobbak közé tartozott. Ajánlócikkünkbe a számos lehetőség közül a 2008 utáni Fiesták ST kivitelét válogattuk be négyhengeres turbómotorral. Gyári formájában is csodálatos autó a Ford Fiesta ST 1,6 GTDi, de nagyon sok lépcsőben, jól kitalált kiegészítőkkel tuningolható tovább, ha a tulaj szükségesnek érzi.


Röviden: Ford Fiesta ST

Korszak: 2013-2018
Ársáv: kb. 3,6-6 millió Ft
Motor: 1,6 GTDi EcoBoost (182/200 LE)
Alternatíva: Opel Corsa D OPC, Peugeot 208 GTi, Renault Clio IV RS, SEAT Ibiza Cupra, VW Polo GTI
2013-ban a sportmodell megújulásával a Mazdától átvett és 150 lóerőre felhúzott szívómotor helyét egy új konstrukciójú turbós benzines vette át a Ford Fiesta ST-ben. Az 1596 köbcentis négyhengeres 182 lóerőt és 240 Nm-t ad le. A 6,9 másodperces 100-ra gyorsulás és a 220 km/órás végsebesség nem adja vissza, mennyire vérbő az autó, amelynek vezetését a zseniális futómű és a precíz, hatfokozatú kézi sebességváltó is felejthetetlenné teszi. Nem véletlenül kerülnek ezek az autók zömmel 4,5-5,5 millió forintba, alig találni belőle 3,5 millió Ft körül meghirdetett példányt. A hirdetésekben olvasható ST2 és ST3 jelölés az autók felszereltségére vonatkozik, például a kulcs nélküli ajtónyitás és zárás hiányát, illetve meglétét jelzi.
2016-tól az alap ST-vel párhuzamosan vált elérhetővé az ST200, kereken 200 lóerőre növelt teljesítménnyel.

A turbós motorral adott a lehetőség az átmeneti teljesítménynövelésre, az ST200 az overboost révén rövid időre 215 lóerőt mozgósít padlógázon. Gyári forrásból is létezik emelt teljesítményű, lehetőleg tuningmentes autót érdemes venni. Az nem baj, ha valaki a 182 lóerőből csinál 200-210-et, de a motor erős felhúzásának a hajtáslánc, a kuplung, a váltó és a féltengelyek láthatják kárát. Itt is létfontosságú a gyakori olajcsere! Rendszeresen versenypályázva 5000 kilométerenként is szükség lehet friss kenőanyagra a motor és a turbófeltöltő megóvásához.
Kizárólag közúti használatban 8000-9000 km megtétele után érdemes olajat cseréltetni. Mivel az 1596 köbcentis turbómotor közvetlen befecskendezéses, idővel a szelepkokszosodást dióhéj-őrleményes szórással lehet szükséges eltávolíttatni, nagyjából 100-120 ezer kilométerenként. A jelentős kiadások közé tartozhat a nagynyomású üzemanyag-szivattyú cseréje, erre azonban igen ritkán van szükség. Ennél a motorváltozatnál gyakran szükséges ellenőrizni a hűtőfolyadék szintjét. Ha fogyni kezdene a hűtőközeg, a hengerfejtömítés hibája lehet az ok, aminek javítása komplett motorfelújítással végezhető el a legmagasabb szinten és a legtartósabb eredménnyel.
Ha nincs nyoma a motorolaj és a hűtőfolyadék keveredésének, akkor a hűtőfolyadék kiegyenlítőtartálya igényelhet cserét, ami nem kiugró összeg. A gumiabroncsok pótlásához a gyári méret 205/40 R17. Az utastéri krómdíszek öregedése nem látványos, zavaróbb az utastéri kijelző képhibája.

Ezek az autók a mi munkatársainkat is megfogják. Autószerelő mestereink és munkafelvevőink között találkozhatnak olyan szakemberekkel, akik tulajdonosi tapasztalatból is tudnak tanácsot adni használt Ford Fiesta ST vásárlásához a CarNet csepeli, újpesti, Könyves Kálmán körúti, győri, soproni és tatabányai Ford-márkaszervizeiben.

Peugeot 208 GTI – egy legenda örököse

1984-ben a Peugeot bemutatta a 205 GTI-t. Könnyű, penge, könyörtelen élményautó volt, amely gázelvételre lelkesen kitette lepkesúlyú farát, ami akkor magasabb rendű vezetési élvezetnek számított, és nem az ügyfelek veszélyeztetésének. A veszettül gyors kiskocsiból 1994-ig összesen 294 514 darab talált gazdára 1,6-és és 1,9-es, 103-128 lóerős motorokkal. A 205 kétszer nyert ralivébét a B csoport hőskorában (1985-1986), aztán a raliból száműzött fenevadak technikájával a Párizs–Dakar elsőségét vitte el 1987-ben és a következő évben. Ennek a legendának az örökébe lépett jó egy évtizede a Peugeot 208 GTi. A kiskocsik méret- és súlygyarapodásával nagyon sok zsebrakéta átállt turbófeltöltéses motorra, legnagyobbrészt benzinesre, de az Ibiza FR 2,0 TDI-vel nagy teljesítményű dízel sportmodellre is találunk példát, jóval a 2002-es Fabia RS TDI után. De a 208-ast a konkurensek többségéhez hasonlóan Otto-motor repítette.


Röviden: Peugeot 208 GTI

Korszak: 2013-2019
Ársáv: kb. 2,9-3,7 millió Ft
Motor: 1,6 THP (200 LE)
Alternatíva: Opel Corsa E GSI, Renault Clio RS, Škoda Fabia RS
Hűtőrácsa az autóversenyeket leintő kockás zászlók mintázatát idézi, feltűnő a krómfényes tükörház és a sikkes hátsó tetőlégterelő. A látványon kívül a futómű is jócskán fejlődött a sima 208-as Peugeot-k szintjéhez képest. Elöl 10, hátul 20 mm-rel nagyobb a nyomtáv, elöl merevebb a futómű segédkerete, szilárdabb a hátsó kereszttartó.

Az áthangolt lengéscsillapítókhoz új rugók járnak, és a kormányzás is sportosabb lett. A 208 GTi motorja a BMW-vel közösen kifejlesztett, a német partner ágán a MINI autóiban megtalálható Prince négyhengeres. A turbófeltöltős motor a 208 GTI-ben 200 lóerős, 275 Nm a nyomatékmaximuma.
A végsebesség 230 km/óra, az állórajtos gyorsulás 0-ról 100-ra 6,8 másodpercig tart, ha sikerül az első kerekek kaparását az ideális csúszáson tartani. Az erős turbómotornak könnyű dolga van az 1160 kilós autóval. Legalábbis rövid távon, mert használt autóként a 208 GTI-ben először a motor állapotát kell ellenőrizni. Elsősorban a vezérműlánc megnyúlása okozhat indítási nehézséget és más motorgondot az 1,6 THP-t használóknak az évek során, amitől nem feltétlenül ment meg a kis futásteljesítmény sem. Számítani kell a szelepek kokszosodására is, mert a közvetlen befecskendezésű motor szelepeiről nem mossa le a zaccot a szívócsatornába fecskendezett benzin.
Gyakran ellenőrizendő a hűtőfolyadék szintje, mert a termosztátház repedése ismert malőr. Természetesen a motorolaj nívóját is követni kell, mert ez a motor elfogyaszthat belőle többet vagy kevesebbet, főleg űzve-hajtva. A piros betétekkel, kormányközépjelzéssel feldobott utastérben az ülések viseltességét tapasztalhatjuk. A háttámlán lévő oldaltámaszokat a ki-beszállások koptatják, az ülőlap szélén a szivacstömés rogyhat meg az évek során. A 208 GTi azoknak lehet maradéktalanul jó választás, akiknek az autó kényelme is lényeges, és a DS3 Racing vagy az alább következő Clio III RS vagányságánál többre becsülnek egy nyugodtabb karakterű autót.
Márkaszervizeink Csepelen a Védgát utcában, Győrött a Pesti úton, Tatabányán pedig az Alkotmány utcában várják kedves ügyfeleinket, akik a balesetes javítások feltárását és a várható kiadások feltérképezését gyakorlott szervizmunkatársainkra bíznák, hogy nyugodtabban vehessenek használt Peugeot 208 GTi-t.

Renault Clio III RS – non plus ultra szívómotorral

Talán egyetlen autógyártó sem tud annyit a kis- és a kompakt autók megvadításáról, mint az RS-modelleket fejlesztő Renault Sport, az Alpine elődje. A legendává váló Mégane III RS helyett ezúttal a kisebb összegekért megszerezhető Clio RS-t ajánljuk a legjobb szívvel. Sportos karakterű szívómotorja, Cup csomaggal világraszóló futóműve, egzakt váltója és sikkes, igényes utastere teljes joggal avatta kultikus sportmodellé, ami meglátszik a határozottan növekedésnek induló árakon és a kínálat szűkösségén.


Röviden: Renault Clio III RS

Korszak: 2006-2012
Ársáv: kb. 3,5-6 millió Ft
Motor: 2,0 16V 197 vagy 201 LE
Alternatíva: DS3 Racing, Renault Twingo RS, SEAT Ibiza Bocanegra, Smart Forfour Brabus
Az a 6,9 mp, amely idő alatt az autó felér 100-ra, illetve a 223 km/órás végsebesség nyomokban sem mond el mindent arról, miért körülrajongott autó a Clio III RS. Kanyarban vérforralóan gyors, vezetése bevésődő élmény, az F4R kódjelű benzines szívómotor hiszti nélkül futja kilométerek százezreit. Ezzel együtt sem olcsó autó egy III-as Renault Clio RS. Bár konkurenseinél csekélyebb ráfordítással jó állapotban tartható, összességében ez is egy költséges autó, ha valaki a gyári képességeihez közeli nívón kívánja megőrizni.
Már most is nehéz új kormányművet felhajtani hozzá, amire azonban szükség lehet, akárcsak első csonkállványra. Jó hír, hogy a rozsdásodás elleni védelem példás. A karosszéria legtöbbször rozsdamentes, az autó alvázlemeze is szép állapotban megőrizhető. Ellenőrizni főleg a csomagtérajtó belső élét érdemes, mert ott megkezdheti a nedvesség a lemezek átlapolását. Elektromos oldalról az indítókártya és a kormányoszlop-elektronika követelhet javítást.

A sebességváltó minden sportmodellben neuralgikus pont, itt a kettes és a hármas szinkronizálása használódhat el a nagyon gyors kapcsolásoktól.
Ez a motor sokkal kevésbé érzékeny a turbófeltöltős konkurensek motorjaival összevetve, de itt is fontos a gyakori olajcsere! 7000-8000 kilométerenként illik friss olajjal megkönnyíteni a sokat forgatott F4R kódjelű motor életét. A gyári Elfből az 5W40-es viszkozitású jó megoldás. Ehhez a szívómotorhoz nem tartozik kettős tömegű lendkerék, ami százezrekkel mérsékli a fenntartási költségeket a használt Renault Clio III RS-sel töltött boldog évek során.
Az autó problémamentes működésnek egyik titka, hogy gyári pótalkatrészeket kell hozzá venni. A Renault használt autóihoz meglehetősen jó áron elérhetők ezek a tételek, tartósságuk miatt ár/érték arányban sorra igazolják fölényüket a mégoly jónak hitt utángyártott alkatrészekkel szemben is. A Cup-futóműves autók kerékfelfüggesztéséhez jóval többe kerülhetnek a pótalkatrészek, mint az alapfutóműves Clio RS-hez, emiatt a kevésbé sportos futómű a jobb rugózási kényelem, a békésebb városi forgalom és a jutányosabb fenntartás miatt előnyös is lehet. A CarNet Triplex budakalászi és Pesti úti márkaszervizeiben jól képzett kollégáink további tanácsokkal szolgálnak a harmadik generációs Clio RS-hez, és a kinézett autók átvizsgálásával is értékes segítséget nyújthatnak egy valóban jó kocsi megvásárlásához.
1994 - 2025 © Minden jog fenntartva. Készítette Kovács Gergely