Hírek

Robotokkal segíti a Hyundai az olimpikonoknak

Amikor évszázados hagyományok találkoznak ultramodern technológiával, abból páratlanul kifinomult, és különlegesen hatékony dolog sülhet ki. Így van ez a koreai íjászattal is, amelyet negyven éve támogat minden eszközzel a Hyundai.
hyundai-archery-exhibition-carnet-hir-5
Ha Koreáról és a sportról van szó, száz emberből száz vágja rá a taekwondót – joggal, hiszen ez a közismert harcművészet Koreában született, gyökereit a nyugati időszámítás kezdetéig vezethetjük vissza, 1971-ben pedig az ország nemzeti sportágának is megválasztották. Csakhogy van egy másik, szintén olimpiai sportág, amely ugyanúgy a hadászatból ered, és ugyanúgy két évezredes múltra tekinthet vissza, mint a taekwondo. Koreaiak tömegei gyakorolják kisiskolás koruktól fogva, a legjobbak világszínvonalú felkészítésben részesülnek, így nem csoda, hogy a koreai válogatott 1984 óta harmincnégy olimpiai érmet – ebből huszonnyolc aranyat – nyert.
A 2024-es párizsi olimpiai játékokon öt arany, egy ezüst és egy bronz volt a koreai csapat mérlege. Női egyéniben kevés híja volt, hogy mindhárom érem koreai versenyzőhöz kerüljön, ám végül a bronzról lecsúsztak; férfi egyéniben szintén két koreai érem (arany, bronz) született.

A cikk tovább folytatódik a carnet.hu/hyundai oldalon:
https://carnet.hu/hyundai/hirek/robotokkal-segiti-a-hyundai-az-olimpikonoknak
1994 - 2024 © Minden jog fenntartva. Készítette Kovács Gergely