Hírek

Zöld irányba fordult az Eni

Új cégnév, új arculat és új irányok az olajipari óriásnál

Lapunk hasábjain rendszeresen adunk hírt az Eni olajipari vállalatot értintő újdonságokról, változásokról. 2016-ban, az anyavállalat 90. születésnapján adta közre a cég a 2050-ig szóló stratégiájukat, amelyben már akkor meghatározták azokat az irányokat, amelyek most konkrét projektekben öltöttek testet.
enilive
Megalakult az Enilive


A vállalat még 2023 első napján hozta létre az Eni Sustainable Mobility (Eni Fenntartható Mobilitás) nevű cégcsoportját, amely idén januártól az Enilive nevet viseli. A változás érintette a hazai céget is, amely az osztrák leányvállalat hazai képviselete, így a cégjegyzékben ma már az Enilive Austria GmbH Magyarországi Fióktelepe elnevezés található.

Az Eni (Agip) legendás logójáról már többször írtunk. A hatlábú, lángot fújó kutya képe az évtizedek során egybeforrt a vállalattal. Éppen ezért a most zajló változások során sem lehetett teljesen elengedni az arculatot, de a komor, fekete alapszínű logó már nem felelt meg a XXI. századi követelményeknek.
enilive

A vállalat logójában is kívánta megjeleníteni alapstratégiájának lényegét, azt, hogy tevékenysége során az elsődleges a szempont a fenntarthatóság és a környezetvédelem. A fekete alapszín és lángnyelv így már egyaránt a múlté: helyettük egy áramlatot szimbolizáló hullámvonal, és a kékből zöld színbe váltó alapszín lett a meghatározó.

Átfogó zöld stratégia


Egy 2023-ban megjelentetett 50 oldalas angol nyelvű brossúrában a cég összegyűjtötte az irányváltás főbb pillérjeit és projektjeit. A teljesség igényével készült anyagból kiderül többek között, hogy a dekarbonizáció – vagyis a szén-dioxid és más szén-alapú üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, vagy teljes megszüntetése – érdekében, milyen átfogó és átlátható stratégiák mentén kívánnak működni.
enilive
A teljesen új, bio-üzemanyagok előállítása, illetve alapanyagaik megtermelése például nem lehet hatással az élelmiszer termelésre, nem fordulhat elő, hogy termőföldjeinket az élelmezés kárára a mobilitás szolgálatába állítsuk.

A cég elektromos áram termeléssel is foglalkozik, de ebben az iparágban is olyan megoldásokra koncentrálnak, amelyek kizárólag megújuló erőforrásokat használnak. Ilyen kutatás például a napjainkban is zajló, a tengerek és óceánok hullámzását használó erőművek fejlesztése.

Három kézzel fogható lépés a cél érdekében

A vállalat természetesen nem csak fejleszti a zöld fordulattal kapcsolatos termékeit és szolgáltatásait, hanem igyekszik azokat a gyakorlatban is hasznosítani. Így született meg az az idén januári szándéknyilatkozat, amelyet az Enilive Európa első számú légitársaságával, a Ryanairrel írt alá és amelynek lényege, hogy a légtársaság által kiválasztott repülőterekre úgynevezett fenntartható repülőgép-üzemanyagot (SAF – Sustainable Aviation Fuel) szállítson a cég.
Ez a megállapodás lehetővé teszi a Ryanair számára, hogy

2025 és 2030 között akár 100.000 tonna ilyen üzemanyaghoz jusson, amely megfelel 20.000, a milánói Malpensa repülőtérről Dublinba tartó járat tüzelőanyag-igényének. A projekt kapcsán hangzott el az is, hogy az Eni 2030-ra, évente 5 millió tonnára kívánja bővíteni a bio-repülőgépüzemanyagok gyártására vonatkozó kapacitását, ezzel pedig jelentősen hozzá tud majd járulni egy olyan nehezen dekarbonizálható iparág, mint a repülés kibocsátás-csökkentéséhez.

Mi az a bio-finomító?

 

A bio-finomító nem más, mint bioüzemanyagok előállítására képes olajfinomító. Az ezekre vonatkozó beruházások természetesen elengedhetetlenek a jövőbeli igények kielégítésére. Az Enilive-nak nem csak Európára, hanem az egész világra kiterjedő startégiája van, ezért is volt fontos mérföldkő, amikor szintén az idei év elején bejelentették, hogy a cégcsoport egy lépésnyi távolságba került egy dél-koreai bio-finomító létesítésétől.

Az LG-Chem és az Enilive közös tervei szerint a koreai cég meglévő petrolkémiai komplexumában jönne létre 2026-ig egy olyan új részleg, amelyben évi 400.000 tonna megújuló forrásból származó alapanyagot lehet feldolgozni, hogy aztán a repülőgép-üzemanyagok mellett közúti járművek tüzelőanyagait és hidrogénezett növényi olajat gyártsanak belőle.

Egy vállalat közel az emberekhez
A mindennapok embere persze aligha találkozhat egy olajipari vállalat nevével a benzinkutakon kívül. Az Enilive célja, hogy tevékenysége, iparági jelenléte ismert legyen az attól messze eső emberek számára is.

Ezért a cégcsoport szülőföldjén, Olaszországban a Serie A, vagyis az olasz nemzeti labdarúgó bajnokság 2024/25-ös szezonjától kezdve három éven át főtámogatója lesz az eseménynek.

enilive-serie-a
Így az olasz futballrajongók népes tábora megismerheti azt az átalakulást, amelyet a cég képvisel, és amelynek eredményeit rendszeresen, de észrevétlenül élvezhetik mindennapjaikban az emberek.

Az Enilive több mint 5.000 európai töltőállomásából 4.000 Olaszországban található, ami azt jelenti, hogy naponta másfél millió autós veszi igénybe a legkülönfélébb benzinkúti szolgáltatásokat.
enilive
A dekarbonizáció nem csak a vendéglátóhelyként is funkcionáló töltőállomások működtetésében merül ki, hanem a kútoszlopokon már ma is tankolható a biodízel, a bio-LPG, igénybe vehető a zöldenergián alapuló elektromos járműtöltő rendszer és működik az Enjoy névre keresztelt autómegosztó szolgáltatás is, amely egyre több olasz városban, így például Milánóban, Rómában, Torinóban, Firenzében, Bolognában és Pádovában is elérhető.


forrás: eni.com
1994 - 2024 © Minden jog fenntartva. Készítette Kovács Gergely